[hiányzik a kézirat 1. oldala, a szöveg a 2. számozott oldaltól indul:] de ugyancsak kényelmetlenül érzi magát benne. Monumentális ereje <és addig sohase sejtett nagyszerűségű zenei páthosza> szinte a duzzadásig fesziti a régi olaszos opera zárt formáit. Jól értjük, hogy miért. Hiszen olyan óriási lendületű zenei páthoszról, mint <ami> amilyen az övé, soha előtte senkise álmodott. <előtte> Ehhez új zenei formákat kellett alkotnia. <magának. A francia zenei> Az operazene uralkodó román (olasz és francia) formalizmusát odahagyva <azt> azt a merész és titáni <nagyravágyo játékot> formaromboló és épitő munkát kellett folytatni <amit Bach> amire Bach Sebestyén mutatott ragyogó példát a <Mátyás> Máté-passio előjátékában. <Valóban> Wagner végtelen melódiái <helyesebben ujsz> monumentalis szimfonikus zenei <szövése> szövőművészete tulajdonkép nem anarchistikus és forradalmi <tény> tények hanem a német zene igazi szellemét képviselik, amely szellem azonban Bach után, <amikor a francia formásság> háttérbe szorult, feledésbe ment. <És a francia román formásságnak adott helyet Bach> (Haydn, Mozart, Beethoven formái francia formák.) Bach és Wagner a német zenei formaalkotás <igazi képviselői termés természetesen nem melod[…]> igazi képviselői. (Természetesen nem a melodiai ritmikai stb. invencióról van szó, amely Beethovennél és Wagnernél egyaránt hamisitatlanul német. Hanem arról a módról, ahogyan Beethoven <elfogadja pl. a> pl. mindig elfogadja a szonátaformát vagy <más> rondóformát és alapul veszi a gondolat kidolgozásához. Wagner szellemével ellenkezik az ilyesmi. A gondolat minden esetben új és új más és más formai lehetőségeket jelent számára. A Grál-<temából> motivumból a Lohengrin-előjáték alakul ki. A szerelmi varázs motivumából a Tristan-ouverture. Mind a kettő más és más forma. <A Rienziben azonban még nem öntudatos ez az elv. Még Talán még aggódott is Wagner, hogy> A Rienzi <megirásakor Wagner [?]> megirása idején <Wagner> a 37 éves <volt. Még> Wagner még a Sturm und Drang nagyszerű és boldog időszakában élt. <az a boldog egy lángész. Még nem akkor [?] erősödött meggyőződéssé a későbbi meggyőződése> Még csak <sejtéssz> sejtésszerűen éltek benne a későbbi meggyőződései. <Talán a gondolt arra is gondolt néha, hogy a> Még nem mert végkép hadat üzenni a bevált sablónnak <mert ha közelről megnézzük> De a formaalkotást leszámitva már <itt is> a nagy nyugtalan, erőszakos nyitó jelenik meg ebben az operában is. A harmonizálás új. A zenekari effektusok egyéniek és döbbenetes erejűek. A frázisoknak valódi wagneri zamata van. <A [olvashatatlan szótag]> A szonátaformával valóságos élet-halál harcot folytat és drámát ad, fest, felvonultat, jeleneteket állit elénk!… A Rienzi mozgalmas <az utolsó tribun meséje> cselekménye Rómában játszódik a XIV. század közepe táján. A város<t> népét az oligarchák sanyargatják és zsákmányolják ki. Rienzi <azonban> – az utolsó tribun – azonban a nép élére áll és megtöri a zsarnokok uralmát. <a drámát Tragédiája mint annyi nagy jóltevőjének osztály-> Diadala és dicsősége <azonban> nem soká <tart> tart. A felszabadított<ak> polgárság <azonban> hálátlanul ellene fordul és <fel a Capitoliumban> rágyújtja a Capitoliumot <a ha> <A> Ennek a politikai és erkölcsi jellegű drámának hátterében Rienzi<nek és nővérének Irenenek egymás iránti> bősz szerelme nővére Irene iránt <a ad valami különösen erotikus zamatot.> A nyitányban három <főtémát> témát különböztethetünk meg. A széles melegen daloló <első> főtéma Rienzi imája. A melléktéma egy mozgalmas tömegjelenetet Rienzi ünnepeltetését tárja elénk. A zárótéma <hymnusz-szerű> abból a hymnuszból alakul, amellyel <Rienzi> a tribun a rómaiakat <csata> csatába vezeti. <Az egész> A nyitány <t egészben mint Rienzi portréját kell felfogni a> tehát a drámát a maga teljességében, <nem adja elénk mint> a tragikus kifejlődéssel, nem adja elénk (mint példáúl a Tannhäuser-ouverture) inkább csak <Rienzi> a hős nagyszerű zenei portréjának <tekinthető> <tehát> tekinthető amint <és az életéből vett jelenetek tekinthető, amely portré a régi Piloty-féle nagy csataképek nagy> hatalmas <csataképek> freskószerű csataképek központjában fegyverek, paripák páncélok <ezrei között> tömegei <közül> között előttünk kibontakozik.