A nyelvi evolúcióra vonatkozó uralkodó nézet szerint a nyelvelsajátítást és ‑használatot lehetővé tevő kognitív és viselkedési képességek következményeként jelentek meg az emberi nyelvek, s természetesen ezek a képességek alapozták meg a modern, vagy azokat megelőző nyelveket is. A nyelvfejlődés Chomsky-féle felfogása (Berwick–Chomsky 2017) ennek a megközelítésnek jellegzetes példája. Ebben a nyelv evolúciójára vonatkozó elképzelés számos kritikát kapott, s nem csupán azon állítás miatt, hogy a nyelv „hirtelen” megjelenése egyetlen génmutáció következménye, s nem vagy alig változott a kezdetek óta, hanem amiatt is, hogy eltér az általános evolúciós felfogástól. A nyelv mint kognitív képesség a chomsky-i felfogás szerint valójában olyan melléktermék, amelynek felépítését és főbb jellemzőit az agyi architektúrák változása kényszerítette ki. Úgy tűnik azonban, hogy a legújabb kutatások (paleoantropológia, idegtudomány, nyelvtipológia) egy másfajta evolúciós forgatókönyvet támogatnak. Számos adat utal ugyanis arra, hogy az emberi megismerés és viselkedés jelentősen megváltozott a nyelvek kialakulásának kezdetei óta. Sőt, ez fordítva is igaz lehet, azaz a nyelv fejlettségi szintje nagymértékben befolyásolhatja a nyelvhasználó megismerő folyamatait és viselkedését. Mindez nem jelenti azt, hogy magát a nyelvet használóinak biológiai, pszichológiai és kulturális jellemzői határoznák meg. Mi több, figyelembe kell vennünk azt is, hogy az egyes nyelvek fejlődési és nyelvhasználati jellemzői különbözőek, valamint nyelven kívüli tényezőktől is függhetnek: fizikai, társas, kulturális, elsajátítási változók befolyásolják (l. pl. Benítez-Burraco–Progovac 2020).