Az interszubjektivitás, a referencialitás és az intencionalitás nemcsak a nyelvi, hanem más kommunikációs szimbólumok (pl. füstjelek, közlekedési jelek, nemzeti jelképek stb.) alkalmazására is jellemző. A nyelvi szimbólumok alkalmazásának sajátszerűségét ezeknek a szimbólumoknak a korábban tárgyalt alternatív konceptualizációval összefüggő perspektivikussága adja (→ 2.1). A nyelvi szimbólumok rendszere ugyanis a dolgok és/vagy események különböző perspektívákból történő megfigyelését, megértését teszi lehetővé (Tomasello 2002: 103–143). Ahogy Langacker (1987) rámutat, a nyelvi szimbólumokkal történő figyelemirányítás keretében a megnyilatkozó kiaknázhatja például, hogy a dolgok specifikusságuk különböző szintjein nevezhetők meg (ugyanaz a valami lehet például íróasztal, asztal, bútor, tárgy stb.). Továbbá azt is kiaknázhatja, hogy a dolgokra utalhatunk attól függően, milyen funkcióban szerepelnek (ugyanaz a valaki lehet például apa, ügyvéd, férfi, szomszéd stb.). Emellett a perspektivikusságot mutatják még az olyan igepárok, mint például a jön-megy, hoz-visz, vesz-elad, üldöz-menekül, vagy az olyan szintaktikai szerkezetek, mint például a betörött az ablak – betörték az ablakot – valaki betörte az ablakot – az ablak törött be). Mindebből az következik, hogy a nyelvi szimbólumok érvényre juttatják azt az elemi jelenetek megkonstruálásával összefüggő perspektívát (kiindulópontot), ahonnét a megnyilatkozó az eseményeket a bennük szereplő dolgokkal a másik számára hozzáférhetővé teszi (Verhagen 2005, 2007). Ennek hátterében pedig az áll, hogy az emberek képesek a világot a saját fiziológiailag meghatározott kiindulópontjukon túl attól eltérő kiindulópontokból is szemlélni (Tomasello 2002). Képesek beleképzelni magukat a másik helyébe, továbbá arra is képesek, hogy magát a figyelmi jelenetet, benne saját magukkal és a másikkal, egy „külső” nézőpontból szemléljék. Ennélfogva képesek arra is, hogy egy perceptuális vagy konceptuális helyzetet olyan kiindulópont(ok)ból figyeljenek, illetve értsenek meg, amely(ek)et a megnyilatkozóként fellépő beszédpartnerük az adott nyelvi szimbólumokkal felkínál a számukra. Mindez természetesen azt is jelenti, hogy ők maguk is képesek a nyelvi szimbólumokkal másokat arra ösztönözni, hogy egy referenciális jelenetet egy bizonyos módon, ne pedig másképpen dolgozzanak fel.