A bolognai folyamat története az 1980-as években kezdődött, amikor felerősödött a korábban csak lassan induló európai integrációs folyamat. Ennek politikai és gazdasági része „felülről vezérelt” volt, de ezzel párhuzamosan elindult az egyetemi szféra „alulról vezérelt” integrációs folyamata is. Az első európai szintű kezdeményezés a hallgatói mobilitással kapcsolatos. 1969-ben elindult egy „mozgalom”, ami végül 1987-ben az Európai Bizottság támogatásával az Erasmus (EuRopean Community Action Scheme for the Mobility of University Students) hallgatói csereprogramhoz vezetett, és azóta a legsikeresebb európai felsőoktatási programmá nőtte ki magát.

Az alulról kezdeményezett integrációs program keretében egy, európai egyetemek képviselőiből álló hatfős választott munkacsoport megfogalmazta a Magna Charta Universitatumot, amelyet eddig összesen 88 ország 904 egyeteme írt alá, köztük tizenhat magyar egyetem is. (Az 1988-as érvényes változat mellett már létezik egy aktualizált, 2020-as átdolgozott változat is, amelynek ünnepélyes „beiktatása” a Covid19-járvány miatt késik.) A mindössze kétoldalas dokumentum megfogalmazza az európai egyetemek feladatait és szerepüket korunk társadalmában és gazdaságában, emellett működésük hagyományos alapelveit, valamint azokat az eszközöket, amelyek segítségével sikeresen végezhetik a társadalom számára fontos tevékenységüket. Eközben – nem függetlenül a készülő Magna Chartától – a párizsi Sorbonne Egyetem alapításának 800. évfordulója alkalmából a francia, a német, az olasz, valamint az egyesült királyságbeli oktatási miniszterek is megfogalmaztak egy fontos nyilatkozatot, amely hozzájárult a bolognai folyamat elindulásához: az ún. Sorbonne-i Nyilatkozatot. Ebben már megjelentek a későbbi Bolognai Nyilatkozat konkrétumai is, mint az egységesülő európai felsőoktatás átalakításának céljai.

A Sorbonne-i Nyilatkozat hatására az olasz kormány Egyetemi, Tudományos Kutatási és Technológiai Minisztériuma 1998 decemberében meghívta az európai államok oktatásért (illetve felsőoktatásért) felelős minisztereit Bolognába, egy közös szándéknyilatkozat kialakítására az európai felsőoktatás egységesítésének céljából. A nyilatkozatot 1999. június 19-én, a Bolognai Egyetem fennállásának 910. évfordulóján írták alá Európa oktatási miniszterei, amit azóta röviden csak Bolognai Nyilatkozatként szokás említeni. A huszonkilenc aláíró ország minisztere, illetve miniszteri felhatalmazású küldötte között volt Magyarország felsőoktatási helyettes államtitkára is. Az ekkor kezdődött, az Európai Felsőoktatási Térség létrehozását, illetve azt követő fejlesztését célzó európai kormányközi együttműködés – az aláírók önkéntes politikai kötelezettségvállalása – formájában zajló felsőoktatási reformfolyamat neve bolognai folyamat lett.

A fentiek folyományaként már több mint húsz éve ismét tanúi és részesei lehetünk egy egységes Európai Felsőoktatási Térség (EFT) létrejöttének, amely a szűken vett európai határokon túlmutatva egységes keretbe foglalja a felsőoktatást Izlandtól Kamcsatkáig. (Az EFT létrejöttét 2010-ben, a Budapest és Bécs helyszíneken tartott miniszteri találkozón jelentették be.) A magyar felsőoktatás szerkezete, annak fejlesztése kizárólag ebben a keretben képzelhető el, így életbevágó kérdés Magyarországnak ehhez alkalmazkodni, illetve ennek alakításához aktívan hozzájárulni. A Bolognai Nyilatkozat alapító országként történő aláírása 1999-ben, majd az azt követő szerkezetátalakítás ehhez jó alapokat teremtett. Az átalakítás azonban – nemcsak Magyarországon, hanem többnyire az egész térségben – főleg formális és kevésbé tartalmi feladatokra összpontosított. Az EFT és a kialakítását, fejlesztését szolgáló bolognai folyamat jelenlegi célja ezért érdemi, tartalmi változásokra irányul, ezzel a szükséges irányba terelve a felsőoktatási intézmények átalakulását, amit a társadalom igényei határoznak meg. Mind az állampolgárok, mind az egyre inkább jól képzett és könnyen átképezhető munkaerőt igénylő gazdaság a felsőfokú végzettségűek arányának növekedésében érdekeltek. Ehhez a korábbi, szűk rétegeknek nyújtott „elitképzés” mellett hatékony és sikeres tömegképzésre, az élethosszig tartó tanulás megalapozására, valamint EFT-méretű intézményközi együttműködésre van szükség.

A bolognai folyamat célja az EFT létrehozását követően továbbra is az európai felsőoktatás versenyképességének, vonzerejének, átláthatóságának és átjárhatóságának növelése, a mobilitás ösztönzése, az oktatás minőségének fejlesztése. Az EFT-ben bevezetett eszközök révén lehetővé válik, hogy a hallgatók a felsőoktatás minden szintjén elismert végzettséget szerezzenek, az így szerzett képesítésekkel és fokozatokkal a térségben bárhol tudjanak további tanulmányokat folytatni, illetve végzettségüknek megfelelő munkakörben elhelyezkedni. Az EFT eszközeinek kialakításakor a szakértők arra is törekszenek, hogy azok a világ más részeinek felsőoktatási rendszereivel is kompatibilisek legyenek. Ezek az eszközök a következők: