5.2. Közösségi együttműködés az innovációban

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kistermelők számára az összefogás segíthet az innováció előmozdításában. Ilyen lehet a közös eszközbeszerzés, géphasználat, egymással kötött stratégiai közösségek, továbbá a piacra jutási stratégia összehangolásával csökkenthetik a költségeket és növelhetik a hatékonyságot. Jó példa erre a Solawi (Solidarische Landwirtschaft), egy Németországban működő közösségi mezőgazdasági program. Az interjúkban részt vevő német termelők közül többen is részei ennek a programnak, amely lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy közvetlenül támogassák a helyi gazdálkodókat, előre feliratkozva a termelők által előállított termékekre, állandó keresletet biztosítva. A vásárlók afféle termelői kosárra iratkoznak fel hétről hétre, ezeket a kosarakat pedig több termelő együttesen tölti meg. A Solawiban részt vevő termelők együttes beruházásokat és projekteket hajtanak végre, mindig hangsúlyt fektetve az ökológiai gazdálkodási módszerek alkalmazására is, törekedve a társadalmi és környezeti fenntarthatóságra. A részt vevő fogyasztók pedig hétről hétre friss termékkosarat kapnak, és megismerkednek a termelőkkel, ami erősíti a helyi közösségeket és a mezőgazdaság iránti tudatosságot.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave