Ön bizonyára nem tudja, amit a Central Pensioban mindenki tud, hogy az ön k[edves]. leányát Margitot Szántóné úrnő egy diszes skandalumba ugratta bele. Ne engedje barátkozni leányát <ez> aki finom és nemeslelkű nő, ahogy én látásból és hallásból is következtettem, ne engedje érintkezni ezzel a bestiával, aki máris a romlás utjára vitte őt. Az ön kötelessége, hogy ezt a szerencsétlen, de nem romlott teremtést az erkölcsi zülléstől megmentse!

A dolog igy történt. Szántóné egy napon elhatározta, hogy barátjával Bedővel a Margitot elviszi lumpolni és berugatja. Igy is történt. Elcsalták a mitsem sejtő ártatlan asszonykát

[új oldal következik, hiányzik egy rész a szövegből, majd:]

hangját, amint mondta:

– Ugyan engedd, <mindj> egy perc és kész és élvezni fogsz, sohase tudja meg senki.

Erre az a szegény tehetetlen asszonyka mit tehetett, bizonyosan engedte mert később Sz-né azt mondta:

– Ugyehogy jó volt!

Ezután <bement> Bedő bement Margit szobájába és befeküdt az ágyába (undok izzadt, fáradt férfitestével együtt) és ott aludt reggel nyolcig. Mindenki látta amint Sz-né bevitte neki a ruháját, hogy öltözzék fel.

Engedelmet kérek, ilyesminek nem szabad történnie egy Kellner Margittal, akiről egész Pest tudja, hogy a legjobb nevelésben részesült és hogy a bátyja <kicsoda> egyik <legele> legjobb iró a fővárosban. –

Ha egyszer meg is történt ilyesmi, <az nem baj még nem> amikor akaratától meg volt fosztva az a szegény nő, másodszor nem szabad az ilyesminek megtörténnie. Ne engedje nagysád, hogy lánya Sz-nével barátkozzék, mert akkor végleg el fog romlani. Még nem késő. <De már nincs sok idő.> Mentse meg gyermekét.

Alólirott kötelességemnek tartottam önnek, az anyának ezeket tudomására adni.

A kéziratot elemzi Hózsa Éva is egyik, 2010-ben közölt tanulmányában – ahol Csáth töredékben maradt novelláját Theodor Storm Kései rózsák című művével veti egybe –, s többek között az alábbiakat állapítja meg: „A Régi levél kézirata… nem oly módon indul, mint a Csáth által [írt] többi levélnovellája [!], az énelbeszélő itt előbb a levelet mint tárgyat, a zenét mint látványt problematizálja. […] A régi levél közlése/befogadása után a csáthi keret záró része elmarad (természetesen a kézirat töredékes), a szöveg ily módon a színpadi látványt és a levélírói nézőpontot/beszédmódot nyomatékosítja. A Csáth-szövegbe illesztett régi levelet a Wagner-próbák egyik zenész résztvevője írja, a levélben felidézett próbák kulcskérdései a partitúraolvasás, valamint az ouverture (főként a melléktéma, Venus istennő mulatozása és a látvány) pozíciója. A »levélként való megjelenés« ugyancsak kiemelkedő problémája a novellának […].”2 Hózsa egyébként azt is jelzi, hogy a szöveget csak kéziratból ismeri, nem adták ki tehát sem Csáth életében, sem utána (egészen az említett 2023-as kötet megjelenéséig); forrásként pedig Dér Zoltán szabadkai gyűjteményét adja meg, ahonnan – magángyűjtő közvetítésével – a Sziveri Intézet által felügyelt dokumentumegyütteshez került a kéziratos anyag.

A Veszprémben őrzött Csáth-kéziratok között több drámatöredék is szerepel. Az Egy csók!… című „melodrámáról” (Ms Csáth 1/3/1.) – mely a többivel ellentétben teljes terjedelemben olvasható egy iskolai füzetben – például sikerült kiderítenünk, hogy a színdarabot a kézirat alapján bemutatták Szabadkán, a Megemlékezés Csáth Géza születésének 75. évfordulójáról elnevezésű esemény keretében: „A csók. Részletek a melodrámából. Előadták a Szabadkai Népszínház művészei az Életjel emlékestjén 1962. február 19-én a szabadkai zeneiskola nagytermében 19 órakor. Szereposztás: Margit, bíróné – Romhányi Ibi; Iván, őrnagy – Szilágyi László; János, szolga – Czehe Gusztáv.”3 A műsort a kézirat akkori tulajdonosa, Dér Zoltán állította össze, aki összekötő szöveget is írt a darabhoz, valamint az előadás narrátorának szerepét is vállalta.

A Csáth-hagyatékban nemcsak magyar nyelvű művekre, hanem a szerző német nyelvre átültetett munkáira is bukkanhatunk. A Janika című kétfelvonásos színdarab fordítása – Das Haenschen: Tragikomoedie in 2 akt – például Stefan Isidor Kleintől származik, s egy korrektúrázott gépirat áll belőle rendelkezésre, 119 fol. terjedelemben (Ms Csáth 2/1.). Kleinről tudjuk, hogy nem utolsósorban Kosztolányi Dezsőtől is ültetett át műveket németre: ő fordította többek között a Beteg lelkek és a Bolondok című novelláskötetekből készült válogatást Die magische Laterne címen,4 a regények közül A véres költőt, a Pacsirtát és az Édes Annát, valamint olyan Esti Kornél-novellákat, amelyeket a Pester Lloyd közölt.5

A Csáth-dráma gépiratával kapcsolatban ezúttal a levelezés igazít el. 1913 februárjában az író a következőket közölte öccsével, Brenner Dezsővel: „A »Das Hänschen« (A Janika) német kézirata, mit bekövetve küldék: [Falus] Elek kezeírása. Tehát: másolás után kézmosás. […] Lacinak ne add másolni. Legjobb volna, ha az írnok írná. Ezt géppel kérem két p[é]ld[ány]ban. Ha lehet.”6 Csáth még a magyar nyelvű színdarabbal felkereste a Münchner Kammerspiele színházat is, mely bár értékelte az alkotást, de az igazgató túl rövid terjedelműnek találta ahhoz, hogy egész estés darabként bemutassa.7 Csáth ezután a bemutató érdekében a Hamvazószerdát is elküldte,8 valamint ekkor fordíttatta le Kleinnel A Janikát németre.9 Egy esetleges németországi színpadra állításról nem találtunk adatokat, a hazai premierről ellenben – melynek a Magyar Színház adott otthont – a magyar nyelvű lapok mellett tudósított a Pester Lloyd és a Politisches Volksblatt is.10

A drámafordításon túl novellafordítások is megtalálhatók a Sziveri Intézet szakmai felügyelete alá került hagyatékban, ám ezek már nem Klein munkái, hanem Román Józsa átültetései. A kályha című novella – amely egyik első írása Csáthnak,11 és amelyre Bródy Sándor is felfigyelt12 – fordításának (Der Ofen) gépiratán az alábbi megjegyzés olvasható: „Übersetzt von: Józsa Román. [alatta grafitceruzával, Csáth kézírásával:] Gépelte: Frida” (Ms Csáth 2/2.). A női keresztnév Csáth gépírónő ismerősére vonatkozik, akire ugyancsak történik utalás a levelezésben, méghozzá ismét Brenner Dezsőnek címezve: „Egyszer a Fridánál voltam, amikor Dezsőre tettél féltékennyé. Másszor egy régi szeretőmet vittem haza két éjszakára, amikor Sándorral kacérkodtál.”13

A kályha mellett később keletkezett novellák szövegei is megtalálhatók német fordításban a dokumentumgyűjteményben: A vörös Eszti novella Die rote Eszti cím alatt (Ms Csáth 2/3.), míg a Tor szövege Die Schweineschlacht címmel (Ms Csáth 2/4.). Mindkettő gépirat, grafitceruzával írt autográf javításokkal, és minden bizonnyal ismét csak Román Józsa munkája révén keletkeztek.