Előszó

Foreword

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Schubert András

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

nyugdíjas óraadó

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtár- és Információtudományi Intézet, Budapest

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

DOI: 10.1556/2065.185.2024.8.1
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Középiskolás éveim egyik legnagyobb hatású tanára Kontra Ilonka néni volt (Hetényi–Kontra, 2023). Kapcsolatunk nemcsak a latinórákra korlátozódott, hanem a gimnázium önképzőkörének vezető tanáraként hamar bevont engem ennek a jeles intézménynek a munkájába, amelynek később titkára, majd elnöke lehettem. De az iskolai kereteken kívül egy másik „önképzőkör” tevékenységével is megismertetett. Férje, a biológus Kontra György, baráti körével a lakásukon szervezett rendszeres összejöveteleket, amelyeken olyan kiválóságokkal ismerkedhettem meg, mint Szabó Árpád, Hankiss Elemér és – mi másért hoznám szóba ezt az emlékemet – Vekerdi László. Hihetetlen lényeglátása, kristálytiszta okfejtése lenyűgöző volt, akármi volt is a beszélgetés témája. Diákkorom elmúltával főként munkahelyén, az akadémia könyvtárában kerestem föl, ha bármilyen szakmai, emberi kérdésben higgadt, elfogulatlan véleményre volt szükségem.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1979-ben kerültem az MTA Könyvtárába. Miután kollégák lettünk, a helyzet egy kicsit komplikálódott. Vekerdi személyes okokból (egy jóbarátja egzisztenciális problémája miatt) nehezményezte csoportunk (Informatikai és Tudományelemzési Kutatási Főosztály) létrejöttét a könyvtárban. Munkámmal kapcsolatos problémáimat éppen olyan elmélyülten hallgatta meg, mint korábban, de elfogadás és bátorítás helyett most inkább a kétségeit és ellenérveit hangsúlyozta. Én persze hatalmas erőfeszítéseket tettem, hogy meggyőzzem őt munkám érdekességéről és hasznosságáról. Nem hiszem, hogy ez valaha is sikerült volna, de a vele való beszélgetések sokat segítettek érveim és ellenérveim formálódásában, ami később nagyon hasznosnak bizonyult a szakmai és közéleti viták során.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Két apró emlék, amely mély nyomokat hagyott bennem. Első szakkönyvem (Schubert, 1976) írása során szinte minden bekezdésben voltak olyan kérdéseim, amelyekről vele szerettem volna konzultálni. Egy alkalommal azt találtam mondani: „de az olvasó számára érthető lesz-e” ez és ez. Kételkedve nézett rám a szemüvege fölött.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

– Te komolyan azt gondolod, hogy ezt a könyvet olvasni fogja valaki? Az ilyet nem azért írja az ember!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Megdöbbenve kérdeztem:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

– Hát akkor miért?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

– Hogy a főnöke meg legyen vele elégedve, és a kollégák irigykedjenek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A másik, szintén könyvekkel kapcsolatos bölcsesség sokkal mélyenszántóbb. Arra már nem emlékszem pontosan, hogy melyik könyvről volt szó, de kifogásoltam, hogy sok benne az üresjárat, és kevés az igazán figyelemreméltó gondolat. Azt mondta: „Ha egy könyvben van egyetlen olyan mondat, ami igazán megragad, és amire hosszú idő után is emlékszel, akkor azt a könyvet már érdemes volt a szerzőnek megírni, és neked elolvasni.”
 

Irodalom

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hetényi Zsuzsa – Kontra Miklós (szerk.) (2023): „Csupa arany, fény, ragyogás”. Emlékkönyv Kontra Györgyné magyar- és latintanár tiszteletére. Budapest: ELTE–MűMű. https://tinyurl.com/mtratb44

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Schubert András (1976): Homogén reakciók kinetikája. Budapest: Műszaki Kiadó
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave