Azokban a nyelvekben, amelyekben kiemelten fontos szerepe van a szóhangsúlynak, a szegmentálisan illeszkedő hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok általában több akusztikus jellemzőben is különböznek egymástól. Bár ez a nyelvi feldolgozó rendszer fejlődése szempontjából komoly kihívást jelent, a hangsúly helyének a beszédészlelésre gyakorolt hatása nem csupán ezeknek az akusztikus eltéréseknek a függvénye. Az adott nyelv fonológiája által meghatározott lexikon, s ehhez kapcsolódóan az egyéni szókincs szerkezete jelentősen befolyásolja ugyanis, hogy magát a kiemelkedő (száliens) akusztikus jelet, azaz a hangsúlyt milyen információk adják. Ezen kívül az sem elhanyagolható, hogy a változó szóhangsúlyú nyelvekben a variációk jobban terhelik a feldolgozórendszert, amelyet többek között a hangsúly helyének jelzései segítik a hallott szavak azonosításában, módosítva ezzel a versengő folyamatokat. Igaz ugyanakkor az is, hogy a rokon és elvileg nagyon hasonló nyelvek is nagymértékben különbözhetnek aszerint, hogy a hangsúly komplex jelzéseire – amelyeken belül a definíciókban leggyakrabban említett tényező a hangmagasság – mennyire tud támaszkodni az észlelés, s azt miként befolyásolhatja az egyéni szókincs szerkezete, amelyet a méret (a használt és/vagy megértett szavak száma), a mélység (szinonimák, azonos jelentésű szavak), s néhány további jellemző, mint például a szomszédsűrűség is befolyásol. Nem elhanyagolható az sem, hogy az adott nyelvben milyen arányban fordulnak elő az egy, kettő, három, vagy annál több szótagú szavak, s az utóbbiaknál a hangsúly helyét milyen szabály határozza meg. Az egyén aktív szókincsének összetételét vizsgáló kutatások azonban a prozódiára nem terjednek ki, s bár a szövegértő olvasás és a prozódiai feldolgozás összefüggése egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, a hangsúlyészleléssel a publikációk nem foglalkoznak (l. Wolters et al. 2022 metaelemzését).