A magyar politikai kultúra bemutatása

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A politikai kultúra kutatása a második világháború után vette kezdetét. Az irányzat úttörő kutatói, Gabriel A. Almond és Sidney Verba politikai kultúrán a politikai orientációkat, a politikai rendszerrel és a rendszer egyes összetevőivel szembeni attitűdöket, az emberek rendszerben játszott szerepét illető felfogásokat értették (Almond–Verba, 1997, 23). A jelenlegi releváns magyar politikatudományi szakirodalmakban nincs egységes meghatározása a politikai kultúrának, ezért én a következőkben további három definíciót is ismertetek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Bihari Mihály definíciója. Politikai kultúrán azokat a csoportszerű tudati elemeket és objektivációkat értjük, amelyek a politikai tevékenységekkel kapcsolatosan funkcionálnak. A politikai kultúra összetevői közé tartoznak: a politikai nézetek és eszmék, a politikai értékek; a politikai ismeretek; a politikai érzelmek; a sajátos politikai viselkedési minták és reagálási készségek (vitakultúra, politikai tolerancia, érvelési módok, vitatkozási metódusok); valamint a politikai előítéletek és beállítottságok (Bihari, 2013, 66).
  2. Simon János meghatározása. A politikai kultúra egyrészt történelmileg kialakult csoportminőségű attitűdök, hitek, ítéletek, érzelmek és szimbólumok hálózatából áll, másrészt orientálja a politikai magatartásokat, harmadrészt pedig rendet, értelmet és értelmezhetőséget biztosít a politikai folyamatok számára (Simon, 2004, 313).
  3. A Körösényi–Tóth–Török szerzőhármas definíciója. A politikai kultúra a politikával kapcsolatos viszonyulások, prediszpozíciók együttese. Részét képezik a politikával, a politikai intézményekkel kapcsolatos kognitív, affektív, valamint normatív elemek (Körösényi–Tóth–Török, 2005, 26).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az 1990-től kialakuló magyar politikai kultúra bemutatása kapcsán előzetesen le kell szögezni, hogy egy állam társadalmának politikai kultúrája sosem homogén, hanem plurális. A mai magyar politikai kultúrára ez különösen igaz. A társadalom tagjai, a politikai elit tagjai eltérő élettapasztalataik, szocializációjuk, ideológiai beállítottságuk okán eltérő véleményekkel, attitűdökkel rendelkeznek. A következőkben bemutatásra kerülők eltérően vannak jelen, vagy hatnak a társadalom egyes tagjaira.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A magyar rendszerváltás nem a társadalmi ellenállás eredményeként jött létre, hanem legfőképpen a külpolitikai, nemzetközi politikai történések okán, emellett a tervgazdaságon alapuló szocialista gazdaság sem volt már fenntartható (Bihari, 2005, 340; Körösényi–Tóth–Török, 2007, 27; Fricz, 2006, 11–13). A magyarországi átalakulás – a maga idejében – példa nélkül állt: addig nem volt rá példa, hogy egy szocialista társadalom nem szocialista, kapitalista társadalommá váljon. A forradalmi jelentőségű változások békésen, rendezetten, tárgyalásos formában zajlottak le. A rendszer átalakításának egyik legfontosabb cselekvő politikai résztvevője az állampárt volt (Bihari, 2005, 335–336). A rendszerváltás az akkori állampártot vezető elit és a félillegális–illegális ellenzék közötti kompromisszum eredményeként jött létre. De ez sem volt teljes konszenzus; gondoljunk csak arra, hogy a NEKA-tárgyalásokat lezáró jegyzőkönyvet az SZDSZ és a Fidesz végül nem írták alá.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A tárgyalásos átmenet lényege a konszenzuális demokrácia intézményes megteremtése volt, ez azonban hamar elmozdult a többségi rendszer felé (Ilonszki–Lengyel, 2009, 11). A rendszerváltáskor kötött megállapodás csak részlegesen fedte le a rendszerváltás problémáit, és nagyon sok fontos kérdés nem került napirendre, tehát lényegében csak egy kvázi elit-megállapodásról beszélhetünk (Ilonszki, 2003, 117). Az általános kérdéseken túlmutató, új feladatok már pártérdekek alapján fogalmazódtak meg. A vélt és valós sérelmek, a politikai bizalomhiány és a túlzott magabiztosság egy konfrontatív politikai stílushoz vezetett, amely aztán önmagát gerjesztő módon tovább akadályozta a politikai együttműködést. A politikai elit tagjaira jellemző, hogy megkérdőjelezik egymás legitimitását is (Ilonszki–Lengyel, 2009, 11–20; Vinnai, 2001, 239).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A rendszerváltáskor – négy évtized politikai diktatúra és annak homogenizációs társadalompolitikája után – nyilvánvalónak tűnt, hogy a magyar társadalom atomizált, politikai értelemben diffúz, tagolatlan, és a választók semmilyen politikai identitással nem rendelkeznek (Körösényi–Tóth–Török, 2005, 134; Szabó I., 2000, 221). A rendszerváltást megnehezítette a társadalom számára, hogy nem álltak rendelkezésre érvényes magatartási és politizálási minták. A pártállami mintákat már nem lehetett követni, az újak pedig még nem alakultak ki (Gradvohl–Marián–Szabó, 1998, 20).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A magyar társadalom kevéssé alkot politikai közösséget, alacsony az egyének politikai integráltsága. A politikai cinizmus megjelenése konstatálható: nemcsak saját érdekérvényesítési képességükben nem bíznak az emberek, de választott vezetőikben sem (Körösényi–Tóth–Török, 2005, 31).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A rendszerváltás összetett társadalmi hatásmechanizmusai közül az értékrendet és a közgondolkodást számos dolog befolyásolta meghatározó módon. Így többek között a korábbi korszak történelmi tabuinak szorítása alóli társadalom-lélektani felszabadulás, az átmenet kezdetén megfogalmazott nagy várakozások és remények szertefoszlása, a törvények, normák tiszteletének folytatódó leépülése, a társadalmi integrációs mechanizmusok megváltozása, a munka szerepének átalakulása, részleges leértékelődése (Valuch, 2015, 185–186).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyarországon az emberek többsége az államot a kommunizmus éveiben is és a rendszerváltás után is a hatalom eszközének, nem pedig a népszuverenitás megtestesítőjének, a közérdek képviselőjének tekintette (Körösényi–Tóth–Török, 2005, 31–32). Tömegesen elterjedt attitűd a politikától való távolságtartás, a politika és a politikusok negatív megítélése. A politikai intézmények közül az akaratképzési és képviseleti intézmények iránt a legalacsonyabb a bizalom. A pártok és a pártpolitikusok presztízse alacsony (Bihari, 2005, 436; Körösényi–Tóth–Török, 2005, 31–32; Vinnai, 2001, 235).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az állam szerepe a gazdasági-társadalmi modernizációban nagy, de a politikai integráció alacsony foka miatt az állammal kapcsolatos attitűdök ambivalensek: egyszerre jellemzi őket a várakozás magas foka és a bizalom alacsony szintje. Még egy 2009-ben és egy 2013-ban végzett felmérés is azt mutatta ki, hogy Magyarországon rendkívül magasak az állami gazdasági és jóléti szerepvállalásra vonatkozó elvárások. A redisztribúció iránti igény azoknak a körében a legintenzívebb, akiknek a legalacsonyabbak a jövedelmeik. De a társadalom egészére jellemző, hogy rendkívül erős az állami megoldások iránti elkötelezettség (Körösényi–Tóth–Török, 2005, 27; Valuch, 2015, 189–190).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Általános volt mind az elit, mind az állampolgárok körében, hogy a demokráciát, a nemzeti függetlenséget, az Európába menetelést, a piacgazdaságot a jóléttel, a tömegfogyasztással, a gyors egyéni és kollektív felemelkedéssel azonosították. A magyarok demokráciafelfogásában a materiális elemek jóval nagyobb súlyúak, mint más nyugat-európai vagy kelet-közép-európai államok lakossága körében. Az emberek többsége szerint a Kádár-rendszer nem volt elnyomó, így a demokráciától a szabadságjogok helyett a gazdasági fejlődést és a jólét beköszöntét várták. Amikor aztán kiderült, hogy a demokrácia csak a nagyobb szabadságot jelenti, akkor jelentős volt a kiábrándulás (Körösényi–Tóth–Török, 2005, 34–35; G. Márkus, 1998, 375; Simon, 1995, 56–57).