Egy másik tanulmány (Lang et al. 2020) nemcsak viselkedéses, hanem agyi válaszokat is mért olyan újszülötteknél, akikkel a terhesség 34. hetétől kezdve naponta kétszer hallgattattak az anya hangján felvett gyermekdalokat. Két és öt héttel a születés után szívritmust és elektroencefalográfiai adatokat mértek ezeknél az újszülötteknél, míg azok a korábban hallott, illetve az addig ismeretlen gyerekdalokat hallgatták. Az eredmények nem mutattak egyértelmű bizonyítékot a prenatálisan bemutatott gyermekdalok felismerésére, azonban a csecsemők preferenciát mutattak anyjuk hangjára agyi válaszaikban.

Arenillas-Alcón és munkatársai (2023) pedig a nyelv és a zene összefüggését kutatták. Arra voltak kíváncsiak, hogy a születés előtti zenei expozíció milyen hatást gyakorol a beszédinger alapfrekvenciájának idegi kódolására. A vizsgálatban olyan újszülöttek vettek részt, akiknek egy csoportja a terhesség alatt naponta hallott zenét, míg a másik csoport nem. Azok az újszülöttek, akik naponta hallottak zenét, nagyobb spektrális amplitúdójú frekvenciakövető választ adtak, mint a kontrollcsoport. Hozzá kell azonban tennünk, hogy a zenei csoportot utólagosan definiálták a kutatók az anyák zenehallgatási szokásainak rövid felmérése alapján, nem pedig előre, a kísérlet céljából létrehozott véletlenszerű csoportba sorolással. Így a zenei csoportban a magzatok zenei tapasztalata nagyon sokféle lehetett, akár az anya éneklése, akár külső zeneforrás révén, és a kutatás részletesebben sem azt nem kontrollálta, milyen hangerővel hallgatott az édesanya zenét (azaz, hogy az anya által hallgatott zene egyáltalán eljuthatott‑e a magzathoz), sem azt, mennyi ideig. Mindennek következtében e vizsgálat nem tud oksági viszonyokat felállítani a zenehallgatás és a frekvenciakövetéses válasz erőssége között. Elképzelhető, hogy az erősebb idegi válasz a zenei tapasztalat eredménye, de az is lehetséges, hogy azok az anyák hallgatnak gyakrabban zenét, akiknek eleve jobbak a zenei képességei, és ezt gyermekeik is öröklik.