5.6. A felelősségteljes turizmus fejlesztése, ösztönzése – úti célok és szolgáltatók

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A 2004 óta elnyerhető, a londoni World Travel Market (WTM) nemzetközi utazási szakvásár keretében átadott Felelősségteljes Turizmus Díjak (Responsible Tourism Awards) kifejezetten azoknak a turisztikai szolgáltatóknak és desztinációknak a jó gyakorlatát ismerik el, amelyek érdemi eredményeket érnek el a turizmus fenntarthatóvá tételében, és tevékenységükkel felelősséget vállalnak a pozitív hatások növeléséért (Goodwin 2018).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A WTM Felelősségteljes Turizmus Díjak összességében felfoghatók a felelős turizmus legjobb innovációit elismerő és terjesztő katalizátorként is, hiszen a díjazottak jó gyakorlatai más úti célokat és szolgáltatókat is ösztönözhetnek. Az elismert fenntarthatósági megoldásokra általában jellemző, hogy jelentős mértékben építenek az adott helyszín sajátosságaira, ugyanakkor adaptálhatók más úti célokra is. A WTM Felelősségteljes Turizmus Díjak által biztosított publicitás az adott desztinációk és szolgáltatók ismertségének és keresletének növelését is eredményezi (Rátz 2023).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A WTM Felelősségteljes Turizmus Díj kategóriái
A 2025-ös évben a WTM Felelősségteljes Turizmus Díjra1 a következő hat kategóriában lehet nevezni:
  • Lehet-e egy all-inclusive turizmus/szolgáltatás felelős?
  • Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás
  • A helyi beszerzés növelése, közös értékteremtés
  • Béke és kölcsönös megegyezés
  • Hulladékkezelés: csökkentés, újrahasználat, újrahasznosítás, megújítás/magasabb minőségű termék előállítása
  • Természet-pozitív megoldások: pozitív hatást gyakorolni az ökoszisztémákra
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az alapítás óta eltelt időszakban a nemzetközi jó gyakorlatok érintették a fenntarthatóság gazdasági, társadalmi és környezeti dimenzióját egyaránt (9. táblázat).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

9. táblázat. A Felelősségteljes Turizmus Díjjal elismert jó gyakorlatok szolgáltatói és desztinációs szinten
Gazdasági dimenzió
  • Beszerzés helyi beszállítóktól
  • Helyi jótékonysági és civil szervezetek pénzügyi támogatása
  • Vendégek adományozásra ösztönzése
  • „Homestay” szolgáltatások támogatása, népszerűsítése
  • Mikrofinanszírozás (desztinációszinten) helyi vállalkozások számára
  • Környezetvédelmi adó bevezetése a látogatók számára (turisztikai szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódóan)
  • A helyi minimálbért meghaladó fizetés és egyéb juttatások (például egészségbiztosítás) az alkalmazottak számára
Társadalmi dimenzió
  • Tréning, képzés, nyelvoktatás, mentorálás, coaching helyi szolgáltatók és fiatalok számára
  • Helyi munkaerő alkalmazása
  • Hátrányos helyzetű munkaerő foglalkoztatása
  • Munkatársak bevonása a tulajdonosi körbe
  • Megváltozott munkaképességű munkaerő foglalkoztatása
  • Kortárs kultúrát, életmódot bemutató séták, túrák szervezése
  • A vendégek részletes tájékoztatása a vállalkozás vagy desztináció fenntarthatóság érdekében tett erőfeszítéseiről
  • Nyilvánosan elérhető fenntarthatósági jelentés készítése
  • Helyi iskolák támogatása
  • Rurális (vidéki) szálláshelyeket és egyéb szolgáltatókat összekapcsoló kerékpáros vagy gyalogos túraútvonalak kialakítása
Környezeti dimenzió
  • Nap-, szél-, geotermikus energia használata
  • Műanyag eszközök helyettesítése vagy újrahasznosítható műanyag használata
  • A vízhasználat csökkentése, szürkevíz reciklálása, tengervíz sótalanítása
  • Víztisztítás vegyszerek helyett ózonnal
  • Szemétgyűjtés (közterületen, vízparton, vízen)
  • Helyi építőanyagok és építési technikák alkalmazása
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave