Az első nagyfejezet sorra veszi az összművészeti produkció előzményeit, vagy éppen az előadás létrehozásában aktívan részt vevő alkotók pályaképét állítja a középpontba. Kővágó Zsuzsa, Prohászka Ágnes és Cseh Hajnalka az előadás megszületésének, a magyar és a londoni bemutató körülményeit tárják az olvasó elé gazdag fotóanyag kíséretében. „Paulini Béla újságíró és karikaturista 75 éve, 1945-ben halt meg. Harsányi Zsolttal együtt a magyar műmese megteremtője volt. 1931-ben alapította meg a falusi hagyományokat színpadokon bemutató Gyöngyösbokréta-mozgalmat. A mozgalom sikeres évei után érezte, hogy a színpadon a folklór olyan változásokat is elszenved, amelyek nem kívánatosak. Ezért – mintegy »ellenbokrétaként« – álmodta meg a Magyar Csupajáték-produkciót” (15.). A produkció képzőművészeti aspektusait, valamint annak alkotói hátterét Kovács Péter fejtette fel, mint írja, „a Csupajáték kilenc darabjának többek között az is különlegessége volt, hogy mindegyik képhez más-más képzőművész készítette a díszleteket” (66.). Lengyel Zsanett írásában Bordy Bella magyar balett-táncosnő életútját helyezte előtérbe, majd a Csupajátékban betöltött szerepét vizsgálta részletekbe menően, s arra jutott, hogy a táncosnő szakmai portfóliójában meghatározó e munka: „Bordy érdekes kihívásnak fogja fel a Magyar Csupajátékot, hiszen tehetségének sokoldalúságát viheti színre” (78.). A fejezetet Vass Johanna kutatásösszegzése zárja, melyben a produkcióról szóló online cikkeket, dokumentumokat listázta: „A jelen kutatásban vállalt egyik részfeladat az volt, hogy a teljes szövegű mentésen túl állítsunk egy teljességre törekvő bibliográfiát is a Csupajátékot megemlítő cikkekből” (81.).

Összművészeti produkció lévén a magyar zenetörténetben betöltött helyét, jelentőségét is érdemes körüljárni, ennek ad teret a második nagyfejezet, s erre vállalkozott Keresztes Nóra, aki a 3. jelenet zenéjét, a Pongrácz Zoltán által komponált Vízdalt állítja dolgozata középpontjába. Windhager Ákos A kodályi balettkoncepció Kodály nélkül című tanulmányában tágabb zenetörténeti kontextusban helyezte el a budapesti és a londoni Csupajáték-számokat.

A Csupajáték lehetőséget ad arra is, hogy ráirányítsuk a figyelmet a színpadi tánc történetére, Bólya Anna Mária a tradicionális táncanyag táncszínpadi jelenlétét vizsgálta meg olyan résztémákat érintve, mint például a néptánc művészi feldolgozásának kérdésköre vagy éppen a tér, kultúra és etnikum. Szintén tágabb kontextusban gondolkodik Kavecsánszki Máté, aki a színpadi néptánc és a modern balettművészet két világháború közti történetét tekintette át, ami – ahogy a tanulmány címében is fogalmaz – háttérrajzként szolgál Milloss Aurél koreográfiájához. Ezt követően Kovács Örs Levente a rendezői színház aspektusából vizsgálta az első modern magyar összművészeti produkciót, s itt kifejezetten Paulini Béla személye került előtérbe: a Paulini-jelenség, valamint a rendező kapcsolatrendszere.

Dani Erzsébet és Bólya Anna Mária, majd Cseh Hajnalka tanulmánya a Magyar Csupajáték az oktatásban történő felhasználásához járul hozzá. A kiadványban helyet kapott még egy tudomány-népszerűsító blokk, illetve egy színes képanyaggyűjtemény, például a Rakovszky Gyöngyvér iparművész, illusztrátor által készített rajzok is. A kutatás aktualitása és fontossága megkérdőjelezhetetlen, s egyértelműen látszik, hogy rendkívül széles skálán lehet és érdemes vizsgálni a Magyar Csupajátékot, melyhez a továbbiakban megkerülhetetlenné válik a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete által közreadott tanulmánykötet.