Előszó

Magyarországon, kifejezetten a turisztikai vállalkozások polikrízisére vonatkozóan, kiemelt szerepet játszott a szomszédos Ukrajna és – a turisztikai kereslet tekintetében korábban ugyancsak élénkülést mutató – Oroszország 2022 februárja óta zajló háborúja, amely tovább mélyítette a kedvezőtlen piaci folyamatokat (Misini–Tosuni 2023). A hazai turizmust emellett más események, turbulenciák is érintették (például gázai konfliktus, reálbércsökkenés, EU-s támogatások elmaradása és befagyasztása), amelyek a turizmuspiac és a vállalatok működésében jelentős, szakágazati és területi átalakulásokat okoztak (Boros–Kovalcsik 2021, Jászberényi et al. 2021, Fekete-Fábián–Jánosi 2022).

Ugyanakkor minden válság magában hordozza a lehetőséget a tanulásra és a szemléletváltásra (Jáki et al. 2024). A poszt-Covid polikrízis természetét elemezve Bianchi–Milano (2024) arra a megállapításra jutottak, hogy a turizmus hatásainak ortodox értelmezését fel kell váltaniuk a kapitalizmussal fennálló kapcsolat újraértékelését szolgáló megközelítéseknek. Higgins-Desbiolles (2024) a polikrízisből való kiútkeresés kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a jövő záloga a mély adaptáció, a közelgő összeomlásért részben felelős turizmus átalakítása, így az ökológiai rendszer a megbékélés, a lemondás, a rugalmasság és a helyreállítás elvei mentén őrizhető meg. A polikrízis tehát felfogható úgy is, mint a turizmus egy soha vissza nem térő lehetősége a fenntarthatóság elvének érvényesítésére (Candia–Pirlone 2022).

Maga a turizmusszakma is kiemelten kezeli az ágazat komplex környezeti beágyazottságát és kihívásait. 2025-ben például az osztrák utazásszervezők a „Rend nélküli világ” mottóval rendezték meg szakmai találkozójukat. Az esemény középpontjában a turizmust érintő globális kihívások álltak, mint az extrém időjárási helyzetek, gazdasági bizonytalanságok, geopolitikai konfliktusok és a változó fogyasztói szokások.

Magyarországon az Őrség vagy a Káli-medence esete mutatja be plasztikusan a vidéki dzsentrifikáció folyamatát, amelynek során egymás utáni hullámokban alternatív életteret kereső városi művészek, értelmiségiek, később középosztálybeli csoportok érkeznek a természeti és társadalmi értékeik miatt vonzó, rurális területek falvaiba. Ennek következtében a települések gazdasági, ingatlanpiaci és társadalmi értelemben is felértékelődnek, a helyi társadalom átalakul, miközben a városi fogyasztók saját értékeik és vízióik szerint alakítják át a helyi adottságokat, kultúrát, épített és természeti környezetet (Tomay 2019, Nemes et al. 2022).

Városi dzsentrifikáció alatt azt a folyamatot értjük, amelynek során a város belső részein fekvő korábbi szegény- és munkásosztálybeli, gyakran etnikai kisebbségek által lakott negyedekbe – ezen részek felújításán keresztül – középosztálybeli ingatlanvásárlók, bérlők áramlanak be, így a negyed fizikai és demográfiai, társadalmi szerkezete átalakul (Tomay–Orbán 2024). A városszociológiával foglalkozó szakemberek szerint az új rétegek ki is szorítják onnan a régebben ott élőket, azaz egyértelmű lakosságcsere megy végbe. A dzsentrifikáció kétféle formában történhet: egyrészt jelentheti a munkásrétegek teljes kirekesztését a már eleve polgári jellegű negyedekből, másrészt egy tehetősebb réteg beköltözését a kevert összetételű vagy inkább munkások lakta városnegyedekbe (Hamnett 1991, Smith 1996). A gyakorlatban a dzsentrifikáció sokszor nemcsak spontán lakosságcsere-folyamat, hanem a legtöbbször tervezett, irányított, a városvezetés és magánbefektetők együttműködésével végbemenő várospolitikai akció eredménye, amely szorosan kötődik a tágan értelmezett városrehabilitációs, városmegújítási tevékenységekhez (Jelinek 2019).

A dzsentrifikáció és a turizmus összekapcsolódását többféleképpen nevezik a szakirodalomban: a mediterrán nagyvárosokban (például Barcelona, Lisszabon) végzett kutatások alapján turisztikai dzsentrifikációt (tourism gentrification) említenek. Jover–Díaz-Parra (2020) és Cocola-Gant et al. (2020) vizsgálatai alapján a turisztikai fogyasztók – azaz a magasabb státuszú látogatók, turisták – ideiglenes tartózkodásuk alatt ugyanazokat a felkapott városi tereket fogyasztják, átalakítva a környék szolgáltatáskínálatát (exkluzív kisboltok, drága kávézók és szórakozóhelyek), és felhajtva az ingatlanpiaci árakat.

A turizmus által vezérelt dzsentrifikáció (tourism-led gentrification) különösen fontos olyan területeken, ahol a turizmus a fejlődés és a növekedés központi tényezője (Cocola-Gant 2018). A turisztikai jellegű felértékelést gyakran állami (központi vagy helyi önkormányzati) fejlesztéspolitikai eszközként vezetik be, ami a turizmusba történő beruházások ösztönzésével a települések gazdasági fejlődését, a környezet átalakítását és az infrastruktúra fejlesztését célozza (Tomay–Orbán 2024).

Európában a kulturális, a kreatív és városi turizmus szoros kapcsolatát erősíti, hogy az európai város „az itt élők szemében sokszínű, ám világméretű összehasonlításban nagyon homogén sajátos jegyekkel rendelkezik. Nagyon hasonló a városok történelmi központja: az egykori hatalmi központok (királyi paloták), egyházi központok (látványosabbak a katolikus és ortodox országokban, szerényebbek a protestáns világban), az uralkodó osztály gazdag lakóterületei. Az európai városban sok a szimbolikus tér, s a városrendezésben különösen sok a tudatos elem a történelmi folyamatosság őrzésére. Ma is jelentősek a központi terek – a hatalmi központok –, melyekből a gépkocsiforgalmat kitiltják vagy jelentősen korlátozzák; az e terekből kiágazó sugárutak a színvonalas áruházak és a luxuskereskedelem övezetei, az emeleteken polgári lakásokkal (többségében bérlakásokkal). E központi lakóterekből általában hiányoznak – ki vannak tiltva – a magas épületek” (Enyedi 2016: 57). Ugyanakkor az Euromonitor (2023, 2024) tanulmánya kiemeli, hogy a fokozódó urbanizáció hatásaként egyre erősebb a húzóhatás, amely a városokban folytatott üzleti turizmusra vagy a barát- és rokonlátogatásokra vonatkozik.

Összegezve elmondható, hogy az európai városi terek kiemelt úti célként értelmezhetők a kulturális, a kreatív, az üzleti turizmus (az angol terminológiában: MICE), valamint a lakónépesség-koncentráció okán a barát- és rokonlátogatások (az angol terminológiában: VRF) tekintetében.