Egyrészről hangsúlyossá tette, hogy a narratív diskurzusokban történetekké összeálló referenciális jelenetek megértésére alapvető befolyással van az, hogy a diskurzus résztvevői közül ki és hogyan irányítja az elbeszélt események feldolgozását, vagyis az, hogy honnan és hogyan konstruálódik meg a történet szereplőinek konceptuálisan feldolgozható fizikai világa – azok tér- és időviszonyaival együtt, társas világa – azok szociokulturális viszonyaival együtt, valamint mentális világa – azok mentális állapotaival (szándékaival, vágyaival, hiedelmeivel, érzelmeivel) együtt. Ezzel összefüggésben két esettanulmány mutatott rá arra, hogy egy történet világának a megteremtésében központi szerep jut a kontextusfüggő kiindulópontok alaptípusainak, a tér- és időbeli pozicionáltságnak, a szociokulturális szituáltságnak, valamint a tudati beállítódásnak. Faulkner That will be fine (És az jó is lesz) című novellájának nyelvészeti érdekeltségű elemzését elsősorban az a jellemzője tette indokolttá, hogy a novellából úgy bontakozik ki két történet, hogy a fiktív történetmondónak csak egyet áll szándékában elmondani. Ottlik Iskola a határon című regényének pedig azon jellemzője jelentette a kiindulópontot, hogy benne a narratív fikció két alapvető sémájának, a fiktív történetmondót szerepeltető és az auktoriális történetmondót szerepeltető sémáknak a rekonfigurációja valósul meg sajátosan. Amíg a Faulkner-novella vizsgálata során a történet szereplőinek mentális világában történő tájékozódás, addig az Ottlik-regény esetében a társas világban történő tájékozódás problémája került a figyelem fókuszába.

Másrészről a közös figyelemnek a narratív diskurzusokban megfigyelhető kontextusfüggő működése a műfajiság problematikája felől is megközelíthetővé vált. A bahtyini beszédműfaj-koncepcióra alapozva a műfajiságot nem csupán a diskurzusokkal mint közös figyelmi jelenetekkel, hanem az azok keretében zajló, a mindenkori beszélő kontextusfüggő perspektíváját érvényesítő megnyilatkozásokkal mint figyelemirányítási aktusokkal összefüggésben is értelmezte. Ezzel összefüggésben – a típus–megvalósulás dinamikus kölcsönviszonyából kiindulva – kiemelten kezelte a műfajoknak mint természetes diszkurzív kategóriáknak, illetve sémáknak a jelentésképzésben betöltött proaktív, kezdeményező szerepet. Az ebben a fejezetben szereplő két esettanulmány egyike egyfelől arra kívánt rámutatni, hogy milyen érvek szólnak amellett, hogy Esterházy Péter Esti című kötetét érdemes regényként olvasni, másfelől arra is fel kívánta hívni a figyelmet, hogy a regény keretében a mondat sajátos beágyazott műfajként is megkonstruálódik. A másik esettanulmány pedig nem szépirodalmi, hanem internet közvetítette hétköznapi narratívákra fókuszált. A Beégésem története című internetes tematikus topik elemzése a mentális világ konstruálódásának műfajspecifikus vonásaira mutatott rá.

Harmadrészről az is nyilvánvalóvá vált, hogy a kontextusfüggő kiindulópontok pragmatikai modellje nemcsak a narratív, hanem a lírai diskurzusok szerveződésének a leírásához is lényegi szempontokat tud adni. A kiterjesztett líraértelmezés mellett könnyűzenei dalszövegek elemzésével érvelő fejezet két csomópont köré szerveződött. Egyfelől a lírai beszédhelyzet aposztrofikusságát, másfelől a lírai személyjelölés jelentésképző potenciálját, perspektiváló és kontextualizáló funkcióját tette reflexió tárgyává. Kiemelt hangsúlyt kapott, hogy a lírai diskurzus megnyilatkozója az aposztrofé alkalmazásával egy fikcionális közös figyelmi jelenetet is létrehoz, amelyet egyfelől a résztvevők közvetlen interakciója, másfelől az általuk közvetlenül megfigyelhető referenciális jelenet jellemez. Mindez azt is jelenti egyben, hogy egy dalszöveg befogadójának nem csak annak a tényleges közös figyelmi jelenetnek az interszubjektív kontextusát kell létrehoznia, amelynek a dalszöveg szerzőjével együtt maga is résztvevőjévé vált. A befogadónak ugyanis olyan kontextuális ismereteket is mozgósítania kell, amelyek az aposztrofikus aktussal létrejövő fikcionális közös figyelmi jelenet interszubjektív kontextusának megértéséből származnak.

Az esettanulmányok nem kívántak átfogó szövegtipológiai, illetve poétikai leírásokat adni, céljuk csupán az volt, hogy a nézőpont pragmatikai értelmezését érvényesítve diskurzust kezdeményezzenek a szövegnyelvészet szövegtipológiai, valamint az irodalomtudomány poétikai kiindulópontú kérdésfeltevéseivel.