Az agyi képalkotó eljárással készült vizsgálatok – különösen az ennek a tanulmánynak a fókuszában álló funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó eljárással (fMRI) végzettek – az elmúlt két évtizedben exponenciális növekedést mutatnak. Ezért meglepőnek tűnhet, hogy a pragmatikai fejlődésről ennyire kevés kutatás készült ezzel a módszerrel. Ennek azonban számos oka van mind elméleti, mind gyakorlati oldalon. A gyakorlat oldalán azt látjuk, hogy – témától függetlenül – az fMRI kutatások alig tizede készült gyerekekkel. Ennek legfőbb okai, hogy (a) esetükben gyakran nagyobb fejmozgással kell számolni a vizsgálat alatt, ami nem pusztán megnehezíti, de egyenesen lehetetlenné teszi az adatelemzést; (b) az fMRI-gépek a felnőtt agy méreteire vannak kalibrálva; csakúgy mint (c) az fMRI-vizsgálatokból nyert adatokat feldolgozó szoftverek; (d) a módszertanilag szerteágazó tanulmányokból nehéz a fejlődésre vonatkozó konzisztens következtetéseket levonni (Oldham–Fornito 2019). További probléma, hogy a rendelkezésre álló kis számú tanulmány igen alacsony (csoportonként 10–20 fős) elemszámmal dolgozik. Emellett egyáltalán nem készültek longitudinális képalkotó vizsgálatok a pragmatikai fejlődésről annak ellenére sem, hogy születéstől kamaszkorig és kamaszkorban is szignifikáns mértékű változások mennek végbe az agy strukturális és funkcionális érésében. Hiába tudunk egyre többet ezekről a strukturális és funkcionális változásokról, ennek a tudásnak a nagy része nem longitudinális kutatásból származik (Sherman et al. 2014).

A pragmatikai fejlődés neurális hátterének vizsgálata során a gyakorlati nehézségek mellett számos elméleti nehézség is felmerül. Már a kutatási kérdés meghatározásánál elakadhatunk annál az egyszerűnek tűnő kérdésnél, hogy pontosan mit értünk „nyelv(tan)i”, és mit „pragmatikai” képességen, mégpedig nem nyelvelméleti szempontból, hanem a kognitív működés síkján. Pontosan melyek azok a kognitív tényezők, funkciók vagy korlátok, amelyek lehetővé teszik vagy éppen akadályozzák a nyelvi vagy pragmatikai képesség működését? Hogyan, milyen kísérleti paradigmával tudjuk biztosan megállapítani, hogy amikor egy nyelvi vagy pragmatikai feladatra valamely agyterületen aktivitást mérünk, akkor pontosan mely funkció(k) működésébe nyertünk bepillantást? Mit mérünk például, amikor iróniaértést vizsgálunk? Az iróniának nincsenek meghatározható nyelvi formái, mint például a személyjelölésnek; nem tudjuk egységként tárolni az agyban, mint egy idiómát; nincsenek állandó sémái, amiket „előhúzhatunk” az epizodikus memóriánkból. A megértéséhez azonban biztosan szükségünk lesz egy sor olyan kognitív képességre, amelyeket nem szokás a sokat emlegetett, ám ritkán definiált pragmatikai képesség körébe sorolni (mint pl. a kognitív kontroll vagy a kognitív flexibilitás). Ahogy viszonylag jól körülhatárolható, hogy mely agyterületek specializálódtak az arcfelismerésre, a fonológiai felismerésre, a nyelvtani szabályokra vagy az önéletrajzi emlékeinkre, úgy sajnos nincs olyan agyterület, ahol iróniát „tárolunk”. Ugyanez elmondható a kontextusfüggő pragmatikai jelenségek legnagyobb részéről. Nem iróniát tárolunk ugyanis az agyban, hanem szenzoros, szenzomorotos, kognitív és szociokulturális tanulás során kialakított tudáshalmazokat és képességeket, amelyek a fejlődés során megerősített idegpályák hálózatos rendszerű aktivációja által teszik lehetővé számunkra az irónia felismerését és produkcióját.

Jelen tanulmány célja a pragmatikai képesség működésével összefüggő idegrendszeri struktúrák fejlődéséről és éréséről rendelkezésre álló tudás áttekintése. A pragmatikai fejlődést agyi képalkotó eljárások segítségével vizsgáló tanulmányok meglehetősen alacsony száma miatt sem a tipikus, sem az atipikus pragmatikai fejlődést és gyermekkori működést nem tudjuk közvetlen módon meggyőzően áttekinteni. Éppen ezért a témát leginkább csak közvetetten, vagyis a tipikus felnőtt pragmatikai működés felől tudjuk megközelíteni. Ez azt jelenti, hogy rendszereznünk és értelmeznünk kell a felnőtt nyelvhasználók pragmatikai megértését agyi képalkotó eljárással vizsgáló kutatások eredményeit, majd fel kell tárnunk ezeknek az agyterületeknek a fejlődési mérföldköveit és működési jellegzetességeit. Vagyis a rendelkezésre álló – de nem feltétlenül a pragmatikai megértést vizsgáló –, neurális fejlődéssel foglalkozó kutatások eredményeiből arra vonatkozó adatokat kell gyűjtenünk, hogy a pragmatikai megértésben felnőttkorban érintett agyterületek, illetve funkcionális neurális hálózatok milyen neurális fejlődési ívet mutatnak, és hogyan működnek gyermekkorban. Az eredmények összehasonlíthatósága miatt jelen tanulmányban a felnőtt pragmatikai megértést vizsgáló tanulmányok közül csak az fMRI-vel végzett, egészséges beszélőkkel készült kutatások eredményeit veszem alapul a fejlődési folyamatok feltárásához.

A tanulmány igyekszik több szempontból is hasznos eredményekkel szolgálni. A neurális háttér feltárása egyrészt azért fontos, mert a pragmatikai működésről való tudásunk gyakran nélkülözi az idegtudományi megalapozottságot, ami ahhoz vezethet, hogy a látott mintázatok okait kevésbé pontosan tudjuk meghatározni. Másrészt pedig azért fontos a téma vizsgálata, mert – megfelelően prezentált eredmények híján – a neurodevelopmentális zavarok terápiájában sem nagyon veszik figyelembe a neurális evidenciákat (utóbbira l. Cardon 2018). Ahhoz, hogy a pragmatikai működés zavarában is gyakran érintett csoportoknak (pl. autizmus spektrum zavar, pragmatikai kommunikációs zavar, nyelvfejlődési zavar, figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar) megfelelően célzott terápiás irányokat lehessen kijelölni, ismernünk kell a neurális hátterét annak a képességnek, amelynek korlátozott működése élethosszig tartó nehézségeket okoz az egyén társas kapcsolataiban.

A tanulmány felépítése a következő. Először áttekinti a receptív pragmatikai megértés neurális hátterének tipikus és atipikus fejlődésű, gyermekkori mintázatairól jelenleg rendelkezésünkre álló kisszámú, fMRI képalkotó eljárással készült kutatás eredményeit. Ezután a tipikus felnőtt pragmatikai működésről készült fMRI-kutatások eredményeit közli, melyekből alapos vizsgálat után megállapítható, hogy az így azonosított agyterületek döntő többsége valamely viszonylag jól feltárt funkcionális neurális hálózat része. Ezért a tanulmány következő pontjai bemutatják ezeknek a funkcionális hálózatoknak a fejlődését születéstől fiatal felnőttkorig, valamint a pragmatikai működésre gyakorolt hatásukat a fejlődés folyamatában. A tanulmány kitér a szenzoros működés, a nyelvi hálózat, a szaliencia-hálózat, a tudatelméleti hálózat, valamint a központi végrehajtó hálózat fejlődésére tipikus és atipikus működésben, valamint ezen hálózatoknak a pragmatikai képességgel való ismert vagy valószínűsített összefüggéseire.