Az elméleti írások közül Bayer József és Rostoványi Zsolt tanulmányai átfogják és alaposan bemutatják ugyan a globalizáció könyvtárnyi irodalmát, de Immanuel Wallerstein korszakalkotó, nálunk is nagy visszhangot kiváltó, munkássága bizony hiányzik, akárcsak a klímaválság mostanság rendkívül aktuális témájának bemutatása és a globalizáció többi aspektusával való szoros kapcsolatának feltárása. Losoncz Miklós tanulmánya a gazdasági globalizációra koncentrál, és nagyobb érzékenységet mutat a 2020-as évek elejének nagy fordulata iránt a legutóbbi világrendszerváltás irányában, és szélesebben tekinti át a globalizációt, beleértve a klímaválságot is. Mindent összevetve, ilyen rangos elméleti tanulmányokkal a globalizációról a hazai szakirodalomban eddig nem nagyon voltunk elkényeztetve, míg a nemzetközi szakirodalomban a globalizáció már régóta olyan központi téma, amelynek minden területét körüljárják, és gondosan feldolgozzák a legújabb szakaszát is.

A globalizáció kutatásában az oktatás azért rendkívül fontos, mert a gazdasági fejlődés történelmi országútján az ipari társadalmak után a tudásalapú társadalmak következtek. Ezért nem az a valódi vita, hogy a globalizáció növeli-e az országok közötti és az országokon belüli társadalmi egyenlőtlenséget, hanem az, hogy a fejletlenebb országokban kevésbé nő a magasabb képzettségűek és az élethossziglani képzésben részt vevők aránya, így a tudásbéli, avagy a képzettségbeli különbség növekszik, ami miatt növekszik az országok közötti és az országokon belüli társadalmi egyenlőtlenség is. Az emberi tőkébe való beruházással és a tudásalapú gazdasággal lényegesen megváltozik a „termelő ember” fogalma, a munkaidő és szabadidő viszonya, és ezzel a szociális jogok egész rendszere. Ezt a problémát a leginkább Polónyi István tanulmánya exponálja, de ezt járja körül, vagy legalább érinti a többi tanulmány is, amelyek többé-kevésbé kitérnek a hazai képzésbeli és oktatási globális lemaradásra az elmúlt évtizedben, amit az oktatási költségvetés csökkentése és az felsőoktatásba belépők számarányának csökkentése váltott ki. A szokásos ipari társadalom és GDP-bázisú megközelítések helyett tehát a tudásalapú társadalomra való áttérés a jelenlegi globalizációs fordulat legjellemzőbb folyamata, ami jelenleg is tagolja, és a közeljövőben még jobban fogja tagolni az egész világrendszert.

A színvonalas tanulmánykötet legnagyobb hiányossága végül az, hogy Magyarország helyét keresi a globalizációban, pedig Magyarország nem egyedül sodródik a globalizáció árjában. A kérdés tehát nem a globalizáció és hazánk viszonya általában, ahogy azt főleg a kötet oktatási tanulmányai szemlélik, hanem a globalizáció hatásai mindenekelőtt az európai integráción keresztül jelentkeznek, vagyis alapvetően az uniós föderalizáció közvetíti a globalizációt, nemcsak a tágabb értelemben vett gazdaság, hanem még az oktatás területén is. Az EU ugyanis a fokozódó integráció révén kíván befolyásos globális szereplő lenni, és ennek elérését éppen az emberi beruházás középpontba állításából adódó versenyképesség növelésében látja. A kötetben viszont az EU lényegében nem szerepel, az oktatás és az EU kapcsolata is csak egy bekezdésben bukkan fel (661.), akkor is csupán történelmi visszatekintésben a 2006-os és a 2011-es dokumentumokra, jóllehet az utóbbi évek nagy globalizációs fordulatának a lényege a „kulturális forradalom”, amit többnyire a digitalizáció címszava alatt emlegetnek. Az oktatási rendszer szabályozása ugyan tagállami hatáskör, de olyannyira előrehaladt az oktatás és kutatás uniós integrációja, hogy egyre inkább az uniós szabályozásokhoz és erőforrásokhoz való igazodás mértéke dönti el egy tagország globális versenyképességét.

Erről tanúskodik a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti éles vita is az Erasmus+ és a Horizont Európa programról, amelynek kimenete évekre megszabja majd a magyar oktatási és kutatási rendszer jövőjét. A bizottság több korábbi sikertelen kísérlet után a 2022. december 15-i határozatában felfüggesztette a magyar alapítványi egyetemek részvételét és anyagi támogatását a fenti programokban, mert ezek az egyetemek súlyosan megsértették az egyetemi autonómiát. Erről december 22-én külön is értesítették a magyar kormányt, ami erőteljesen jelzi, hogy az uniós oktatási integrációban való részvételnek komoly feltételei vannak, márpedig ez a globális versenyképesség alapvető feltétele. Tudomásul kell venni tehát, hogy Mariya Gabriel oktatási biztos is fontos szerepet játszik a magyar oktatási rendszer európaizálásában, és ezzel a fiatal magyar nemzedékek globalizálásában az európai egyetemi képzés táguló színpadán. A globalizáció most zajló korszakváltása azt jelenti Magyarország számára, hogy a globális biztonság és versenyképesség fokozásához minden eddiginél nagyobb szükségünk van az uniós integrációra.