3. A prozódiai érzékenység fejlődése

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A korai prozódiai érzékenységet a nyelvfejlődéssel foglalkozó szakirodalom egyre inkább a nyelvelsajátítás egyik meghatározó tényezőjének tekinti (áttekintésként l. Gervain 2020; Gervain et al. 2020). Egyre több vizsgálat számol be arról, hogy már a néhány hónapos csecsemők érzékenyek a ritmusra, a szóhangsúlyra, a kiemelkedő akusztikus tulajdonságokra (prominencia), a hangmagasság-mintázatokra, a prozódiai határokat jelző akusztikus jellemzőkre (Frota–Butler 2018). Frota és munkatársai (2013) 5 hónapos portugál csecsemőkkel végzett vizsgálatukban azt találták, hogy a babák már ebben az életkorban képesek megkülönböztetni a kijelentő és kérdő mondatok eltérő intonációs mintázatát. Egy későbbi vizsgálatnak (Butler–Frota 2018) sikerült adatokkal alátámasztania azt is, hogy a prozódia, pontosabban a prozódiai él (prosodic edge), azaz egy akusztikusan kiemelkedő tulajdonság helye hatással van a szóhangsúlymintázat feldolgozására, ezzel pedig a szavak szegmentálását segíti elő a nyelvfejlődés korai szakaszában. Ugyanezen vizsgálatban azt is sikerült kimutatni, hogy az elsőszótag-hangsúlyos szavak szegmentálása korábban jelenik meg, mint a második- vagy harmadikszótag-hangsúlyosaké. A kutatás egy sokat idézett érdekessége, hogy a vizsgált csecsemők 9 hónapos korban mért észlelési teljesítménye a prozódiai határok megkülönböztetésében összefüggést mutatott a 18 hónapos korban mért receptív, s a 24 hónapos korban mért expresszív szókinccsel. Egy további tanulmányban (de Carvalho et al. 2018) a kutatók azt is feltételezték, hogy a frázisprozódia korai észlelése szerepet játszhat a lexikon és a szintaxis elsajátításában is. Mért adat azonban alig van, és a korai prozódiai fejlődésnek a nyelvfejlődés más területeivel való kapcsolatáról ma is kevés tanulmány található. Konkrétan nagyrészt ismeretlen, hogy a prozódia fejlődése a beszédészlelésben és ‑produkcióban miként kapcsolódhat a lexikon és a szintaxis fejlődéséhez. A korai beszédprodukcióval foglalkozó tanulmányok közül azonban több is azt sugallja, hogy a prozódiai fejlődés és a lexikális fejlődés összefügg. A prozódia portugál nyelven végzett vizsgálatai (Prieto et al. 2015; Frota et al. 2016) például szoros időbeli kapcsolatot mutattak ki az intonációfeldolgozási képesség fejlődése és a lexikális fejlődés között. Az intonáció észlelésének fejlődését azonban a szerzők a kombinatorikus beszéd kezdetétől függetlennek vagy azt megelőzőnek találták. A nyelvi fejlődés számos aspektusára kiterjedő kutatás egyik általános megállapítása viszont az volt, hogy a prozódia észlelése és produkciója a tipikus nyelvfejlődés során igen korán (5–6 hónapos kor) jelenik meg, s megelőzi a fonológia és a szemantika fejlődését. Ennek az idői eltolódásnak a jelentőségére, idegtudományi adatokkal alátámasztható realitására később visszatérünk.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jól ismert, hogy az újszülöttek nyelvi érzékenysége és általános akusztikus észlelési tulajdonságai a nyelvi feldolgozásban meghatározó szerepet töltenek be. Mérföldkőnek tekinthető tanulmányok támasztják alá azt a feltevést, hogy az újszülötteket egy univerzális, azaz még nem az anyanyelvre specializálódott beszédhang-diszkriminációs (Dehaene-Lambertz–Dehaene 1994) és ‑kategorizációs képesség jellemzi (Eimas 1994). Ne tévesszen meg bennünket azonban az, hogy a korai publikációkban kategorizációs képességről, s nem a fonémák fejlődési eredetű kategoriális észleléséről van szó, mint ahogy a nem nyelvészeti szakirodalomban gyakran az észlelt vagy megkülönböztetett beszédhang szinonimája a fonéma. Tény és általánosan elfogadott felfogás, hogy veleszületett feldolgozási sajátosságok teszik lehetővé a beszéd egyszerű struktúráinak felismerését, azonosítását (Mehler et al. 2008), diszkriminációját és prozódiai csoportosítását (Abboub et al. 2016). A nyelvi feldolgozás mechanizmusai veleszületettek, s nem a nyelv maga. Az újszülött minden nyelvre nyitott világpolgár, s bár nyelvi specialistává válása sok hasonlóságot mutat, a beszéd szegmentális és szupraszegmentális jellemzői közül csak az utóbbiaknak van feldolgozási előzménye (intrauterin hallás). Alig van olyan kultúra, amelyben a csecsemőnek szóló beszédmódot ne az eltúlzott prozódia, az úgynevezett dajkanyelv (motherese) jellemezné (Cooper–Aslin 1990). A dajkanyelv beszédtempója lassabb és artikulációja is jóval kidolgozottabb, mint ami a felnőtteknek szóló beszédet jellemzi. Sőt, az intonáció egésze eltúlzott, az alapfrekvencia (f0) magasabb, terjedelmében szélesebb, a magánhangzóknak az észlelést befolyásoló akusztikai jellemzői eltérnek a normál ejtéstől. Ez azt jelenti, hogy a magánhangzók hiperartikuláltak, így közelebb esnek az idealizálthoz, azaz a magánhangzótér tágasabb. A magyar dajkanyelv variációs jellemzői azonban több tekintetben is szűkebbek, mint más nyelvek esetében, bár az f0 itt is magasabb (l. Mády et al. 2022). A nyelvek között, sőt egy adott nyelven belül talált akusztikus variációk érdekesek, ám ami lényeges a prozódia fejlődése szempontjából, az az, hogy a dajkanyelv felerősíti a szupraszegmentális jellemzők észlelését, s előfeszíti az érzelmi (affektív) prozódia feldolgozását is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A felerősített szupraszegmentális jellemzőknek a hangsúlyészlelésre gyakorolt hatása addicionális, mivel az anyanyelvi ritmus az, amelynek kitüntetett feldolgozását látjuk a csecsemőknél. Számos kutatási adat támasztja alá, hogy a csecsemők képesek arra, hogy anyanyelvüket megkülönböztessék egy olyan idegen nyelvtől, amely ritmikai tulajdonságaiban eltérő (Mehler et al. 1988). Feltételezhetjük tehát, hogy a nyelvi ritmus egy olyan fontos akusztikai kulcs, amely segíti a szavak kiemelkedését a beszédfolyamból, s hozzájárul a morfoszintaktika fejlődéséhez is, mégpedig valószínűleg azért, mert a ritmikai tulajdonságaikban eltérő nyelveket különböző morfoszintaktikai tulajdonságok jellemzik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az újszülöttek az idegen anyanyelvű nők hangjával szemben anyjuk hangját preferálják (deRegnier et al. 2002), s ez a diszkriminációs képesség feltehetően veleszületett, ugyanis már a kétnapos újszülöttek (olasz minta) meg tudják különböztetni azokat a kétszótagú, fonetikailag változatlan, valamint háromszótagú, fonetikailag eltérő szavakat, amelyek hangsúlymintázatukban különböznek. Ez arra utal, hogy a szóhangsúly olyan száliens akusztikai jelzés, amely prozódiai kiemelkedést (prominenciát) eredményez, s amely a születéstől, sőt lehet, hogy előbb, fontos előzményt jelent a beszédészlelés fejlődésében. Bár a hivatkozott vizsgálatban a szerzők az eltérő, azaz az anyai és idegen prozódiai ingereket felváltva adták, elvileg nem zárható ki a hangszíneltérésnek a megkülönböztetésben játszott szerepe. Kérdés ugyanakkor, hogy a hangsúlyos szótag helyére vagy az egyénre, jelen esetben az anyától „tanult” hangsúlymintákra érzékenyek‑e az újszülöttek. Jelen ismereteink szerint ezt az aspektust eddig nem vizsgálták publikációban is megjelent kutatások. Kérdés, hogy a magzatot a külvilágtól elválasztó szövetek szűrési tulajdonságai milyen mértékben befolyásolják a szupraszegmentális jelek (intonációs kontúr, ritmus) feldolgozását, ezek torzulás nélkül jutnak‑e át rajtuk (DeCasper et al. 1994). A méhen belüli hallás szerepére és elmaradásának következményeire (koraszülöttek) később visszatérünk.