Ebben a fejezetben a hat kiválasztott alternatív- és reformpedagógiai képviselők rövid, célratörő bemutatására kerül sor, miközben módszerük főbb aspektusait összevetjük Kokas elképzeléseivel. Számos reformpedagógiai törekvésben játszottak fontos szerepet a művészetek, elsősorban a zene és a képzőművészet, de a tánc és az irodalom is. Már Key is szükségesnek tartotta a zeneiség fejlesztését, illetve a karéneklést, a zenét Reddie, Lietz, Dewey és Montessori, valamint Steiner az euritmia által ugyancsak beépítette rendszerébe1. A pedagógusok kiválasztásának legfontosabb kritériuma, hogy koncepcióik összevethetők legyenek egymással és a Kokas-módszerrel, ugyanakkor – miként Kokas – hangsúlyozzák a művészeti nevelés fontosságát annak személyiségfejlesztő ereje, hatása miatt. Ennek alapján ebbe a csoportba olyan neveléstudományi szakemberek kerültek, akik a művészeti nevelést tantárgyi integráció révén képzelték el, gyakorlatukban tehát a legkülönbözőbb műveltségterületek ismereteinek átadását valósággal átszőtte a képi, mozgásos, zenei, dramatikus megjelenítés és alkotás, ezáltal a kreativitásra és önálló gondolatalkotásra, képzeletfejlesztésre is jelentős hangsúlyt fektettek. Ilyenként e pedagógiák bizonyos elemei, e nagy pedagógusok felismerései Kokas módszerének útkészítői is lehettek, Kokas meríthetett azokból, hiszen ismerhette egyes alternatív pedagógiák elemeit. Mint korábban láthattuk, Kodály személye, elgondolásai, elvei és azok hatása meghatározó volt Kokas számára és egész életére, egész pedagógiájára kihatott. Montessori módszere is inspirálta, Kokas egy beszélgetésben megerősíti, hogy az érzékelés biztonságával önálló megfigyelésre nevelte őt, egy Boston-körüli iskolában látta például a Montessori-féle bekötött szemmel végzendő feladatot, mint ötletet2. Sőt, egy interjúban azt is elmondja, hogy a Montessori-módszereket olykor próbálta is tanítványaival3. Dalcroze módszerének lényegét pedig maga Kokas foglalja össze tömören egy 1977-ben írt cikkében4. A reformtörekvések a pedagógiában azt eredményezték, hogy a korábban elhanyagolt művészeti nevelés a személyiségfejlesztés fontos elemévé vált, és a testi-kognitív-logikai képességek mellett, a belső értékek és a művészi-esztétikai kompetenciák fejlesztését is előtérbe helyezték. Ez a változás a Key által áhított gyermek évszázadát segítette megvalósulni, még ha az nem is teljesedett be azóta sem.

 

A művészetpedagógiai elemeket alkalmazó pedagógiai koncepciók közül tehát azok, amelyekkel az összehasonlítás megvalósítható, több szempontból meglehetősen el is térnek egymástól. Vannak közöttük komplex iskolai rendszerek éppúgy, mint például múzeumpedagógiai modell, és ezek módszertanilag is eltéréseket mutatnak. Éppen ezért az egyes iskolamodellek nem minden részletükben kerülnek bemutatásra, illetve elemzésre-összehasonlításra, hanem csak az említett kapcsolópontok mentén vizsgáljuk azokat, párhuzamba, illetve ellentétbe állítva a Kokas-pedagógiával. Ezekre az összetevőkre, elvekre, gyakorlati elemekre fókuszálva kiábrázolódik Kokas komplex művészetpedagógiájának karakterisztikuma. A kiválasztott pedagógusok (alkotóművészek, festők, zeneszerzők, általános- és zenepedagógiai szakemberek, tanítók és zenetanárok) mindannyian útkeresők, akik felismerték az iskolai helyzet tarthatatlanságát, a köznevelés hiányosságait, ugyanakkor a fejlesztés lehetőségeit is. A gyakorlatban levő tantervektől és a korabeli iskolai pedagógiai módszerektől elvonatkoztatva új, hatékony nevelési rendszereket álmodtak és valósítottak meg. A hetek tagjai tehát Kokas mellett a képzőművész és múzeumigazgató Alfred Lichtwark, a zeneszerző és zenepedagógus Carl Orff, Émile Jaques-Dalcroze és Kodály Zoltán, az általános pedagógus és orvos Maria Montessori, végül pedig a neveléstudós és vallásfilozófus Rudolf Steiner. Utóbbiakat – mindamellett, hogy Montessori és Steiner elsősorban nem művészetpedagógus – életművük a pedagógiai rendszerükbe integrált művészeti elemek révén a művészetpedagógiai mozgalom képviselőivé emeli.