A nézőpont a nyelvi megismerésben - 3.4. Összefoglalás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hivatkozások

Válaszd ki a számodra megfelelő hivatkozásformátumot:

Harvard

Tátrai Szilárd (2025): A nézőpont a nyelvi megismerésben. : Akadémiai Kiadó. https://doi.org/10.1556/9789636641207Letöltve: https://mersz.hu/hivatkozas/m1301ananm_356/#m1301ananm_356 (2025. 12. 05.)

Chicago

Tátrai Szilárd. 2025. A nézőpont a nyelvi megismerésben. : Akadémiai Kiadó. https://doi.org/10.1556/9789636641207 (Letöltve: 2025. 12. 05.https://mersz.hu/hivatkozas/m1301ananm_356/#m1301ananm_356)

APA

Tátrai S. (2025). A nézőpont a nyelvi megismerésben. Akadémiai Kiadó. https://doi.org/10.1556/9789636641207. (Letöltve: 2025. 12. 05.https://mersz.hu/hivatkozas/m1301ananm_356/#m1301ananm_356)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

A kontextualizáció fogalma a diskurzusok interszubjektív kontextusának dinamikus formálódását emeli ki. A kontextualizáció olyan folyamatként nyer értelmezést, amely az interszubjektív figyelemirányítás integráns részeként, a relevánsnak tűnő háttérismeretek résztvevői perspektívákhoz kötött mozgósításával, a nyelvi konstrukciók alkalmazásának metapragmatikai tudatosságát kiaknázva, a referenciális jelenetek egészének, illetve határolt részeinek könnyebb feldolgozását és hatékonyabb megértését teszi lehetővé.
A relevánsnak tűnő kontextuális ismereteknek a résztvevői perspektívákhoz kötött mozgósítása jól leírható három kontextusfüggő kiindulópontnak, a tér- és időbeli pozíciónak, a szociokulturális szituáltságnak és a tudati beállítódásnak az együttes érvényesüléseként.
A diskurzus résztvevőinek tér- és időbeli pozicionáltsága és szociokulturális szituáltsága a referenciális tájékozódás összetett, deiktikus természetű kiindulópontjaiként funkcionálnak. A deixis ugyanis olyan nyelvi műveletek átfogó megnevezésére szolgál, amelyek kontextusfüggő viszonyítási pontokat jelölnek ki az interszubjektív kontextus fizikai és társas világából a referenciális jelenet tér- és időbeli, valamint szociokulturális viszonyainak a megfigyeléséhez, megértéséhez.
A kontextus fizikai világában a megnyilatkozónak mint fizikai entitásnak a pozíciója már önmagában is összetett kiindulópontként funkcionál, hiszen az időjelölésben ugyanúgy lényegi szerepet kap, mint a térjelölésben. A kontextus társas világában pedig a megnyilatkozónak mint társas létezőnek a szociokulturális szituáltsága egyfelől a személyjelöléssel a beszédesemény résztvevői szerepeit hozza működésbe a referenciális jelenet szereplőinek azonosíthatósága érdekében, másfelől a társas (szociokulturális) attitűdjelölés műveleteivel a résztvevők szociokulturális viszonyulásait juttatja érvényre.
A deixis nyitott, prototípuselvű kategóriájába sorolhatók a lehorgonyzó elemek is, amelyek ugyanúgy kontextusfüggő viszonyítási pontokat jelölnek ki a dolgokat kifejező főnevek és azok közötti temporális relációt kifejező igék referenciális értelmezéséhez, mint ahogy a prototipikus deiktikus kifejezések is kontextusfüggő viszonyítási pontokból kiindulva teszik hozzáférhetővé a referenciális jelenet térbeli, időbeli vagy éppen személyközi viszonyait. Ugyanakkor amíg a prototipikus deiktikus elemek használata tér- és időbeli kontiguitáson alapuló deiktikus kapcsolatot teremt a közös figyelmi jelenet és a referenciális jelenet között, addig a lehorgonyzó elemek alkalmazása önmagában nem profilálja ezt a relációt.
A kontextualizáció átfogó jellemzéséhez érdemes az emberek diszkurzív tevékenységének meghatározó jellegzetességéből, az interszubjektivitásból kiindulni, amelynek lényegi jellemzője egyfelől az elmeteória, vagyis az, hogy embertársainkat önmagunkhoz hasonló intencionális, mentális ágensnek tekintjük, másfelől a reflexivitás, amely szerint a diskurzusaink keretében az ismereteken nem csupán megosztozunk, a cselekvéseket nem csupán összehangoljuk, hanem tudatában is vagyunk a megosztozásnak és az összehangolásnak.
A közös figyelem interszubjektív kontextusában a résztvevők nemcsak fizikai entitásokként és társas létezőkként értelmezik egymást, hanem olyan mentális ágensekként is, akik képesek mentális állapotokat (vélelmeket, szándékokat, vágyakat és érzelmeket) tulajdonítani egymásnak. Ez a kontextusfüggő kiindulópont a tudati beállítódás, amely a kontextualizáció szubjektumhoz kötöttségét és ezzel összefüggő metapragmatikai tudatosságát juttatja érvényre. Utóbbi a nyelvi szimbólumok alkalmazásához (és az azzal kapcsolatos kognitív folyamatokhoz, valamint szociokulturális elvárásokhoz) való reflexív viszonyulásként értelmezhető.
A relevánsnak tűnő kontextuális ismeretek résztvevői perspektívákhoz kötött mozgósításában lényegi szerepet kapnak a kontextualizáló szerepet betöltő nyelvi konstrukciók, amelyeknek két alapvető típusaként nevezhetők meg a deiktikus és a reflexív kontextualizálók. A deiktikus kontextualizálók közé azok az impliciten metanyelvi konstrukciók sorolhatók, amelyek deiktikus lehorgonyzó műveletek keretében a referenciális jelenet együttes megfigyeléséhez, megértéséhez a résztvevők fizikai és társas világából jelölnek ki kontextusfüggő referenciapontokat, a megnyilatkozó tér- és időbeli pozícióját, illetve szociokulturális szituáltságát érvényre juttatva. A reflexív kontextualizáló konstrukciók közé azok az expliciten metanyelvi konstrukciók sorolhatók, amelyek a megnyilatkozónak a nyelvi szimbólumok diskurzusbeli alkalmazásához való reflexív metapragmatikai viszonyulását teszik jelöltté, kontextusfüggő kiindulópontként a tudati beállítódást juttatva érvényre.
A kontextualizáció az elemi mondat különböző dimenzióiban egyaránt releváns és lényeges szempontként jelenik meg. A kontextualizáció a D1 dimenzióban, amelyben a mondat lehorgonyzott folyamatként jelenik meg, a lehorgonyzás interszubjektivitásával, a D2 dimenzióban, amelyben a mondat kommunikatív cselekvésként jelenik meg, a lehorgonyzás interaktivitásával, a D3 dimenzióban pedig, amelyben a mondat a diskurzusba ágyazott információcsomagként jelenik meg, a lehorgonyzás a diszkurzivitásával tart fenn szoros kapcsolatot. Ennélfogva a kontextualizáció három típusa, a lehorgonyzó, az interaktív és a diszkurzív kontextualizálás között tehetünk különbséget. A deiktikus és a reflexív kontextualizáló konstrukciók a lehorgonyzó kontextualizálásban kapnak alapvető szerepet.
A deiktikus kontextualizálók működése szoros összefüggést mutat az elemi mondatban a személyhez, dologhoz kötés, illetve az időbeli és térbeli elhelyezés konstrukcióival, de nem azonos azok működésével. Utóbbiak, amelyekhez jellegzetes szórendi-prozódiai mintázat kapcsolódik a mondatban, az elemi jelenetté formálódó információk diskurzusba ágyazásának fogalmi ösvényét jelölik ki, ahhoz kezdőpontot kínálva. A megnyilatkozó tér- és időbeli pozícióját, illetve szociokulturális szituáltságát mint kontextusfüggő kiindulópontokat érvényre juttató, deiktikus természetű lehorgonyzó konstrukciók viszont a közös figyelmi jelenet interszubjektív kontextusához történő episztemikus lehorgonyzásában játszanak lényegi szerepet, ahhoz kontextusfüggő referenciapontokat kínálva.
A reflexív kontextualizálók egyfelől az elemi mondatokban teszik jelöltté a résztvevők mentális világából kontextusfüggő referenciapontokat kijelölő szubjektív viszonyulásokat, illetve az egyéb reflexív viszonyulásokat. Másfelől az elemi mondatokon túl is megjelenhetnek olyan konstrukciók (kontextualizáló tagmondatok, önálló kontextualizáló mondatok, paratextusok), amelyek úgyszintén a nyelvi szimbólumok diskurzusbeli alkalmazásához való reflexív viszonyulást teszik nyelvileg kidolgozottá az emberek diszkurzív tevékenységének keretében. Mindamellett ezek a konstrukciók az információk diskurzusba ágyazásában is szerepet kaphatnak, azok feldolgozásához reflexív kezdőpontokat kijelölve.

3.4. Összefoglalás

Hivatkozások

Hivatkozások

Kivonat