A Tinta Könyvkiadó szótársorozata, A magyar nyelv kézikönyvei, új kötettel gyarapodott, szám szerint a 32.-kel, a Jókai-enciklopédiával, amely nem más, mint – alcíme szerint – „szavak, kifejezések magyarázata és személyek, földrajzi helyek, történelmi események bemutatása”. A tudománytörténet és a tisztesség is úgy kívánja, hogy megemlékezzünk Lukácsy Sándor (1923–2001) irodalomtörténészről, aki e könyv előzményének, a kétkötetes Jókai-szótárnak (Unikornis Kiadó, 1994) ötletadója volt. Lukácsy szerkesztette a legújabb (1992–2008), 77 kötetes, fizikai valójában 125 kötetben megjelent Jókai-díszkiadást. A régiségben és a nyelvekben verzátus szerkesztő jól tudta, hogy a távlat, amelyből az olvasó visszatekint Jókaira, és olvassa őt, s főként történeti regényeit, szükségessé teszi a magyarázatokat. Az irodalmi és a köznyelv százával, talán ezrével ejtett ki szavakat a napi használatból, a népnyelvi és a tájnyelvi alakokból töméntelen kikopott, és Jókai olvasását tovább nehezítik a rengeteg fajta idegen nyelvből átvett szavak mellett például a jogi szakkifejezések, a kártyaműszavak, a diák- és tolvajnyelvi szavak. A sort folytathatnánk. (Csak az egzotikusabbakat említve, a cigányból, a grúzból, a hindiből, a malájból is kölcsönzött szót vagy kifejezést Jókai.) Az idősebb nemzedék kedvtelve olvassa a legnagyobb magyar mesélőt, akit számos idegen nyelvre fordítottak le még életében, a fiatalok számára azonban már rövidített, könnyített „Jókai-regények” is megjelentek. Nem tisztünk a most ismertetett mű kapcsán ez utóbbiakról különösebben szót ejteni, de a recenzens tapasztalatból belátja ezek iskolai hasznosságát is. Ahogyan azt is, nehéz beletörődéssel, hogy Jókai olvasása már soha nem fog olyan felemelő, s főként tömeges élményt nyújtani a mai nemzedéknek, mint a korábbiaknak. És ne ringassuk magunkat abba a hitbe, hogy Jókai „hírét” az utóbbi fél évszázadban nem a filmes adaptációk tartották fönn. A nagy filmek, melyek nem mellesleg olyan remek író nyomát viselték magukon, mint a mára elfeledett Erdődy János volt, szintén nem tudták visszaadni Jókai nyelvi gazdagságát. A nagy szereplőket felvonultató filmes feldolgozások révén a romantika bűvöletében élő, Jókai által is heroizált, a nemzet függetlenségéért és fejlődéséért küzdő hősök szinte kiléptek az életműből, s önálló életre keltek. Nem jeleníthették meg sem a mesélői varázst, amit Jókai nyelve képvisel, sem nyelvének humorát.