Freund Tamás, az MTA elnökének köszöntője

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves kutatótársak, az MTA új doktorai!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ékszerészek szerint, ha megfelelő fénynél vizsgáljuk meg a gyöngyöket, akkor az igazgyöngyökről a fény szivárványosan verődik vissza, a hamisakról pedig üvegesen. A gyöngyökhöz értő szakértők pontosan tudják, hogy melyek azok a jellegzetességek, amelyekre figyelniük kell. Melyek azok a kritériumok, amelyek alapján megállapítható, hogy egy gyöngy nem csupán csillog, hanem valódi értéket képvisel.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A tudományban ugyan jóval bonyolultabb a helyzet, de a lényeg ugyanaz: nap mint nap tömegével születnek új eredmények, de azok súlyát, egy-egy tudományterületre gyakorolt hatását és valódi értékét csak a szakértők tudják megítélni. Nem egyetlen, mégoly felkészült szaktekintély, hanem az adott terület tudományos közösségének kiválóságai együttesen döntik el, hogy egy publikáció, egy új eredmény, egy kutatói teljesítmény vagy akár életmű igazgyöngy-e a tudományos bírálatok fénytörésében.
 

Kedves vendégeink!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az a csaknem 80 kutató, aki ma átveszi az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelét, szakterülete tudományos közössége előtt bizonyította, hogy az általa művelt tudományág kiválósága. Olyan szakember, akinek teljesítményét a tudomány belső, rendkívül szigorú szabályai alapján bírálták el.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy-egy pályázó beadott disszertációját rendkívül alaposan, másfél-két év alatt körülbelül 100 szakértő minősíti – nemzeti szinten, egységes alapelvek szerint, de az egyes tudományterületek sajátosságait szem előtt tartva, több szűrési folyamat keretében. Ez egyedülálló a magyar tudományos életben. A tudományos fokozattal rendelkező bírálók véleménye nyomán alakul ki a pályázó teljesítményének értékelése. Mindezek alapján kijelenthető, hogy az MTA doktori eljárása a magyar tudományos élet egyik legfontosabb minőségbiztosítási mechanizmusa – a kutatói kiválóság védjegye.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az MTA doktora cím érték. Mint azt akadémiai elnökké való megválasztásom előtt, még elnökjelölti programomban írtam, Akadémiánk vezetőjeként éppoly fontosnak tartom a kutatói teljesítmény elismerését az MTA doktora címmel, mint az intézményi kiválóságét az MTA Kiváló Kutatóhely minősítés odaítélésével. A Magyar Tudományos Akadémia e két elismeréssel megkerülhetetlen minőségbiztosító bázisa a hazai kutatói közösségnek.
 

Kedves kutatótársak!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Magyar Tudományos Akadémia doktorának lenni rangot jelent. A címnek önmagán túlmutató jelentősége is van, hiszen bár a felsőoktatási törvény nem írja elő, a gyakorlat azt mutatja, hogy az MTA doktora címet megszerző kutatót a legtöbb egyetemen rövidesen kinevezik egyetemi tanárrá.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Önök ma átveszik oklevelüket, ez azonban csak tudományos pályájuk egy szakaszának jelenti méltó befejezését. Ugyanakkor a kezdete is a Magyar Tudományos Akadémiával folytatott, remélhetőleg minél intenzívebb együttműködésüknek. Ennek részeként mutathatják be kutatásaikat az Akadémia folyóiratában, a Magyar Tudományban. Jómagam, valamint a Magyar Nyelv a Tudományban Elnöki Bizottság kezdeményezésére ez év őszén először különszám jelenik meg az MTA új doktorairól rövid életrajzukkal és disszertációik összefoglalóival, magyarul! A kötet megjelentetésének kiemelt célja, hogy az Akadémia doktorai és kutatásaik kapjanak nagyobb figyelmet, továbbá hogy az MTA doktorai munkájukkal járuljanak hozzá a magyar szaknyelv ápolásához és fejlesztéséhez.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kérem, hogy ezt az alkalmat minél több hasonló kövesse: legyenek aktív résztvevői az MTA tevékenységének, vállaljanak szerepet programjainkban. Ne csak kutatómunkájukkal, hanem a tudomány népszerűsítésével is segítsék a Magyar Tudományos Akadémia küldetésében megfogalmazott célok megvalósítását! Ha esetleg még nem volt alkalmuk rá, kapcsolódjanak be a Középiskolai MTA Alumni Programba is, és saját sikeres pályájuk bemutatásával erősítsék az érdeklődő fiatalokban a hitet, hogy lehetséges és érdemes is a tudomány titkainak és a jövő izgalmas kutatásának szentelni életüket, ahogyan ezt Önök is tették.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Köszönöm figyelmüket, egyúttal gratulálok az MTA doktora címhez!
 
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave