A történetek referenciális értelmezésére fókuszáló vizsgálatok eredményei megerősítették, hogy a narratív diskurzusokban történetekké összeálló referenciális jelenetek megértésére alapvető befolyással van az, hogy a diskurzus résztvevői közül ki és hogyan irányítja az elbeszélt események feldolgozását. A kutatás olyan értelmezői modell kidolgozására tett javaslatot, amely a narratív diskurzusokban történetként megjelenő referenciális jelenet megértését a (i) történet fizikai világának (tér- és időviszonyainak), (ii) társas világának (szociokulturális viszonyainak) és (iii) mentális világának (a szereplők mentális állapotainak) a perspektivikus megjelenítésével, illetve feldolgozásával kapcsolja össze. Ez a pragmatikai modell a történet világának a megteremtésében központi szerepet tulajdonít a kontextusfüggő kiindulópontok alaptípusainak: a tér- és időbeli pozicionáltságnak, a szociokulturális szituáltságnak, valamint a tudati beállítódásnak.

A William Faulkner That will be fine (És az jó is lesz) című novellájára irányuló pragmatikai elemzésnek az volt az általánosítható tapasztalata, hogy a novellába ágyazott fiktív beszédesemény (a közös figyelmi jelenet) és az annak keretében elbeszélt események (a referenciális jelenet) közötti deiktikus kapcsolat, amely a tér- és időbeli kontiguitáson alapul, lényegileg befolyásolja a kontextusfüggő kiindulópontok szerveződését és működését, és ezzel összefüggésben a történet fizikai, társas és mentális világának a megértését. Az elemzés arra is rávilágított, hogy a fiktív történetmondó kontextusfüggő kiindulópontja mellett lényeges szerep jut egyfelől az elbeszélt ’én’ gyermeki kiindulópontjának, amely az ő szavainak és tudati folyamatainak a közvetítése során jut érvényre, másfelől az egyéb felnőtt szereplők kiindulópontjainak, amelyek jellemzően a tőlük egyenes vagy szabad függő módon idézett részekben irányítják a megértést. Ezzel összefüggésben a novella azon sajátossága is magyarázhatóvá, illetve leírhatóvá vált, hogy a fiktív történetmondó által elmondottakból nemcsak az a történet bontakozik ki, amelyet meg kíván osztani, hanem emellett egy olyan történet is, amelyet viszont nem áll szándékában elbeszélni.

Ottlik Géza Iskola a határon című regényének vizsgálata arra hívta fel a figyelmet, hogy a regényben sajátosan rekonfigurálódik a narratív fikció létrehozásának két alapvető sémája, a fiktív történetmondót és az auktoriális történetmondót szerepeltető narráció, és ez az adott kontextusfüggő kiindulópontok érvényességét folyamatosan relativizáló értelmezés előtt nyit lehetőségeket. Az Iskola társas világának konstruálására fókuszáló vizsgálat pedig arra mutatott rá, hogy a fiktív elsődleges történetmondó, Bébé Medve-olvasata és önolvasata egymás által relativizált megfigyelői pozíciókat, illetőleg e kiindulópontokból hozzáférhetővé tett magatartásminta-konstrukciókat eredményez. Ebbe a sorba illeszkedik Gereben Énok története is, aki Bébé megkísértőjeként járul hozzá a regényben megkonstruálódó társas attitűdök és stratégiák közötti feszültségviszonyok növeléséhez, valamint a regény referenciális összetettségének fokozásához.

A narratív műfajok műfajiságának pragmatikai megközelítését nyújtó vizsgálatok Bahtyin (1988) beszédműfaj-koncepciójából indultak ki, és a műfajiság proaktív jellegére (l. Simon 2017) helyezték a hangsúlyt. Ennek értelmében a kutatás a műfajokat természetes és egészleges diszkurzív kategóriákként, nyitott, prototípuselvű elvárási rendszerekként értelmezte. A műfajokat ugyanakkor olyan diszkurzív sémákként is jellemezte, amelyek létrejöttét konkrét diskurzusok feldolgozásai idézik elő, és amelyek aktiválását konkrét diskurzusok feldolgozásai követelik meg. Az is hangsúlyt kapott, hogy a műfajok – mint a sémák általában – úgy jönnek létre, hogy a megtapasztalt aktuális diskurzusok szerkezeti különbségeitől eltekintünk, és csak a közös pontokat hagyjuk meg, illetve azokat magasabb absztrakciós szinten fogalmazzuk újra. Ennek következtében a műfajok, mint a sémák általában, sokkal kevésbé részletesek, illetve részletezettek, mint azok a konkrét tapasztalatok, amelyek előidézték őket. Továbbá a műfajok mint sémák együtt előforduló jellemzőket tartalmazó egészleges struktúrák: ha egy részletüket felidézzük, aktiválódik az egész séma. A diszkurzív sémaként értett műfajok ennélfogva olyan generikus struktúrákként nyertek értelmezést, amelyek a régi tapasztalatok alapján az új információk feldolgozását segítik.

Az Esterházy Péter Esti című művének műfajiságára fókuszáló esettanulmány azt mutatta be, hogy a műfaji elvárások aktiválásához kapcsolódó kérdések magában az Esterházy-szövegben még összetettebben kerülhetnek a figyelem előterébe, mint az általa sokrétűen megidézett Kosztolányi-műben, az Esti Kornélban. Az esettanulmány egyfelől a regény műfajával kapcsolatos elvárások aktiválásának relevanciája mellett hozott érveket. Ezzel összefüggésben arra is rámutatott, hogy a regény keretében aktiválódó számos egyéb műfaji séma is lényegi szerepet játszik a jelentésképzés dinamikus folyamatában. Másfelől a vizsgálat arra is ráirányította a figyelmet, hogy az Estiben a mondat nem egyszerűen csak sajátosan kimunkált nyelvi konstrukcióként jelenik meg, hanem a regénybe ágyazott sajátos megnyilatkozástípusként, azaz műfajként is megképződik.

A Beégésem története című internetes topikból vett nyelvi minta kvalitatív vizsgálata azt tette egyértelművé, hogy a történet mentális világának megkonstruálása műfajspecifikus vonásokat mutat. Az itt vizsgált számítógép közvetítette narratívák elemzése megmutatta, hogy a szereplők tudati beállítódásának feldolgozása konstitutív szerepet játszik a történetek megértésében, azon belül a történetek beégésként való értelmezésében. Az elemzés rámutatott, hogy (i) egy történet csak akkor értelmezhető beégésként, ha annak szereplői (a beégés elszenvedője és annak tanúi) ezt akként dolgozzák fel, és hogy (ii) a beégések megkonstruálása többféle – a szereplői perspektívák eltérő szerveződésén alapuló – narratív sémához igazodhat.

A könnyűzenei dalszövegek mint lírai diskurzusok perspektivikusságának vizsgálata az aposztrofikus fikciót a lírai diskurzusok jellegadó tulajdonságaként mutatta fel. Az aposztrofikus fikció lényegi jellemzőiként az alábbiakat nevesítette. (i) Ahogy a prototipikus lírai diskurzusok általában, úgy a dalszövegek specifikusan is olyan diszkurzív sémával jellemezhetők, amelynek lényege, hogy a tényleges diskurzussal párhuzamosan megkonstruálódik egy fikcionális, közvetlen (szemtől szembeni) interakcióval jellemezhető aposztrofikus diskurzus. Ennek résztvevői pedig a figyelmüket egy közvetlenül (perceptuálisan) megfigyelhető referenciális jelenetre irányítják. (ii) A lírai diskurzusba ágyazódó aposztrofikus figyelemirányítási aktusok a dalszövegekben is annak sajátos lehetőségét teremtik meg, hogy a nyelvi megismerés számára egyébként harmadik személyként hozzáférhető entitások második személyként konstruálódjanak meg az interszubjektív megismerés keretében. (iii) A lírai diskurzusként konstruálódó dalszöveg megnyilatkozója a fikcionális aposztrofé alkalmazásával – az interszubjektív figyelemirányítás keretében – nemcsak az érzelmek, hanem az egyéb mentális állapotok (vélelmek, vágyak, szándékok) kifejezésére, illetve befolyásolására is különleges lehetőséget biztosít.

A kiválasztott dalszövegek kvalitatív vizsgálata rámutatott arra, hogy – a világot ugyancsak élményszerűen megkonstruáló narratív diskurzusokhoz hasonlóan – a lírai diskurzusok kapcsán is lényegi kérdésként vethető fel, hogy honnan és hogyan konstruálódik a lírai diskurzusban a referenciális jelenet szereplőinek (i) fizikai világa, annak tér- és időviszonyaival együtt; (iii) társas világa, annak szociokulturális viszonyaival együtt; valamint (iii) mentális világa, a szereplők mentális állapotaival együtt. A vizsgálat ezzel összefüggésben azt is megmutatta, hogy a személyjelölő konstrukciók a referenciális jelenet szereplőinek fizikai, társas és mentális létezőként történő objektiválásában egyaránt szerepet kapnak.

A személyjelölésnek a dalszövegekben mint lírai diskurzusokban történő vizsgálata hangsúlyossá tette, hogy a dalszövegek mint lírai diskurzusok befogadóinak nemcsak annak a tényleges közös figyelmi jelenetnek az interszubjektív kontextusát kell létrehozniuk, amelynek a dalszöveg szerzőjével együtt maguk is résztvevőivé válnak, hanem ennek keretében az aposztrofikus aktusokkal létrejövő fikcionális közös figyelmi jelenetek interszubjektív kontextusait is meg kell alkotniuk. Ezzel összefüggésben a vizsgálat fontos belátása egyfelől az, hogy a dalszövegek mint lírai diskurzusok személyessége (perszonalizáltsága) a megnyilatkozó szociokulturális szituáltságának, szubjektivitásuk viszont a tudati beállítódásának mint kontextusfüggő kiindulópontoknak a működésével magyarázható. Másfelől az is fontos megállapításként jelent meg, hogy a dalszövegnek mint lírai diskurzusnak a kontextusában minden aposztrofikus aktus perspektivizációként értelmezhető, hiszen azok megszólalói egytől egyig fiktív szubjektumok, akik nem azonosíthatók a lírai diskurzusok tényleges megszólalóinak szubjektumával.