Wang és munkatársai (2006a) 9–14 éves gyerekek iróniaértésének neurális mintázatait felnőtt beszélőkkel hasonlították össze. Az irónia felismerésének sikerességében nem találtak különbséget a két csoport között. Mind a felnőtt, mind a gyerek csoportban mértek aktivációt az ironikus: nem ironikus kontrasztra a mediális prefrontális kéregben és a bal inferior frontális gyrusban, de ez az aktiváció szignifikánsan nagyobb volt a gyerekcsoportban a felnőttekhez képest. Gyerekeknél aktiválódott emellett a tudatelméleti (ToM) hálózat egyik központjaként számon tartott temporális pólus is, ami felnőtteknél nem mutatott jelentős aktivitást. Ezzel szemben a felnőtteknél nagyobb aktivitást mértek az ironikus kondícióban a bal amygdalában, bilaterálisan a gyrus fusiformisban, valamint a bal superior temporális gyrusban. Szintén nagyobb aktivitást mértek felnőtteknél az iróniára az occipitális lebeny összes olyan területén, amelyek más, felnőttekkel végzett vizsgálatok szerint is aktivitást mutattak a figuratív nyelvi megértésre (1. táblázat).

Érdekes, hogy Colich és munkatársai (2012) hasonló mintázatot találtak autizmus spektrum zavarral (továbbiakban: ASD) élő és tipikus fejlődésű kamaszok iróniafeldolgozásának összehasonlításában: miközben a performanciában nem volt különbség a csoportok között, az autizmussal élő gyerekeknél a temporális pólus és a mediális prefrontális lebeny szignifikánsan jobban aktiválódott, mint a tipikus fejlődésű csoportban. Wang és munkatársai ezzel szemben két másik vizsgálatukban (2006b; 2007) ezzel éppen ellentétes eredményre jutottak: eszerint a hatékonyabb szociális működés korrelációt mutatott a temporális pólus aktivitásával: a jobb szociális képességekkel rendelkező – tipikus fejlődésű – gyermekeknél nagyobb aktivitás volt kimutatható ezen a területen az iróniaértési feladatban. Másik kutatásukban (Wang et al. 2007) azt találták, hogy a szociális nehézség mértékével fordítottan arányos aktiváció mérhető a mediális prefrontális kéregben az ASD csoportban. Wang és munkatársai (2006b) kutatása azt is kimutatta, hogy az iróniaértés során a bal superior és a középső temporális gyrus nagyobb aktivációt mutatott az ASD csoportban, mint a kontrollcsoportban. A nyelvi hálózat fejlődését bemutató alpontban látni fogjuk, hogy a tipikus fejlődésre jellemző mintázat az, hogy a nyelvi folyamatok automatizálódása miatt a temporális területeken egyre csökkenő aktivitás mérhető az életkor előrehaladtával. Wangék eredménye azt mutatja, hogy ASD-ben ezek a folyamatok megkésve automatizálódnak. Mind Wang et al. (2006b), mind Colich et al. (2012) hasonló eredményre jutott azonban abban, hogy az autizmussal élő gyermekek iróniafeldolgozására jellemzőbb volt a bilaterális aktiváció a tipikus fejlődésnél látható bal féltekei túlsúly helyett az inferior frontális gyrusban. Később látni fogjuk azt is, hogy a nyelvi feladatokra adott bilaterális aktiváció tipikus fejlődésben kisebb gyermekekre jellemző, és a funkcionális hálózatok kevésbé hatékony működésére utal.

A megnövekedett aktivációt mutató eredményekkel éppen ellentétes következtetésre jutott néhány további tanulmány. Kim és munkatársai (2018) 9,6 éves átlagéletkorú gyerekek idiómaértésénél azt találták, hogy a jobb oldali inferior frontális gyrus szignifikánsan kevésbé aktiválódott az ASD csoportban, mint a kontrolloknál az inkongruens kép-jelentés párt bemutató kondícióban. Groen és munkatársai (2010) pragmatikailag inkongruens és kongruens ingerek vizsgálata során azt találták, hogy az ASD csoportban nem mérhető szignifikáns aktivációkülönbség az inkongruens: kongruens kontrasztra, míg a kontrollcsoportnál az inkongruens kondíció az agy számos pontján váltott ki megnövekedett aktivitást. Hasonló eredményre jutottak az iróniaértést vizsgáló kutatásukban Williams és munkatársai (2013). Azt találták, hogy míg az ASD csoportban nem volt aktivációs különbség az ironikus: nem ironikus kontrasztra, addig a kontroll gyerekeknél az iróniára szignifikánsan nagyobb aktiváció mutatkozott az agy több pontján. Green és munkatársai (2018) az iróniaértési feladatba szenzoros disztraktort vezettek be, és azt találták, hogy az iróniaértésre adott agyi aktivitás a performanciával együtt csak a szenzoros disztraktor mellett csökkent a bal inferior frontális gyrusban ASD gyerekeknél. Amikor a szenzoros disztraktor nem volt jelen, akkor az ASD csoportban a kontrollcsoportnál nagyobb mértékű aktivációt mértek az ironikus: nem ironikus kontrasztban a mediális prefrontális kéregben. Autizmussal élő felnőttek figuratív nyelvi megértésének vizsgálatában szintén azt találták, hogy a figuratív: szó szerinti kontrasztra nincs szignifikáns aktivitáskülönbség az ASD csoportban, miközben a kontrollcsoportban a cinguláris kéreg hátsó területein és a jobb középső temporális gyrus hátsó területén mértek aktivitást (Graves et al. 2022). A kutatás szerint a cinguláris kéreg hátulsó területe mindkét csoportnál aktiválódik a szociális nyelvi megértés során, de a ventromediális prefrontális kéreg csak a kontrollcsoportnál aktív. A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a figuratív kontextusban felbukkanó szociális elemeket az autizmusban érintett agy más neurális hálózatokon keresztül értelmezi (Graves et al. 2022).

Asaridou és munkatársai (2019) tipikus fejlődésű kamaszoknál vizsgáltak indirekt és direkt beszédaktusokat. Azt találták, hogy az indirekt: direkt kontrasztra a nyelvi hálózat és a ToM-hálózat egyes elemei egyaránt aktiválódtak, amit a kutatók az indirekt beszéd megértése esetén megnövekvő kognitív erőfeszítéssel magyaráznak.

Skaláris implikatúrák vizsgálatában Shetreet és munkatársai (2014) 6 éves gyerekeknél azt találták, hogy bár az aktivációs mintázat hasonló felnőtteknél és gyerekeknél, a felnőtteknél nagyobb prefrontális kérgi aktiváció mérhető. Ez egybevág a többi kutatással, mely szerint az agy fejlődése során a prefrontális kéreg érése indul legkésőbb és zajlik a leghosszabban.

Han és munkatársai (2014) ASD és kontroll gyerekeknél hasonlították össze érzelemkifejező szavak és emotikonok megértésének agyi aktivitását. Az ASD csoport mindkét kondícióban szignifikánsan rosszabb teljesítményt nyújtott (40%, ill. 50%), mint a kontrollcsoport (86%, ill. 90%). Emellett az érzelemkifejező szavakra a gyrus fusiformis szignifikánsan jobban aktiválódott ASD-ben mint a kontrolloknál, miközben az emotikonok esetében az autizmussal élő csoportban csökkent aktivitást találtak ezen a területen. Ez arra utal, hogy míg autizmusban jellemző a szójelentésre való fókuszálás, addig a kontrollszemélyek jobban támaszkodnak a verbális információk mellett kontextuális információkra (itt: az emotikon által absztrakt módon megjelenített arckifejezésre).

Mayseless és Reiss (2021) a tipikus fejlődésű agy funkcionális hálózatainak működését mérte fel fNIRS-technológiával inkongruenciát tartalmazó humoros videók segítségével. A szerzők által azonosított agyterületek egy kivételével megtalálhatók a később bemutatandó metaanalízisek eredményei között is (1. táblázat, 1. ábra). Eszerint bal féltekei aktivációt találtak a humoros: nem humoros kontrasztra a temporo-parietális csomópontban, az inferior parietális lebenyben, a dorzolaterális prefrontális kéregben, a jobb féltekei inferior frontális gyrusban, és a jobb superior parietális lebenyben.

E rövid áttekintésből látható, hogy a pragmatikai képesség fejlődésének agyi korrelátumairól a gyermekeket vizsgáló fMRI (és fNIRS) tanulmányokból nemigen kaphatunk egységes és átfogó képet, különösen nem a tipikus pragmatikai fejlődés kérdésében. Nem sokkal jobb a helyzet a más képalkotó eljárásokkal készült, a pragmatikai fejlődési neurális hátterét vizsgáló tanulmányok esetében sem – ezek alacsony száma, valamint a kísérleti személyek alacsony száma miatt –, és ezek áttekintése jelen tanulmánynak nem is célja. Bár a pragmatikai megértés neurális hátterét más eszközökkel mérő nemzetközi kutatások eredményeire itt nem térünk ki, a tanulmány áttekintő jellegénél fogva célszerűnek tűnik legalább felsorolásszerűen megemlíteni a pragmatikai fejlődés agyi hátterével (is) foglalkozó, hazai kutatóktól származó tanulmányokat, melyek mindegyike az atipikus pragmatikai működés és fejlődés felől közelíti a pragmatika és az agy kapcsolatát: Győri (2006; 2013; 2014), Győri et al. (2004) és Svindt (2022).