A prozódia többek között ritmus, hangsúly és intonáció. Olyan akusztikus támpont a beszédértésben, amely több információt nyújt annál, mint amit a beszédhangok önmagukban, vagy a szavak szó szerinti jelentésükben adhatnak. A prozódia mint szupraszegmentális vonás az ember által képezhető hangkombinációkra épít, azaz – hasonlóan a beszéd szegmentális összetevőihez – az akusztikai repertoár nem korlátlan. A variációs lehetőségek azonban sokfélék, s ezek az egyes nyelvekben alkalmazott szabályok alkalmazásának köszönhetően jellegzetes hangzást adnak az egyes nyelveknek. A szóhangsúly állandó vagy változó helye meghatározhatja a beszélt nyelv ritmusát, bár magát a beszédritmust az időzítés számos más jellemzője, így többek között a rövid és hosszú szegmentumok jelenléte, eloszlása, a szótag- és hangsúlyidőzítés is befolyásolja. Az intonáció, azaz a mondatrészeket és a mondat egészét jellemző akusztikai moduláció közvetíti a nyelvi (lingvisztikai) és érzelmi (affektív) prozódiát. A nyelvi szabályokat követő prozódia ezért legalább olyan fontos összetevője a beszédészlelésnek és -értésnek, mint a szegmentális jellemzők szabályokat követő használata. A prozódia, összehasonlítva a fonológia, a szemantika, a morfológia és a szintaxis kutatási eredményeit és egymással versengő elméleteit bemutató publikációkkal, a szakirodalomban kevésbé reprezentált kutatási terület. Ennek oka viszonylag egyszerű, hiszen a nyelvészet meghatározó területei a szűkebb értelemben vett nyelvtan komponensei. A jelen tanulmányban tárgyalt kérdések a prozódiakutatás körébe tartoznak, így a beszédhangsúly fejlődésének empirikus kutatása a fonetika és az intonációs fonológia elméleteire támaszkodik. Ez különösen fontos azért, mert az elmúlt évtizedekben egyre inkább előtérbe kerültek a nyelvi folyamatok pszichológiai realizációjával foglalkozó interdiszciplináris kutatások s ezzel erősödött az az igény is, hogy a ritmus, a szóhangsúly és az intonáció észlelésének és produkciójának általános és nyelvspecifikus tényezőit egyaránt figyelembe venni képes elméleti modellek kerüljenek kidolgozásra. A prozódia, különösen pedig a szóhangsúly észlelésének és produkciójának fejlődésével foglalkozó tanulmányokban mérföldkőként értékelhetjük azt az áttörést, amellyel sikerült túllépni az angolnyelv-fókuszú magyarázatokon. Sőt, a magyarázó modellek kialakításában meghatározó szerepet kaptak azok a kutatások, amelyek a nyelv tipikus és atipikus fejlődésének vizsgálatával nyert adatokat szembesítették az uralkodó nyelvészeti modellekkel.