A páciens köztudottan Kohn Gizella volt, akit Csáth csak G. kisasszonyként emleget az értekezésben, míg saját magát N. doktorként. A veszprémi Pannon Egyetem, Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Muzeális Különgyűjteményében őrzött kéziratvariáns (Ms Csáth 3/1/4.) tartalmaz olyan oldalakat is, amelyekre Kohn Gizella kézírásával írt vonalas füzetlapokat ragasztott fel Csáth, kiegészítve azokat saját szövegével (javításokkal és hozzátoldásokkal), illetve nem egy esetben ki is húzott mondatokat a nőbeteg fogalmazványaiból vagy épp a „Brenner doktor” megnevezést írta át. Az értekezésben a fiatal pszichiátergyakornok kifejti elméletét, közöl részleteket az említett naplókból és levelekből (melyek összegyűjtésében kollégái is segédkeztek), illetve elemzi magát a klinikai esetet, „majd a differenciáldiagnózis fejezetével zárja a kötetet, amelyben a dementia praecoxot kizárva paranoia hystericában határozza meg Kohn kisasszony betegségét”.3 A Moravcsik Ernő Emil által vezetett intézményben azonban az író több beteggel is kapcsolatba került, több analízist is végzett kérdőíves felmérési kutatási módszerekkel. A statisztikai adatokkal és a válaszok összegzésével nem utolsósorban komplexelméletével kapcsolatos hipotéziseit kívánta igazolni.

Csáth tehát inkább Jungra, semmint Freudra – kinek munkásságával az orvosi egyetemi években ismerkedett meg alaposabban, de előtte is érdeklődött már a tudattalan folyamatok iránt – alapozva gondolja tovább az “Én-komplex” fogalmát. „Az elme olyan aspektusát kell ezalatt érteni, amely az egyes komplexek (emlékek, asszociációk, gondolatok, érzelmek összefutó csomópontjai) összefüggő egészét alkotja. Csáth szerint ez az »Én-komplex« sosem közömbös semmiféle ingerre, s meghatározott számú lényeges összetevőre tagolódik. Felfogása szerint létezik négy kötelező, mindenkiben jelen lévő komplex (fajfenntartási, önfenntartási, anyagi, erkölcsi), míg egyesekben opcionálisan létezhet további kettő (vallási, származási) is.”4 Ezek egymásra is hatnak, sőt, sok esetben konfliktusban állhatnak egymással. Míg Kohn Gizellát paranoia hystericával diagnosztizálta, találkozott például olyan fiatalemberrel is a praxisában, aki – meghatározása alapján – dementia praecox paranoides-ben szenvedett, s róla is készített esetleírást. Először egyébként Gizellával kapcsolatban is dementia praecoxra gondolt, és – mint Molnár Eszter Edinától megtudjuk – „valószínűleg ez vezethette el Jung erről szóló könyvéhez, amit 1910 februárjában olvasott el. Már ekkor tervbe vette, hogy Junghoz utazik Zürichbe. Erre az utazásra ugyan nem került sor, de már a következő hónapban megjelenik a Nyugatban az a Szomoryról szóló tanulmánya,5 amelyben először használja Jung komplexfogalmát, s amely lényegében a magva lesz önálló pszichoanalitikus alapokon nyugvó komplexelméletének. Ennek részletes kidolgozására a következő év nyarán került sor.”6