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az akusztikai szempontból optimálisnak aligha nevezhető élőbeszéd szószintű szegmentációjában tehát hatékony szerepe van a prozódiának, az anyanyelvre jellemző szóhangsúly-mintázat pedig az a váz, egyfajta kaptafa, amit a szakmai szóhasználatban sablonnak nevezünk, amelyre az új egységek ráhúzhatók. Ezek a formához vagy sablonhoz illeszkedő egységek segítik az újabbak kiemelkedését, azaz csizmahúzási (bootstrapping) szerepük van a szavak szegmentálásában, a szókincsépítésben és az anyanyelv szintaktikai sajátosságainak felismerésében, alkalmazásában. A viselkedéses módszereket alkalmazó kutatások eredményei mindenesetre azt mutatják, hogy a prozódiai információnak jelentős hatása van arra, hogy a csecsemők miként kódolják a hallott beszédet (Mandel et al. 1994). A prozódiai jólformáltság hatása a folyamatos beszéd feldolgozására egyértelmű. Nazzi és munkatársai (2000) vizsgálatai azt mutatták, hogy 6 hónapos csecsemők, akik prozódiailag jól formált és ugyanazon szavakból alkotott, de ebből a szempontból helytelenül formált mondatokat hallgattak, sikeresebben ismerték fel a folyamatos beszédbe ágyazott jól formált mondatokat, mint a kevésbé helyeseket. A szerzők értelmezése szerint eredményeik megerősítik, hogy a csecsemők prozódiai jeleket használnak a folyamatos beszéd elemzése (parsing) során. Amint már egy korábbi tanulmány (Hirsh-Pasek et al. 1987) is kimutatta, 7 és 10 hónapos kor között a csecsemők rendkívül érzékenyek a szintaktikai egységek prozódiai jelzéseire (hosszabb szünetek, az alapfrekvencia emelkedése vagy csökkenése), azaz a tagmondathatárokra. A vizsgált csecsemők az ingeranyagok két változatát hallgatták. A természetes változat mondathatárnál kezdődött és végződött, és egy‑egy másodperces szünet volt a tagmondatok határán. A manipulált változatban a közvetített ingerek a tagmondatok közepén kezdődtek és végződtek, a rövid szünetek pedig a szavak között, valamint a tagmondatok közepén jelentek meg. A csecsemők egyértelműen a természetes változatot preferálták, s ezt az eredményt a szerzők úgy értelmezték, hogy a prozódiai jelzéseknek kiemelkedő szerepe van a nyelvi bemenet szerveződésének felismerésében.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az egyik mérföldkőnek számító kutatás (Werker–Tees 1999) abból indult ki, hogy a csecsemők képesek a funkció- és a tartalmas szavakat megkülönböztetni, és ennek alapja azok jellemző akusztikai különbsége, azaz a lexikális hangsúly. Azok a nyelvek, amelyekben van lexikális hangsúly, azt a funkciószavakra általában nem alkalmazzák. A lexikális hangsúly éppen ezért szilárd alapként szolgálhat az anyanyelv szórendjének elsajátításánál is (Bernard–Gervain 2012). A kutatók azt találták, hogy a funkció- és a tartalmas szavak mondaton belüli helye korrelált a szórenddel, így a frazális prozódia és az alapszórend viszonyára lehetett támaszkodni a feldolgozás során. A hangsúly a tárgy–ige (OV) kanonikus mondatszerkezetű nyelvekben fráziskezdő, az ige–tárgy (VO) szerkezetűeknél pedig a frázist lezáró akusztikai jel. Itt mindenképpen meg kell különböztetnünk a szóhangsúlyt és a mondatszintű prominencia kiosztását. Bár a kanonikus magyar mondat VO szerkezetű, a prozódiai fej nem jobb, azaz fráziszáró, hanem bal oldali, azaz fráziskezdő, így a mondat szintjén lényeges információ annak kezdetére vagy első részére esik. A szószintű prominencia független az OV és VO szórendtől, vagy csak részben függ tőle. Erre utal annak a vizsgálatnak az eredménye is, amelyet francia és török csecsemőkkel végeztek (Christophe et al. 2003). Szóhangsúly szempontjából a két nyelv hasonló, mindkettőre a szóvégi prominencia jellemző. A szerzők a prozódiai érzékenységet összehasonlító vizsgálatban azt találták, hogy már a kéthónapos babák képesek voltak az OV (török) és a VO (francia) prozódiát megkülönböztetni, olyannyira, hogy ez akkor is sikeres volt, ha az ingereket újraszintetizálva kivonták belőlük a fonémikus információt. Mindez felveti azt a kérdést, hogy a szupraszegmentális információk egymásra épülő feldolgozása milyen univerzális és nyelvspecifikus jellemzőket mutat, ezek fejlődése milyen lehetséges sorrendben és milyen interakciók keretében történik. Mivel a prozódia fejlődésére vonatkozóan a legtöbb kutatási adatot a ritmus és a szóhangsúly észlelésére és fejlődésére vonatkozóan találjuk, áttekintésünket is ezekkel folytatjuk.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave