A szocializáció hagyományos közegei (család, iskola) mellé – amelyek szintén változófélben vannak – felzárkóztak a globális trendekhez igazodó tömegmédia és a digitális világ közegei, amelyek a kapcsolódás szorosságát és képviselt normáikat tekintve jelentékeny hatásúnak bizonyultak. Az új csendes generáció megközelítése Mannheim gondolata mentén abból indul ki, hogy a karakteres generáció létrejöttéhez szükség van olyan eseményre vagy folyamatra, amely azonos (közös) élményként vagy az életet meghatározó körülményként a nemzedéket elkülöníti más nemzedékektől. A különböző generációk karakterét meghatározza az a társadalmi, hangulati környezet, amelyben szocializációjuk végbement. William Strauss és Neil Howe (1991; 1997) modellje szerint a nagyjából húszéves intervallumok szerint egymást váltó nemzedékekből és az egymást követő archetípusokból következik, hogy a 2000-es évek elejétől születettek karakterükben hasonlatosak a II. világháború előtt születettek nemzedékére, az ún. csendes generációra, azaz egy új csendes generációként azonosíthatók (Székely, 2014).

Ugyanakkor a magyarországi fiatalok életében a szocializmus alatti megkésettség, majd a rendszerváltást követő sokk is érzékelhető, amely a nyugati világot nem vagy kevéssé érintette. Strauss és Howe modelljéből következhet, hogy a rendszerváltozás krízise egy amolyan új csendes generáció karakterét rajzolta meg Magyarországon. Az elmélet empirikus tesztjét a 2012-es nagymintás ifjúságkutatás adta. Az eredmények azt mutatták, hogy az egyes szocializációs közegekben – az elsődleges szocializációs közegben (család és családi értékek), a másodlagos szocializációs közegben (iskola és munkahely), valamint a harmadlagos szocializációs közegben (szabadidős terek és tevékenységek, ezen belül média- és kultúrafogyasztás, digitális terek és tevékenységek, sport és kockázati magatartások, civil aktivitás) – egyaránt jellemző a csendesség. Az empirikus vizsgálat alapján az új csendes generáció karakterének három fő tulajdonsága a konformitás, a bizonytalanság és a passzivitás voltak (Székely, 2014). 

A 2016-os és 2020-as nagymintás ifjúságkutatások eredményei alapján felülvizsgálva a modellt vegyes következtetésekre juthattunk. A 2016-os kutatás inkább a csendes attitűd általános jelenlétét mutatta, azaz a fiatalokat nagyobb fokú konformitás, bizonytalanság és passzivitás jellemezte. A 2020-as adatok értékelése során megállapíthattuk, hogy vannak olyan ismérvek, amelyek szerint még inkább igaz rájuk a csendesség, más esetekben kevésbé. A konformitás tekintetében a status quo megdöntése továbbra sem volt cél 2020-ban, a szülők életeszményét elfogadók aránya némileg csökkent, és növekedett a szülői értékrenddel szemben kritikusak aránya. A közvetlenül megtapasztalható bizonytalanság visszaszorult (például a jövőtervek esetében), azonban az elkötelezettség hiánya, a céltalanság nemzedéki érzékelése erősödött. A passzivitás fokozódását tapasztalhattuk a testmozgás vagy a kockázati magatartások mérséklődésében, de a civil aktivitás hiánya is látványos negatív rekordot ért el, ugyanakkor a politikai érdeklődés fokozódott, illetve a szabadidős tevékenységek terén is elmozdulást tapasztalhattunk a személyes találkozások irányába (Székely, 2021). A csendesség hipotézisvizsgálatának eredményeképpen azt semmiképpen sem mondhatjuk, hogy a legfrissebb adatok alapján cáfolható lenne, legfeljebb azt, hogy egyértelműen nem igazolható.

Az új csendes generációval kapcsolatos fő kritika, hogy az elméleti alap amerikai generációkra vonatkozik, így korántsem biztos, hogy alkalmas a magyar ifjúság leírására. További problémaként említhető, hogy a narratíva nem beszél a csendesség okairól (Nagy–Tibori, 2016). Az új csendes generáció narratívája ugyanakkor nem állít többet annál, mint hogy – elfogadva Mannheim, illetve Strauss és Howe alapgondolatait a szocializáció hatásairól a generációs karakterben – a rendszerváltás környékén születő és felnövekvő magyarországi nemzedék csendes attitűdöket mutat, ami empirikusan is igazolható. A csendesség lehetséges okait – a krízisek szerepén túl – nem elemzi, elfogadja Strauss és Howe gondolatait azzal kapcsolatban, hogy a társadalom hangulatváltozása rajzolja meg egy-egy generáció karakterét, illetve a válságok idején felnövekő nemzedékek csendes jegyeket hordoznak magukban. Az elmélet empirikus tesztelésének a számok puszta összevetésén kívül elméleti relevanciája is van, a rendszerváltozást követő évtizedek ugyanis sűrűn tűzdeltek válságokkal. Az 1990-es évek átalakuló gazdasági és társadalmi rendszerének kihívásait a rövid prosperáló időszak után a gazdasági világválság, majd a koronavírus-járvány krízise, újabban a háború követi. Mindamellett olyan permanens krízisek tarkítják mindennapjainkat, mint a migrációs, a klíma- vagy a technológiai fejlődésből fakadó válságok. Adódik a kérdés, lehetséges-e, hogy ilyen válságos világállapotban ne – valamelyest – csendes karakterjegyeket mutató ifjúsággal találkozhassunk?

 

A koronavírus-járvány előtt a klímaváltozással kapcsolatos diskurzusban jelent meg leginkább a nemzedéki lázadás. A klímaváltozással kapcsolatos tömegdemonstrációk a résztvevőik életkorát tekintve kifejezetten fiatalosak voltak. Globális kiterjedésük, mediatizált jelentőségük és a felvonulók fiatal kora miatt a generációs logika iránt elkötelezettekben jogosan merülhetett fel a kérdés, hogy a klímaváltozás körül zajló társadalmi diskurzus képes-e generációs élményt nyújtani? Egy korábban elvégzett elemzés (Székely, 2021) során azt vizsgáltuk, hogy a klímaváltozás diskurzusa a koronavírus-járvány alatt is értelmezhető marad-e, van-e értelme beszélni generációformáló élményről. A járvány nemzedéke vs. klímanemzedék kifejezések több kutatónál megjelennek (lásd részletesen: Székely, 2021). A nagymintás ifjúságkutatás 2020-as adatai alapján megállapítható, hogy a jövővel kapcsolatban a klímaváltozás és egy potenciális világjárvány hasonló mértékben frusztrálja a fiatalokat. A kutatás azonban kifejezetten foglalkozik a koronavírus gondolkodásra gyakorolt hatásával is, sőt, a klímaváltozásra és emellett néhány más folyamat/mozgalom potenciális befolyásoló hatására is rákérdezett a kérdőív. A legjelentősebb – nagyjából hasonló nagyságú – befolyásoló erőt a koronavírus-járványnak és a klímaváltozásnak tulajdonították a fiatalok, de az olyan mozgalmaknak is jelentős befolyásuk van, mint a média fókuszából kikerült metoo mozgalom vagy a magyar vonatkozással nem rendelkező Black Lives Matter, amelyeket a 15–29 éves fiatalok ötöde (21–22%) a gondolkodására jelentős hatást gyakorlóként azonosított. Az Európába irányuló migráció szerepe jelentékeny (33%), de elmarad a klímaváltozástól, valamint a koronavírus-járványtól (45–47%).

A nagymintás ifjúságkutatás eredményeiről beszámoló kötetben a magyarországi fiatalok hét alapvető jellemzője közül az egyik az optimista jövőkép a kiszámíthatatlanság frusztrációjával. A kutatásból megállapítható, hogy inkább az optimizmus jellemzi a 15–29 éves fiatalokat. A jövővel kapcsolatban a bizakodók 45 százaléka áll szemben a pesszimisták 13 százalékával. A döntően optimista jövőképet a kiszámíthatatlanság frusztrációja árnyékolja be, amelynek jelentőségét az ifjúsági problématérkép változásában érhetjük leginkább tetten. Az elmúlt évtizedben jelentősen megváltoztak a fiatalok által megnevezett (megjelölt) problémák. Az egyértelműen azonosítható, konkrét problémák – az anyagi nehézségeken kívül – háttérbe szorultak a nehezebben meghatározható, illékonyabb problémák rovására, mint a bizonytalanság és a kiszámíthatatlan jövő.

A bizonytalanság, kiszámíthatatlanság jelentőségének növekedése jól szakaszolható (Székely, 2022), míg az ezredfordulón elhanyagolható, az első évtizedben tíz százalék körüli, a második évtizedben már 10 és 20 százalék közötti, a második évtized végére átlépi a 20 százalékot az említések aránya, és ezzel a legégetőbb problémává válik a fiatalok életében. Az ezredfordulón a fiatalok legégetőbb problémájának a kilátástalan jövőt a fiatalok 3 százaléka sorolja, 2004-ben 8 százaléka, 2008-ban 10 százaléka, míg a 2012-es kutatás során már 16 százalék, ami 2016-ban tovább erősödött. A legutolsó, 2020-as adatfelvétel már a bizonytalanság, kiszámíthatatlan jövő elsőségét mutatja az ifjúság problématérképén, amely 2023-ban is megőrizte, sőt erősítette vezető szerepét (Kiss-Kozma–Székely, 2023).

Az elmúlt évtizedek trendjei tehát a nemzedéki problématérképen a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság tartós jelenlétét mutatják. A problématérkép ugyanakkor – ne feledjük – nem önjellemzés, hanem nemzedéki önreflexió, azaz a fiatalok nem feltétlenül saját magukra vonatkoztatva érezhetik azt, hogy bizonytalanok lennének, vagy a kiszámíthatatlanság frusztrációja szorítaná őket. 

 

Az új csendes generáció legalapvetőbb jellemzői ugyan a konformitás, a bizonytalanság és a passzivitás, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ezek a tulajdonságok alapvetően a hagyományos fizikai és nem az online terekben írják le a fiatalokat. Ez azért lehet csalóka, mert a mostani nemzedék kontúrját digitálisan szükséges megrajzolnunk. Az utóbbi egy-két évtizedben a digitális világ volt az a terület, amely amolyan ellenkultúraként a fiatalok sajátjaként létezett. A digitális kultúra képes volt kielégíteni a fiatalok élménykeresési igényét. Virtuális tereiben valódi közösségek formálódtak, digitális tartalmai valódi élményt kínáltak, ráadásul mindez többé-kevésbé úgy ment végbe, hogy a felnőttek (szülők, tanárok, munkaadók) elől rejtve maradt. A kutatási adatokat szemlélve megállapítható, hogy a magyarországi fiatalok az elmúlt két évtizedben egy zömmel offline kapcsolódásokkal, tartalomfogyasztással, szabadidő-eltöltéssel jellemezhető társadalmi csoportból egy szinte kivétel nélküli online csoporttá vált. Az ezredfordulót követő első évtizedet követően a dinamikus növekedés lassult, mára közel telítődött a hozzáférés, tízből legalább kilenc fiatalnak van otthonában internet és saját tulajdonában okostelefon. Az internet mint első számú médium meghatározó helyzete vitathatatlan, a közösségi média szerepe a tájékozódásban is megszilárdult, ma már fontosabbnak ítélik a fiatalok a közösségi média információs funkcióját, mint a rádiót vagy a könyveket, a hagyományos sajtóról nem is beszélve.

Innen szemlélve érthető, hogy az ifjúság szerveződése elsősorban a virtuális terekhez, a közösségi médiához kötődik. Ha megvizsgáljuk azokat a társadalmi kérdéseket, amelyek mentén a fiatalok csoportjai szerveződnek, sokféle tematikával találkozhatunk. A legjelentősebb ezek közül a klímaváltozás, amely a koronavírus-járványt megelőzően a mediatizált világunk központi kérdése volt (?), és amelyhez kapcsolódóan a Fridays for Future mozgalom egyedülálló módon elérte, hogy több országban, sok-sok fiatal egységesen, a jövő iránti aggodalomtól vezérelve vonuljon az utcára, más szóval a virtuális közeg fiatal nemzedéke hangját hallatva megjelent a fizikai terekben is. Mindazonáltal az analóg kapcsolódások nem szűntek meg, sőt a szabadidős tevékenységek között kifejezetten felértékelődtek azok a korábban magától értetődő személyes kapcsolatok, amelyeket az utóbbi időszak korlátozásai átértékeltek (lásd online oktatás). 

És ami a jövőt illeti… A következő nemzedéki jellegzetességet sem kell sokáig keresnünk, a technológiai fejlődésből fakadó válságok újabb fejezetét nyitotta meg a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztése. Már hatékonyabb, pontosabb, kreatívabb, mint az emberi intelligencia, ami óriási jelentőségű változásokat indít el, az első jelentős lépések pont az ifjúságot leginkább érintő területeken – az oktatásban, a munkapiacon – mennek végbe. Írhatjuk az újabb megnevezést a listára: MI-generáció.