Mindez azt jelenti, hogy a referenciális jelenet térbeli viszonyait a résztvevők egy tágabb figyelmi keretben, a tér referenciakeretében dolgozzák fel (l. Tolcsvai Nagy 2017b: 424–430; vö. Heine 1997). Ez a referenciakeret magában foglalja (i) a diskurzus résztvevőit mint konceptualizálókat, (ii) a figyelem középpontjában lévő, a referenciális jelenetben megnevezett, térben elhelyezett dolgot, (iii) egy másik, referenciapontként funkcionáló, ugyancsak térbeli dolgot, amihez a figyelem előterében lévő dolog viszonyítható, valamint (iv) a minden irányba kiterjedő teret, amelyben a közös figyelmi jelenet résztvevői és a referenciális jelenet szereplői elhelyezkednek. A tér deiktikus jelölése esetén tehát nem a referenciális jelenet szereplőjeként megnevezett másik térbeli entitás funkcionál referenciapontként, hanem a térbeli entitásként feldolgozott megnyilatkozó pozíciója. Ez a szituációfüggő viszonyítási pont – ahogy a (3)-ban a szemben alkalmazása mutatja – jellemzően nem kap nyelvi kidolgozást, de esetenként – ahogy a (3)-ban az alattunk példázza – a térjelölésnek ez a kiindulópontja objektiválódhat is. Annyit még hozzá kell tenni ehhez, hogy természetszerűleg a deiktikus centrum áthelyezése is a megnyilatkozó térbeli pozíciójához képest történik meg, illetve válik feldolgozhatóvá.

Az időjelölésről hasonlókat állapíthatunk meg. A megnyilatkozó időbeli pozíciója ugyancsak szituációfüggő referenciapontokat kínál fel a referenciális jelenet időviszonyainak a feldolgozásához. A (3)-ban például az első tagmondat elliptikussága, az igealak hiánya, illetve a második tagmondat igéjének jelenidejűsége (zuhan) azt jelzik, hogy a megfigyelt jelenetek ideje egybeesik a megfigyelés idejével. Ám az események ideje más, a beszédidőtől különböző, ugyanakkor deiktikusan ahhoz képest feldolgozható események idejéhez mint referenciapontokhoz képest ugyancsak kijelölhető (pl. a megérkezés után a tengerparton sétáltak). Továbbá a beszédidő, illetve más referenciaidő ismeretétől függetlenítve is megadható (pl. 2019. április 24-én 18 és 19 óra között a tengerparton sétáltak) (l. még Tolcsvai Nagy 2017b: 436–446; vö. még Kiefer 1992; Heine 1997). Mindez azt jelenti, hogy mind a térjelölésben, mind az időjelölésben, ha nem is kizárólagos, de központi szerepet játszanak a deiktikus műveletek.