A felsőoktatásban tanuló hallgatók tanulási szokásai az elmúlt időszakban nagy változáson mentek keresztül. Ezzel párhuzamosan, mintegy követelményként annak az oktatott tananyagnak is meg kell változnia, amit egy új, felnövekvő pedagógus nemzedéknek nyújtunk. A technológia, az online világ befolyásolja a felsőoktatásban részt vevő hallgatók és oktatók tanulási és tanulást szervező stratégiáját, szokásait. Más lett a jelen felsőoktatási generáció (Y, Z) tanulási jellemzője, szokásai, és más lett maga a tanulás fogalma, értelme is. Még szélesebb, komplexebb tartalmat kapott, melyben a legkevesebb a lexikális tudás. A jelen kor tanulási helyzeteiben részt vevő korosztályok, de még az idősebb, élethosszig tartó tanulást érvényesítő felnőtt generáció (esetünkben a levelező képzésben részt vevő hallgatóság) mindennapjaiban is felértékelődött a tanulás szerepe. Nincs nap, hogy technikai, társadalmi, munkaerőpiaci vagy egyéb követelményeknek ne kellene megfelelni, melyhez újabb és újabb tanulási helyzeteket kell kiaknázni. A megfelelés, a kihívások, a sikerre törekvés folyamatos tanulást kíván az egyénektől. A pedagógusképzés számára, így a nevelési/oktatási tartalmakat különböző tudományterületek szerint és integrációjában összeválogató/illesztő tanárok számára is fontos tudni, milyen tanulási szokásokra lehet alapozni a megtanítani kívánt anyagot, amelynek jelentős része fenntartható kell legyen. Olyan ismeret, amit ma közvetítünk, de a jövőben is megállja a helyét. Olyan készségsor kialakítása, melyre a technológiai fejlettséggel rendelkező világ a jövőben is fenntartható módon építhet. Az Y és Z generáció nevelése/oktatása kihívást jelent minden más generációnak, szülőként és tanítóként/oktatóként/gyakorlatvezetőként egyaránt. Hagyományos módon, frontális előadással, csupán élő szóval nehéz fenntartani az érdeklődést, figyelmet. Napjaink felsőoktatásban tanuló hallgatóságát egész nap körülveszi egy virtuális tér, online módban üzemelnek, számos információ ér el hozzájuk a nap 24 órájában. Az információ csak feldolgozás, az eddigi ismeretekhez illesztés, kapcsolódás után válik ismeretté, erre pedig sokszor nem kerül sor, vagy csak azon témáknál, melyekben érvényesült az érdeklődés. A 21. század egyik ilyen témája, mely nagyfokú érdeklődésre számíthat, a fenntarthatóság. A fenntarthatósági célok megvalósításában való részvétel és a jövőbeni élet, annak lehetőségei, az élet és közösségek fenntarthatósága. Két amerikai szerző, William Strauss és Neil Howe dolgozta ki a generációelméletet, amelyet napjainkban oly gyakran használunk a különböző korosztályok jellemzőinek megismertetésekor, tanulási helyzeteik tervezésekor. Az Y generációt az 1980–90-es években születettek alkotják, „hősöknek”
nevezzük őket (
Lénárd, 2015), akik mára már felsőoktatási végzettségüket megszerezve akár felsőoktatási intézmények fiatal oktatói is lehetnek. Akik közülük felsőoktatási elköteleződéssel bírtak, mára már tanársegédek, adjunktusok különböző egyetemeken. Az ő tapasztalati tudásuk lendületes tananyagokban, hallgató-oktató viszonyban építi a jövő felsőoktatását. A Z generációt a 2000-es években születettek alkotják, „művészeknek”
nevezzük őket. A jelenben fejezik be tanulmányaikat, belőlük lettek az alfa generációhoz értő kisgyermeknevelők, óvodapedagógusok vagy éppen gyógy- és szociálpedagógusok. Jellemzőjük, hogy meglátják, mit kell tanulniuk, és kreatív módon ki tudják találni, azt hogyan tegyék eredményesen.