5.3. Kokas Klára nevelőképének sajátosságai

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A mindenkori pedagógusok nagy kihívása abban áll, hogy az embereszmény az időben gyorsan változó tényező, miközben a nevelés végső célja változatlan és örök, a nevelés jelensége pedig komplex, sokoldalú és problematikus1. Kokas abban a korban élt és alkotott, amikor a világ egy egyre inkább globalizált, bonyolult világgá kezdett válni, ahol a nagy narratívák és (etikai) szabályok szétestek, és a pedagógia lemondott arról, hogy a fiataloknak világképet adjon és a teljes embert áttekintse. Kokas azonban nem mond le sem a gyermekről, sem a nevelés lehetőségeiről, egy értékvesztett világban ő a teljes személyiségen és a valódi értékeken gondolkodik. De mit kezdhet a megosztottság és viszonylagosság korában, a relativitást kiélező posztmodernben egy tradicionális értékekre építő művész-pedagógus, aki a múlt hagyományaira építette fel nevelői rendszerét?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas példája és életműve éppen ezt mutatja meg a szülőknek és pedagógustársadalomnak, hogy egyszemélyes mozgalmával, lelke teljességével és Istenbe vetett bizalmával egyetlen nevelő egy külön világot teremthet, amely ebben a világban van, de mintha mégsem lenne a világból való2. Megmutatta, hogy lehet a posztmodernben élve értékeket őrizni, élő, bensőséges kapcsolatokat ápolni, fokozhatatlanul egymásra figyelni, sőt új utakat keresni az önkifejezéshez és személyiségfejlesztéshez, lehet bízni egymásban, szembe lehet menni a divattal és a központosított rendszerrel, sőt azt is megmutatta, hogy mindezekre nagy igény van.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas ember- és nevelőképének elemzésekor megállapítottuk, hogy az istenhite, vallásos meggyőződése és a Biblia emberképe felől értelmezhető, mégsem mondhatjuk róla, hogy célja a teológiai antropológia által áhított krisztusi ember kiművelése. Kokas nevelőképe istenhitéből és a gyermekből indul ki, sőt a felnőttlét értékét és súlyát is a gyermekekkel való viszonyuk, emellett a felnőttekben élő gyermek megnyilvánulásai alapján állapítja meg.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Istent és az istenképet illető vizsgálódásunkról korábban megállapítottuk, hogy azok egyoldalúak és sohasem lehetnek teljesek, mivel csak emberi viszonyrendszerben beszélhetünk Istenről – hasonlóképpen a gyerekek és a gyermeklét, illetve a gyermekkép vonatkozásában is csak egyik oldalt képviselve értekezhetünk: mint felnőttek. „A felnőttek mindig is kisajátították maguknak a gyermeklét meghatározásának jogát”3, és ezt akkor is fontos megemlítenünk, ha felnőttként nem tehetünk másképp. Sőt még akkor sem, ha a felnőttek újabb kutatásokkal igyekeznek önmagukban vizsgálni az (egykori) gyermek szociális kapcsolatait, illetve életkörülményeit, minél inkább függetlenítve azt a felnőttek világától, mint értelmezési kerettől4. Kokas figyelmének iránya más, valamiképpen fordított5, és nem a gyermeket, illetve a gyermeki létet hasonlítja a felnőtt-állapothoz, hanem az értékként értelmezett gyermekséghez, gyermeki lelkülethez rendeli hozzá a felnőttek világát felnőtt szemmel, de mégis mintegy a gyermekek közösségébe tartozóként.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Antropológiai fókusszal elemezve Kokas szövegeit kitűnik, hogy az emberi teremtettséggel együttjáró személyiségi jellemzők érintetlen tisztaságával rendelkezik a gyermek, a felnőttkor éppen ennek a fokozatos elvesztését, bepiszkolódását jelenti az elfogadásért, illetve érvényesülésért folytatott harcban. Az ember mintegy tele poggyásszal érkezik a világba, amelynek tartalma egyre kopik és fogy, noha krisztusi feladat ezeknek a megőrzése. Kokasnál a gyermek mintegy királyfi-identitással jön a világra, személyisége fejlődésének pedig csak képzelete szab határt – amelyhez képest a felnőttlét jobbára koldus-identitás. Ez a meghatározottság, ezek a korlátok azonban átléphetők, az evangéliumi gyermekség felnőttként is megélhető, egyébként nem kérné ezt tőlünk Krisztus6. Ilyen értelemben mintegy a felszabadultság előszobáját jelentik a Kokas-foglalkozások.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A nevelői hivatás, a tanítás-nevelés Kokas eszmerendszerében éppen a gyermeki identitás megélésében és megőrzésében segít lelki vezetés, játék és fejlesztés, inspirációs lehetőségek, alkotási folyamatok, önkifejezésre teret adó alkalmak felkínálása által. Az ideális nevelői lelkület és jelenlét ebben a pedagógiában a figyelő, szerető, őszinte kíváncsiság és odafordulás a gyermekek felé – legyenek azok bár szülők, pedagógusok, avagy előadóművészek, csak legyenek kortalan, nyitott szívű társai, hallgatói a gyermekeknek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A lelki és személyiségbeli változások, az adott gyermekcsoporthoz való empatikus közeledés, rugalmasság és együttműködés elengedhetetlen elemei a komplex személyiségfejlesztésnek, és ez nemcsak a gyermekekkel foglalkozó felnőttekre vonatkozó kívánalom. A nevelőnek hinnie kell a neveltjeiben, abban, amit Kokas vallott, hogy mindannyiunkban ott él a csodákban hívő gyermek7.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokasnál a figyelemorientáció iránya sem a megszokott, nála a nevelő figyel a gyermekre teljes lényével és jelenlétével, nem a gyermek feladata a csendben figyelő és szabálykövető magatartás. Krisztus tanításait juttatja eszünkbe Kokas figyelem-koncepciója, aki mintha fordítottan értékelné az emberi magatartás megnyilvánulásait. Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus az utolsókat teszi az első helyre, az alázatos kicsiket magasztalja fel, azt kéri, hogy az elveszítettet keressük, a meglevőt pedig veszítsük el stb.8

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A pedagógus legkézenfekvőbb és leghatékonyabb nevelőeszköze – mint említettük – a személyisége. Emiatt mérhetetlenül fontos az a figyelő, elfogadó jelenlét, amit Kokas hangsúlyoz a nevelés folyamatában. Minden szó és a szavak zenéje, íze is, minden gesztus, sőt a szülő vagy pedagógus hallgatása is üzenet. A gyermekek pedig végtelen érzékenységgel képesek értelmezni ezeket az üzeneteket – Kokas üzent, amikor pillantással, kíváncsi odafigyeléssel biztatta a gyereket, ők pedig teljes természetességgel értették, mertek és akartak megnyilvánulni, mozdulattal, tánccal, színekkel és formákkal mesélni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

De nemcsak nonverbálisan. Az önközlés, az ember önmaga felfedése, megnyilatkozása pedig sohasem veszélytelen. Bátorság kell hozzá, és a szeretet, az agapé, mint kötőanyag, mint közeg megtapasztalása. A Kokas-foglalkozások ezt a viszonyt kínálták gyerekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas megállapításai nemcsak a reformpedagógia és a gyermeklélektan kutatásaival egybecsengőek, de a fejlődéslélektan, a társadalomtudományok és a szociológia felismeréseit is tükrözik, amikor a nevelők és gyermekeik közötti megváltozott kapcsolatot, a kevesebb szülői törődést és a személyes kommunikáció hiányát emeli ki9. Minden gyermeki megnyilatkozást egyszeri eseményként értékel, amelynek kimenete nem megjósolható, a nevelés tehát folyamatosan feltételezi a meglepetést, és ebben a nevelő részéről figyelemre és empátiára van szükség. Az én-te, azaz a kölcsönös szeretet-viszony segít megtalálni a személyes utat nevelő és nevelt között, véli Buber Kokassal egybehangzóan10.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy Kokas ember- és pedagógusképe alapvetően transzcendentális antropológia, amely az ember teremtettségéből indul ki, bibliai alapokon nyugszik, ugyanakkor érzékeny a modern, humanisztikus pszichológiai irányzatok által képviselt emberi aspektusokra is, amelyeket szervesen beépített eszmerendszerébe. Kokas írásai alapján megfigyelhető, hogy az embert – felnőttet és gyereket – Isten előtt létező, isteni viszonyrendszerben és szeretetkapcsolatokban élő individuumnak tartja, akit mindig egzisztenciálisan értelmez. Kokas embereszméje fényében, zenepedagógiai-zenepszichológiai témájú, de spiritualitásra gyakran utaló közleményei alapján megállapíthatjuk, hogy felfogásában az ember nemcsak test-lélek-szellem hármasegysége11, de fontos attribútumai a lelki gazdagság, a vallásosság, a kreativitás, a szeretetre való képesség, a zenére való érzékenység és a feltámadásba vetett hit. Ennek értelmében Kokasnál a tanulás bilaterális folyamat, a szerepek nem rögzítettek, ugyanakkor kitágulók, a nevelő ugyanis valamelyest terapeuta, lelkigondozó, kísérő, mentálhigiénés szakember is, sőt szerepe szülői attribútumokkal gazdagított szerep, a tanító nemcsak tanít, de védelmez, ajándékoz, gyógyít, utat mutat és felemel.
1 Fink, 1970. In Sárkány, 2018.
2 Ld. Jn. 17, 14-16.
3 Buckingham, 2002. In Majzikné, 2008. 8.
4 Golnhofer & Szabolcs, 2005. In Majzikné, 2008.
5 Ld. Chris Jenks A gyermekkor szociológiája – szerk., 1982. In Majzikné, 2008.
6 Mk. 10, 13-15.
7 Kokas, 1992. 90.
8 Mt. 10, 39; Mk. 10, 43-45; Mt. 20, 16.
9 Ld. Winn, 1990.
10 Ld. Aspelin, 2014.
11 Ld. a nyugati egzisztencialista-perszonalista filozófia emberképét, amelyet Kokas továbbvisz: „az ember háromdimenziós létező, testi-lelki-szellemi komplexitás, egység, intenzív teljesség. Ebben az emberképben az ember igazi beteljesítő dimenziója a szellem” (Schaffhauser, 2018. 22).
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave