1.1. Csáth Géza: [A fiatal leány még mindig sírt…]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fiatal leány még mindég sírt. Édes <behatások> benyomások hatották át forró börét és mindenütt ismeretlen kellemes csiklandozást érzett. Henri feje a vállán nyugodott; és – hirtelen, erősen – a fej ajkaihoz <csúszott ért> siklott. Dacosan ellenállt s hogy kikerülje a fiú száját, hátradölt. <Ő azonban> Ez rávetette magát egész testével. Üldözte sokáig a szájat, aki menekült elöle, aztán hogy elérte – rátapasztotta az ajkát. Ekkor az örületes vágytól elszédülve, megrészegedve, viszonozta a csókot szorosan <a keblén> forrón magához ölelve a fiút – s most megtört minden ellenállása, mint valami nehéz suly alatt. –

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nagy nyugalom volt az egész vidéken. A madár ujra <enekelni kezdett> rázendített a dalra. Előbb három átható, éles hang – mint holmi szerelmi fölhívás – aztán egy pillanat szünet – s ismét gyöngéd és csendes hang<on kezdte újra.>ok.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Lágy szellő <suhantotta meg> remegtette meg végig [?] a leveleket s a galyak sürűjéből két izzó sóhaj vegyült a csalogány énekehez és az erdő <levelek> halk <sohajához> lehelletéhez.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

<A madarat a részegség szállotta meg> A <madár> csalogány megrészegedett, és a hangja mindég erősebben és erősebben, mint a terjedő tűz vagy a növekvő szenvedély vadul kisérte a csókok csattanását. Aztán az elszabadult mámor ömlött a torkából a szenvedély egyetlen elnyujtott <lihegő> melodikus vonaglásában.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Néha megnyugodott kissé – két-három könnyű <hangot> trillát adva, amit megint egy igen heves hang zárt le. Hol meg örületes rohamba kezdett, <átfutva a billentyükön> vad csattogással, remegesekkel és megszakításokkal – mintegy örületes szerelmi dal, amit diadal kiáltások kisérnek. –

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hirtelen elhallgatott, a fák alól olyan mély sóhaj tört fölfelé, mintha egy lélek <bucsuzna> távozna. A sohaj elnyult és zokogásba fulladt. –

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindketten sápadtak voltak, mikor elhagyták a zöld gyepágyat. A kék ég elhomályosult elöttük, a nap heve kialudt a számukra, csak a csend<et> és magány<t vették észre> létezett. – Gyorsan lépkedtek egymás után, szó nélkül – egy érintés nélkül – úgy tetszett, engesztelhetetlen ellenségek lettek <egymásnak>, mintha <kiábrán> undort éreznének egymás teste és gyülöletet egymás lelke iránt. –

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Idönként Henriette kiálto<tt>zott: Mama!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy tömeg jelent meg a bokrok alján. Henrik még látni vélt egy fehér szoknyát visszahajtani a telt bokák fölé – s a termetes asszonyság megjelent – kissé pirosan, kissé zavartan, ragyogó szemekkel, hullámzó mellel – talán nagyon is közel szomszédjához. Ez különös dolgokat láthatott, mert arcán most is rajta volt – akarata ellenére – az örvendő mosoly.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave