A teljesen fölhúzott ébresztő-óra robbanó csengetése ébresztett föl. Kinyitottam a szemeimet és abban a pillanatban már ki is ugrottam az ágyból. <Már nem lehetett kényelmeskedni – most ma volt Ez a nap virradt reám, amelyen okvetlenül el kellett térnem a rendes szokásomtól, Attól t. i. attól, hogy még vagy fél órát ra engedélyezzek magamnak és visszatérjek, vissza vissza és ismét belemerüljek még egy erre az időre az álom langyos, édes, kék, jó és olajszerűen sürű hullámaiba. Ma nem lehetett Az érettségi vizsgák napja> Ma – az érettségi vizsga napján – le kellett mondanom <erről> róla, hogy még vagy fél orácskára visszatérjek és visszamerüljek az álom langyos, jó olajszerűen sürű hullámaiba. Megdobbant a szivem. Vajjon holnap ilyenkor mi lesz velem. <Ott fogok-e feküdni> Kényelmesen, gondtalan<ul> álomba merülve <az ágyon> fogok-e itt feküdni az ágyamban vagy az elkeseredéstől, a szégyentől és a dühtől gyötörve gondokban álmatlanul <köszönt-e majd rám> fog-e találni majd a <holnap> következő reggel? <Mialatt az órát elhallgattattam villant át a fejem agyamon> Ez a kinzó, talányos gondolat villant át az agyamon mialatt az órát elhallgattattam, de <azután rögtön le nem letorkoltam> nyomban elfojtottam <ezt az improduktiv> a céltalan elmélkedést: „Nem szabad semmivel foglalkozni csak, ami egyenesen a vizsgára tartozik!” Az utolsó hetekben gyakran kellett használnom saját magammal szemben ezt a jelszót és igy vittem keresztül <azután> elég sikeresen, hogy a napi <hat> hét órai tanulási időn kivül <amelyet d. e. 7-8-ig, 9-11-ig 2-től 4-ig és 5 után 5-től 6-ig és> egyáltalán nem gondoltam sem a vizsgára sem a tanulnivalókra sőt azokat osztálytársaimat, akik az esti pihenő sétáik alatt is <állandóan> csak a kérdésekről, feleletekről és <e jelekről [?]> tanárokról beszélgettek, messze elkerültem. Barátaimmal hármasban <egy> naponta félórát szenteltünk <az hiányos> a nehezebb és bonyolultabb tételek megbeszélésére, ettől kezdve pedig <csak> csak rajzoltunk, muzsikáltunk <irodalomról és> és csevegtünk irodalomról, művészetről, majd <szórakoztunk> kimentünk a határba <cigarettázni> futottunk egy kilométert, <majd> hogy azután lámpagyujtás idejére visszatérjünk a korzóra és <csatlakoztunk azokhoz a sétáló lányokhoz, akik nekünk akkor a leginkább akikhez> még egy félórát sétálgathassunk azokkal a lánykákkal, akikhez szivünk akkor leginkább <vonzódtunk vonzódott> vonzott bennünket. A magam részéről észrevettem, hogy a nagybajszú matematika-tanár <Csern> Csajtai <birálja> nem egészen helyesli ezt az <beosztást> időbeosztást. <Mintha egyszer csóválta volna a fejét> Amikor egyszer meglátott Vida <Manciá> Mancival, mintha csóválta volna a fejét: „Ejnye, ez a Kelemen, nemhogy otthon ülne és folyton és folyton tanulna <folyton>, amikor olyan gyönge a matematikában – ehelyett itt sétál és kurizál; én nem bánom, <majd> csak ő ne bánja meg azután!” <Ez azonban> Azt hiszem, szó szerint megértettem Csajtai véleményét mindazonáltal nem törödtem <ezzel a néma amellett bizonyára szó szerint megértett kritikával véleménnyel.> vele. Apám kijelentette, hogy hét óránál többet tanulni haszonnal nem lehet és azt tanácsolta, hogy <ennél többet semmi szín alatt> ne is tanuljak ennél többet semmi <szem> szín alatt. Vakon hittem neki, mint mindenben még abban az időben. Milyen öröm és boldogság úgy hinni és bizni valakiben mint <az ember> gyerekkorunkban hiszünk és bizunk az apánkban. <Azt És> Az <hiszem> emberek <ezt a boldogságot> legnagyobb része nem is tud soha lemondani erről a <boldogságról> jóról – és mikor <felnő> le kell mondania az apai védelem, gondoskodás <[olvashatatlan szó]> áldásáról <akkor istent csinál> akkor <magának> egy <oly> új apát <fogad> keres magának, az istent <és egy új anyát: a feleséget> akiben azután <épugy> hihet és bizhat, akire a saját belső meggyőződése révén épugy számithat, mint valaha az édes apjára. Micsoda <királyi> hercegi <nyugodt> önérzettel és nyugalommal konstatáltam sokszor, hogy a tanáraim, az igazgató, sőt a fő igazgató is <amilyen> bizony messze messze <maradnak> elmaradnak apámtól <müveltségben okosságban> okosság, ész, tudás, izlés, nemes gondolkodás, előkelőség tekintetében <az apámtól.> egyaránt. „Még csak egy napon sem lehet emliteni vele semelyiket!” <Ha ő magyarázhatna az iskolában – micsoda más valami volna az! Akkor nem lenne senki – erre fogadni mernék – aki csak meg ne értse, ne tudja nem tudja vagy nem érti az előadást.>

 

 

A pesti bohém című szöveg (Ms Csáth 1/2/7.) külön fejtörést jelenthet, miután első ránézésre novellatöredékként és egy ahhoz tartozó versként határozhatjuk meg a műfaját, felmerül azonban annak gyanúja is – miután a sorok között kottajelek szerepelnek –, hogy esetleg egy tervezett operettről van szó, amiről olvashatunk Csáth és Kosztolányi levelezésében is.1