A társalgásokban a megnyilatkozások – ahogy az Zellig Harris (1952, 1970) klasszikus fogalomértelmezése alapján megállapítható – a diskurzus egymástól elkülönülő szakaszaiként azonosíthatók, amelyeknek a határait a beszédalanyok váltakozása jelöli ki. A megnyilatkozás akkor veszi kezdetét, amikor a diskurzus keretében valaki – megtörve hallgatásának addigi csendjét – magához ragadja a szót. A megnyilatkozás végét pedig az jelzi, hogy az addig beszélő, vagyis a szót folyamatosan magánál tartó személy elhallgat, azaz – átmenetileg vagy véglegesen – lemond arról, hogy az adott diskurzusban nála legyen a szó.

Megnyilatkozásokként azonban nem csak a dialogikus, közvetlen interakcióban megjelenő, szóbeli társalgások egyes fordulói funkcionálnak. A monologikus, közvetett interakcióban megjelenő, írott szövegekre – amelyek közé jelen kötet is tartozik – az jellemző, hogy a diskurzus egyik résztvevője végig, a diskurzus egészét átívelően magánál tartja a szót. Ekkor a diskurzus egy figyelemirányítási eseményből, egy megnyilatkozásból áll, amely a másik résztvevőtől a megértés válaszára számít. Mihail Bahtyin (1988) – Harris (1952) értelmezésétől függetlenül, de ahhoz nagyon hasonló módon – értelmezi a megnyilatkozás (vyskazivanie) fogalmát, ám nyelvfilozófiai megfontolásokat követve a megnyilatkozás fogalmát kiterjeszti a közvetett interakcióban megjelenő szövegekre (textusokra) is (vö. Fehér 2001). Bahtyinnál (1988) így a befogadóra történő beállítódás a megnyilatkozás jellegadó ismérveként jelenik meg, legyen szó akár a mindennapi dialógusok fordulóiról, akár az ún. monologikus szövegekről. Funkcionális pragmatikai kiindulópontból mindez azt jelenti, hogy az egy beszélőhöz köthető monologikus szövegek éppúgy feltételezik a közös figyelem működését, mint a társalgások egyes fordulói, hiszen azok is egy közös figyelmi jelenet keretében jelennek meg figyelemirányítási aktusokként, illetve figyelemirányítási egységekként. Ilyen módon az egyes megnyilatkozások terjedelmüket, kidolgozottságukat és felépítésüket, valamint diszkurzív, kommunikatív jellemzőiket tekintve rendkívül nagy változatosságot mutatnak.

A figyelemirányítási eseményekként értett megnyilatkozások kezdeményezik tehát azt a dinamikus jelentésképzést, amelynek a közös figyelmi jelenetként értett diskurzusok biztosítanak keretet. A diskurzusra pedig az jellemző, hogy résztvevői, a megnyilatkozó(k), illetve a befogadó(k) a másik figyelmének irányításával, illetve követésével járulnak hozzá konstruktívan azon referenciális jelenet(ek) létrehozásához és megértéséhez, amellyel a kommunikációs igényeik adaptív kielégítését célozzák meg.

Ez azt jelenti, hogy az adott diskurzusban megnyilatkozóként fellépő résztvevők a saját fizikai, társas és mentális helyzetük által kijelölt, kontextusfüggő kiindulópontokból alakítják „a nyelvet életté, az életet pedig nyelvvé” (Bahtyin 1988: 248). A megnyilatkozó ugyanis a befogadó mentális irányultságát (figyelmét, megértését) befolyásolja azzal, ahogyan a megnyilatkozásával a közös figyelmük számára a világ egy adott részének körülhatárolását kezdeményezi, az abban történő tájékozódás lehetőségét is megteremtve (l. részletesen Tátrai 2017a: 981–1007). A megnyilatkozás ennélfogva értelmezhető úgy, mint a beszélőként vagy íróként fellépő résztvevőnek a maga kontextusfüggő perspektívájából konstruálódó, folyamatosnak tekinthető közlése, amelyhez képest a befogadó válaszolói pozíciót tud kialakítani.

A fentiekből az következik, hogy a figyelemirányítási aktusként értett megnyilatkozásra általánosan az jellemző, hogy a diskurzus egyik résztvevője az általa alkalmazásba vett nyelvi szimbólumokkal irányítja a másik figyelmét, megértését. Ezzel pedig arra készteti, hogy egy világbeli jelenetet egy adott módon, ne pedig másképpen értsen meg (l. Tomasello 2002: 103–143). A különböző nyelvi szimbólumok (morfológiai, lexikai, szintaktikai konstrukciók) közül a megnyilatkozások nyelvi szerveződésében kulcsszerepet játszanak az elemi mondatok, legyenek azok akár önálló egyszerű mondatok, akár összetett mondat tagmondatai. Az elemi jeleneteket megkonstruáló elemi mondatok, amelyek a séma és a megvalósulás dinamikus kölcsönviszonyát mutatják, a megnyilatkozások feldolgozási egységeiként funkcionálnak (l. Tolcsvai Nagy 2017b: 394–396; Imrényi 2017: 664–677). A mondatok a megnyilatkozásokban egyénileg begyakorlottá és közösségileg konvencionálissá vált feldolgozási egységekként értelmezhetők. Ezekkel a feldolgozási egységekkel válik lehetővé (i) az elemi jelenetek episztemikus lehorgonyzódása a közös figyelem interszubjektív kontextusához, (ii) kommunikatív cselekvések (beszédaktusok) végrehajtása a nyelvi interakcióban, és (iii) az „emészthető” méretű csomagokba rendezett információk diskurzusba ágyazása →3.3; vö. Langacker 2015; Imrényi 2017). A lehorgonyzásnak ez az összetett művelete azt teszi lehetővé, hogy az adott diskurzusban megjelenő elemi mondatot a diskurzus résztvevői a referenciális jelenetre, annak egészére vagy egy határolt részére vonatkoztassák. Ennélfogva bizonyos esetekben egyetlen, a diskurzusvilágban lehorgonyzott elemi mondat is funkcionálhat önálló megnyilatkozásként, amelyhez képest válaszoló pozíció foglalható el (Bahtyin 1988). Más esetekben viszont több elemi mondatra van szüksége a megnyilatkozónak ahhoz, hogy a kommunikációs igények kielégítése céljából a referenciális jelenetre irányítsa a befogadó figyelmét. Ebben az esetben ehhez a több mondatból álló figyelemirányítási egységhez képest alakíthat ki olyan pozíciót a befogadó, ahonnan a megértés válaszát adhatja.

A fentebb mondottakkal összefüggésben azt is hangsúlyozni kell, hogy a közös figyelem működésén alapuló nyelvi megismerés olyan – egyszerre interszubjektív, referenciális és intencionális – emberi tevékenység, amelynek további lényegi vonásaként jelenik meg a tapasztalatok megosztásának rendkívül kidolgozott és rugalmas rendszerét megteremtő és működtető konstruálás (Sinha 2005; Verhagen 2007; Tátrai 2017a: 907–911). A nyelvi megismerés egyrészről interszubjektív tevékenység, mert a nyelvi szimbólumok alkalmazása során a diskurzus résztvevői magukat és a másikat kölcsönösen olyan mentális ágenseknek tekintik, akik az őket körülvevő és magában foglaló világgal kapcsolatosan ismeretekkel, szándékokkal, vágyakkal és érzelmekkel rendelkeznek (vö. Bauer 2010). Mindebből az következik, hogy világ nyelvi megismeréséhez önmagunknak a másikhoz és a másiknak önmagunkhoz viszonyított megértésén át vezet az út. Az interszubjektív nyelvi megismerésnek így feltétele egyfelől az elmeteória, vagyis a másik mentális állapotait illető hipotézisek megalkotásának képessége, másfelől a reflexivitás, vagyis a saját magunk és a másik mentális állapotaihoz való reflexív viszonyulás (Verschueren–Brisard 2009). A nyelvi megismerés mindemellett referenciális tevékenység is egyben. Az interszubjektív nyelvi megismerést ugyanis egy hármas (triadikus) viszonyrendszer jellemzi, amelyet referenciális háromszögnek is szokás nevezni: 1. valaki 2. valakinek 3. valamire irányítja a figyelmét. A nyelvi referencia (vonatkoztatás) ennélfogva interszubjektív aktus. A másikat a nyelvi szimbólumok alkalmazásával arra próbáljuk rávenni, hogy figyelmét egy együttesen megértett világbeli jelenetre és azon belül valamilyen, a többitől elkülönülő, azaz körülhatárolt entitásra irányítsa (Sinha 1999). A nyelvi megismerés továbbá intencionális tevékenység is ugyanakkor, mert a nyelvi szimbólumok alkalmazása valamilyen kommunikációs célra és ezzel együtt a másikkal megosztható világra, valamint a másik mentális állapotaira is irányul (Sinha 2005; Tomasello 2002: 109–113). Ez azt jelenti, hogy a diskurzus résztvevői nem egyszerűen azt értik meg, hogy a másik mit szándékozik megtenni, hanem azt, hogy a másik szándékai a világ dolgaira és eseményeire, és ezzel együtt az ő figyelmi állapotukra is irányulnak.3 Mindezek mellett a nyelvi szimbólumok alkalmazásának lényegi sajátszerűségét azok perspektivikussága adja, vagyis az, hogy a nyelvi szimbólumok a világ dolgainak és folyamatainak különböző perspektívákból történő konceptuális feldolgozását, azaz konstruálását teszik lehetővé (Langacker 2008: 55–89; Tolcsvai Nagy 2017a: 42–50).