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az államszocialista rendszer a magyar választópolgárokat nagymértékben elidegenítette a politikai ideológiáktól, és ebben a rendszerváltás óta nem történt lényeges változás. A választók elvárásai a pártokkal szemben jórészt pragmatikusak, döntően a magánéleti, egzisztenciális biztonsággal, a jóléttel kapcsolatos kérdésekre korlátozódnak. Az ideologikus politizálás a választópolgárok számára az elit széthúzásának, viszálykodásának képét idézi (Fricz, 2001, 298).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Annak ellenére, hogy a választók a jólét biztosítását az államtól várják el, gyakoriak a gazdasági jellegű normaszegő cselekedetek, például alacsony az adózási morál (Körösényi–Tóth–Török, 2005, 30).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A társadalomban vannak olyan csoportok, amelyek átéltek és különbözőképpen éltek meg egyes történelmi korszakokat. A magyar történelemről, kiváltképpen a 20. századról és a közelmúltról szóló diskurzusok és narrációk, értékelések és értékítéletek radikálisan eltérnek egymástól, és radikális ideológiai konfliktushoz vezetnek. A társadalom egyes tagjai ítéleteiket és tapasztalataikat eszerint fogalmazzák meg és adják át – politikai szocializációs hatást kifejtve – a fiatalabb nemzedékeknek (Löffler, 2002, 184).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A rendszerváltás első évtizedében számos kutatás kimutatta a Kádár-rendszer iránti nosztalgia jelenlétét. Az előző rendszer utólagos felértékelése a kilencvenes évek első felében a magyar közvélemény legdominánsabb véleményáramlata volt, ami összekapcsolódott a demokráciával való elégedetlenséggel, a piaci átmenet elutasításával és a minél szélesebb állami gondoskodás igényével. A különböző felmérések alapján az emberek többsége szerint az életszínvonal és a gazdasági helyzet jobb volt az államszocializmus éveiben (Karácsony, 2005, 168; Gradvohl–Marián–Szabó, 1998, 20). Sőt ez a vélekedés még a 2000-es években sem változott. A Medián felmérése szerint 1999-ben Kádár János számított a 20. század legnépszerűbb magyar politikusának. Ugyanebben az évben végzett kutatást a Gallup Intézet, amely azt az eredményt közölte, hogy a válaszadók szerint a Kádár-rendszer a magyar történelem harmadik legvonzóbb időszaka volt. A Medián 2006-os felmérése szintén azt az eredményt hozta ki, hogy Kádár János volt a 20. század legnépszerűbb magyar politikusa. A 2008-ban végzett „Ifjúság 2008” kutatás eredménye szerint a 15 és 29 év közötti fiatalok csaknem fele szerint jobb volt az élet a Kádár-korban, mint akkoriban. A kutatások általánosságban azt mutatták, hogy a magyarok más posztkommunista országok polgáraihoz képest is erős nosztalgiát éreznek a szocializmus iránt (Majtényi, 2018, 7–8).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Kádár-rendszer iránti nosztalgia okát leginkább az elnyert szabadság és az elvesztett biztonság kettősségében találták meg a kutatók. A rendszerváltás utáni időszak a magyar társadalom többségétől komoly áldozatokat követelt. Az életszínvonal drámai mértékű visszaesése, a tömeges munkanélküliség megjelenése miatt a létbizonytalanság érzése a kilencvenes években a lakosság többségének alapélményévé vált. A létbiztonság megrendülését a többség számára nem tudta ellensúlyozni a szabadság pozitív élménye (Karácsony, 2005, 168). A 2000-es években a különböző felmérések alapján a felnőtt magyar lakosság nagy része nem tartotta pozitív változásnak mindazt, ami a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján történt (Valuch, 2015, 15).