Meglepő, valójában elgondolkodtató, töprengésre késztető, sőt izgalmas is a kérdés. Tulajdonképpen többféle válasz adható, mert más szemlélettel, más iskolázottsággal rendelkezik az ember – ha már a tudományos pályát választotta. Három kitűnő tanulmányt olvastam el, mielőtt ennek a cikknek az írásába fogtam. A tanulmányok szerzői (Nyíri Kristóf, Péter László és Csaba László) különböző felületekkel és nézőpontokkal, de végül is elméleti szinten közelítették meg a kérdéskört. Azt gondolom, hogy a mai tudósi vagy kutatói (vezető kutató, nemzetközi hírű kutató) közérzetet alakító elemek, tényezők között még számos egyéb körülmény is szerepet játszik. Közöttük meghatározóak lehetnek a nemzeti, a regionális hagyományok, a nyelvterületi, de akár a kontinens méretű jellegzetességek is. Ezért a 21. század elején sokféle, területileg is érzékelhető, sőt értékelhető magatartás is jellemzi ezt a két kategóriát, a tudóst és/vagy a kutatót. De van még egy körülmény, ami életünk, következésképpen tudományos életünk részét is képezi, nevezetesen az, hogy rendkívül gyorsan fejlődnek az információs és kommunikációs eszközök, egyre több időt töltünk a kibertérben. A közlekedési lehetőségek is sokasodnak és gyorsulnak. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a tudásáramlás egyre látványosabb korát éljük. Ezzel felgyorsult a tudós agyak térbeli, gyakorlatilag globális tudományos mozgása is. Nemcsak a különböző világ- és regionális konferenciákra gondolok, hanem a virtuális térben zajló tudományos eseményekre is (különböző távkonferenciák, távkonzultációk stb.). Ezek kitűnő alkalmak a tudósként való megmutatkozásra.