A hallási képesség körülbelül a terhesség 18–24. hetétől működik dokumentálhatóan, amikor a cochlea és a hallórendszer perifériális struktúrái idegi összeköttetésbe kerülnek a releváns kéreg alatti és kérgi területekkel (Birnholz–Benacerraf 1983; Eggermont–Moore 2012). A magzatok tehát ettől kezdve fokozatosan hallják a méhben jelen lévő hangokat. Ezek közé tartozik az anya szívverése, a véráramlás hangjai, az anya lélegzetvétele, emésztése, a testmozgások által keltett hangok, valamint az anya beszédhangja (Ćirović et al. 2023; Linderkamp et al. 2021; Gerhardt–Abrams 2000). Az anya életműködéseiből származó hangok hangosak, így az anyaméh „zajos” környezet (Busnel–Granier-Deferre 1983). A zajszint körülbelül 75 dB, de elérheti a 90 dB-t is (Linderkamp et al. 2021; Gerhardt–Abrams 2000), főleg az alacsonyabb, 100 Hz alatti tartományban. Ennek ellenére a magzat az anya beszédét és – megfelelően nagy hangerő esetén – külső hangokat is észlel (Linderkamp et al. 2021; Gerhardt–Abrams 2000). Azonban ezek a hangok más akusztikai jellemzőkkel rendelkeznek az anyaméhen belül, mint a születés után. Bár ezeket a jellemzőket még nem ismerjük tökéletesen (mivel a méhen belüli hangfelvételek készítése veszélyezteti a terhességet, így embernél nem kivitelezhető), matematikai szimulációk és állatoknál készült méhen belüli felvételek azt mutatják, hogy az anyai szövetek és a magzatvíz aluláteresztő szűrőként közvetítik a hangot (Linderkamp et al. 2021; Gervain 2015). Vagyis míg a 100–600 Hz közötti frekvenciák, tehát a beszéd alapfrekvenciája, gyakorlatilag érintetlenül jutnak el a magzathoz, illetve ebben a frekvenciasávban az anya beszéde rezgésként, tehát taktilis ingerként is eljut a babához, addig a magasabb, 600–1000 Hz feletti frekvenciák fokozatosan tompulnak, és ebben a frekvenciasávban a magzatok már nem érzékenyek a rezgésekre sem (Lecanuet–Granier-Deferre 1993; Gerhardt–Abrams 2000). Ez a természetes szűrő elsősorban a beszéd prozódiáját (azaz a nyelv ritmusát és dallamát) őrzi meg, viszont drasztikusan csökkenti a beszédhangok megkülönböztetéséhez szükséges akusztikai információt (kivéve talán a különösen nagy hangerővel kiejtett magánhangzók alacsonyabb formánsait). Így a szegmentális és ezáltal a lexikális információk nagy része a magzat számára nem hallható, ezzel szemben a prozódia, illetve a prozódiát hordozó magánhangzók egy része igen.