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A politikai kultúráról eddig elmondottak mellett az elitdemokráciát több tényező is erősíti a magyar társadalom politikai kultúrájában. Ezek közé tartozik, hogy az alacsony részvételi igény ellenére a mindennapi életet nagy erővel szövik át a politikáról folytatott verbális megnyilatkozások, viták, eszmecserék. Ezek azonban nem alakulnak érdekeket artikuláló politikai cselekvéssé (Bihari, 2005, 435–436).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tömegesen kialakult és elterjedt védekező beállítódás a „távolságtartó vagy szemlélődő” realizmus az angolszász típusú „fogjunk össze, és oldjuk meg” helyett (Bihari, 2005, 436). Jellemző a politikai cselekvéstől való távolmaradás, például kevesen vesznek részt a pártok munkájában, kevesen vesznek részt politikai megmozdulásokon (Bihari, 2005, 436; Körösényi–Tóth–Török, 2005, 42).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A DKMKA 2010. március–áprilisban készített reprezentatív felmérést, amelynek során az alkalmazott kérdőíven tizennégy nem választási politikai cselekvésformára kérdeztek rá, hogy a megkérdezettek gyakorolták-e valamelyiket az elmúlt néhány évben. A válaszadók 70 százaléka semmilyen politikai aktivitást nem folytatott, 15 százalékuk egyféle nem választási akcióban, 8 százalékuk kettőben, 8 százalékuk három vagy annál több nem választási politikai akcióban vett részt (Kern–Szabó, 2011, 44).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A civil szervezetek munkájában való részvétel is igen csekély mértékű. A DKMKA 2010-ben végzett reprezentatív felmérése alapján a magyar társadalom körülbelül 19 százaléka tagja valamilyen civil szerveződésnek, 8 százalékuk érdeklődik ez iránt, 73 százalék pedig nem tagja civil szervezetnek, és nem is érdeklődik ezek iránt (Kmetty–Tóth, 2011, 86–87).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kilencvenes évektől kezdődően napjainkig a társadalmi egyenlőtlenségek elfogadása jelenti az egyik legnagyobb problémát a közgondolkodásban. Az államszocialista érában meglévő és annak utolsó évtizedeiben folyamatosan növekvő egyenlőtlenségek valóságát részben elfedte az egyenlőség erőteljes propagandája, másfelől a lehetőségek beszűkülésének, illetve a gazdasági-társadalmi feltételrendszerek megváltozásának elfogadása is időben elhúzódó folyamat. Miközben csak lassan válik elfogadottá, hogy a piaci viszonyok a korábban megszokottnál nagyobb egyenlőtlenséget generálnak. A sikeresség, a gazdagság jelentős társadalmi csoportok életcéljává vált, a valóban sikeres embereket azonban egyfajta sajátos irigység övezi. Ezért a sikerhez és az anyagi gyarapodáshoz szorosan hozzátapadt a tisztességtelenség érzete is. A magyar társadalom különböző csoportjai úgy ítélték meg, hogy az érvényesüléshez – vagy éppen a létfenntartáshoz – elengedhetetlen a szabályok megkerülése, a törvények megszegése, a társadalmi normák megsértése (Valuch, 2015, 186).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ebből a gondolkodásmódból is táplálkozva a társadalom tagjaiban erős az igény az iránt, hogy az új kormányzati elit leplezze le az előzőek bűneit, mert a politika eleve bűnös és piszkos tevékenység. Az elitekben erős a késztetés az ennek való megfelelésre, tehát az előző kormányzati elit „megbüntetésére”, örök kisebbségben tartására. A választási győzelem nemcsak az ország kormányzására szolgál, hanem a legyőzöttek megregulázására is. Ez kedvez az ideológiai elhivatottságtól túlfűtött, érzelmi alapon politizálóknak, „politikai ítészeknek”, „számonkérőknek”. Mindez elősegíti a hiperaktív politikusok kiválasztódását, és a politikai vezér iránti társadalmi igény kedvez a monokratikus pártszervezetek létrejöttének (Bihari, 2005, 436).
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave