5.3. Magas szintű körforgás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A legmagasabb szintű körforgáshoz tartozó eszközök (reduce/csökkentés, rethink/újragondolás, refuse/elutasítás) tekintetében egyértelműen látszik a válaszokból, hogy akadnak aktivitások ezekben a kategóriákban, a zöld gondolkodásmód is jelen van, de legalább ugyanolyan szintű vagy még fontosabb ösztönző mögöttük a költségcsökkentés.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Legtöbbször az ásványvizes palackok használatának csökkentése és elutasítása került említésre; helyette csapvizet használnak, illetve valahol vízautomata beszerzése van folyamatban. A hagyományos izzók cseréje szintén nagyon sok helyen megjelent. Aki tudta, megvásárolta a LED-es izzókat, de volt olyan intézmény is, amely felajánlásból tudta megoldani a cserét. Ezenkívül a mozgásérzékelős világítótestek használata is említésre került az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A tisztítószerek esetében is törekedtek a válaszadók a nem környezetbarát szerek visszautasítására, de van, ahol ez egyelőre csak részben sikerült. Takarítási szempontból különleges példa a veszprémi Bakonyi Ház, hiszen eredeti technikákkal épült, például a padló döngölt agyag. Így takarításkor csak olyan szerek és módszerek használhatóak, amelyek teljesen természetesek, tehát környezetbarátak, és sem a struktúrában, sem pedig az itt lévő nagy mennyiségű textil és fa műtárgyban nem tesznek kárt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az újragondolást illetően leginkább a helyi termelők élelmiszereinek bevonása, a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosított papírtermékek (pl. pohár, tányér, kéztörlő, WC-papír) használata jelenik meg a válaszok között. A múzeumok a rendezvényeiken igyekeznek minél kisebb lábnyomot hagyni azáltal, hogy teát és vizet, helyi szörpöket és borokat ajánlanak italként, ételként pedig gyümölcs- és zöldséghasábokat vagy helyi alapanyagokból készített szendvicseket kínálnak a vendégeknek. Épületen kívüli rendezvények esetében az árnyékos helyszíneket részesítik előnyben, hogy ne kelljen külön árnyékolót vásárolni. Érdekes példa az ajkai Kriptongyár tervezése, amely az érdekelt felek bevonásával, közösségi tervezés keretében történt, és ennek során is határozottan megjelent a fenntartható szemlélet. Konkrét fenntarthatósághoz kapcsolódó, elkészült stratégiáról sajnos egyetlen intézmény sem tudott beszámolni. A vármegye legnagyobb intézményénél készülőben van egy ilyen dokumentum, amelyhez helyi és központi segítséget is kaptak az elmúlt évben és jelenleg is (az Európa Kulturális Fővárosa programtól és a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központtól). Érdekes és komplex, fenntartható gondolkodásra utal a komposztálással kapcsolatos elképzelésük: az épületet park veszi körül, amelyet a várossal történt megegyezés értelmében a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. (VKSZ Zrt.) tart rendben. Jelenleg alakulóban van egy a falusi, néprajzi tapasztalatokra, illetve a modern agrártanulmányokra építő együttműködés a múzeum és a VKSZ Zrt. között, amelynek keretében – esetlegesen a Pannon Egyetem mint közvetlen szomszéd bevonásával – a komposztálást lehetne bemutatni a városi látogatóközönségnek. Jelenleg a múzeum dolgozói az épület mögött alakítottak ki egy komposztálóhelyet a fűnyesedék, illetve a metszés után keletkező zöldhulladék hasznosítására; a park zöldhulladékát másik helyszínen a VKSZ Zrt. komposztálja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A környezetre terhet jelentő anyagok, energiaforrások és a hulladékok keletkezésének elutasítását a válaszadók nagy része fontosnak ítélte. Ha keletkezik is hulladék (pl. szétszedett bútorok), azt elraktározzák, hogy akár új múzeumi installáció része lehessen később, amelynek megtervezésekor szintén fontos szempont, hogy milyen anyagok állnak már eleve rendelkezésre az intézménynél. Az új alapanyagok kiválasztása szintén több helyen megnevezésre került: cél, hogy tartós és ne környezetszennyező anyagokból készült eszközöket szerezzenek be. Van olyan kiállítóhely, amely ebből a megfontolásból nem használ furnérlemezből készült bútorokat, tárgyakat. Többször említett alkalmazott módszer a közös eszközök használata (pl. gépjármű, irodagép), bár ez sokszor inkább nem hivatalos formában történik, hiszen ennek elszámolása nehézséget jelent az intézmények számára.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave