4.1. Fogalomtisztázás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Neves gondolkodók, istenkereső filozófusok és különböző korokban élt teológusok istenélményei, fogalmi meghatározásai közül válogatunk, hogy így valamelyest körüljárjuk az istenkép fogalmának sokrétű jelentését, tartalmát és dimenzióit a fellelhető első- és másodlagos szakirodalom alapján1. Nem törekedhetünk kimerítő bemutatásra, csupán arra, hogy néhány tömör gondolatban meghatározzuk a fogalmak lényegét, amelyek közelebb visznek Kokas Istent és a szakrális-transzcendens világot érintő elképzeléseihez. Éppen ezért a teljes kép felvázolása helyett leszűkítjük azt a keresztyén istenkép aspektusaira, és nem térünk ki a világvallások mindegyikére.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas életművének, pedagógiai módszerének elemzése rendjén elengedhetetlenül fontos ismerni a lelkiségét, a transzcendenshez való viszonyát, hitrendszerét és istenképét, egyszóval azt a vallásos spiritualitást, amelyet képviselt, éppen mert ezek révén körvonalazható mindaz, amit Kokas tett hozzá a pedagógiatörténet és neveléselmélet folyamatosan gazdagodó tárházához.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az istenkép-fogalomról illetve annak alakulásáról teológusok, filozófusok, szent iratok, hagyományok, különböző vallású és felekezetű, illetve vallástalan személyek és közösségek évezredek óta folyamatos dialektust folytatnak, azonban e hitvallások és meggyőződések felsorolása túlfeszítené e tanulmány kereteit, ezért a teljesség igénye nélkül röviden kiemeljük azokat az isten-percepciókat, amely az Istenről2, illetve isteniről az addigiakhoz képest újszerűen beszélnek, azaz új viszonyrendszerbe helyezik az Istent és a teremtményt, valamint kettejük viszonyát.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A továbbiakban nem az Isten fogalmának történeti áttekintését végezzük el, csupán megemlítjük az egyes gondolkodók lényegretörő felismeréseit, amelyek az istenkép fogalmának tisztázáshoz feltétlenül szükségesek. A Fetzer Intézet meghatározása szerint spiritualitás az, amelynek a transzcendens a témája, kérdésfeltevése az élet értelmére vonatkozik, és alapvetése, hogy az élet több a láthatóknál, illetve az emberi értelemmel fölfoghatónál3. A spiritualitás ugyanakkor úgy is megfogalmazható, mint amely minden lény alapvető egységének és azok egymáshoz, valamint a világegyetemhez kötöttségének tudatosítása4.
 
Istenkép

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mielőtt elmerülünk az isteneszméről szóló diskurzusokban, szükséges leszögeznünk, hogy csak emberi eszközök, illetve szavak, emberi gondolkodásmód által beszélhetünk Istenről, aki több az emberi szavaknál, sőt az emberi elménél, képzelőerőnél is. Emberi eszközökkel képzeljük el az istenit, a Szentet, az örökkévalót, a végtelent, amely önmagában is oximoron. Fejtegetéseink, következtetéseink sem lehetnek másfélék, mint emberiek és az Isteni Kijelentés függvényei. Mindezek mellett szükséges figyelembe vennünk az Isten-fogalom értelmezésének és használatának igen változatos módjait is, hiszen Istenről, valamint a szellemi világról hitetlenül elmélkedők istene kétségtelenül egy eszme, nem a személyesen megszólító, mindenható Isten5. Istenről és a transzcendensről való gondolkodásnak és beszédnek éppen a gondolat és a nyelv szab határt, és legjobb esetben is csupán erőlködései lesznek annak az igyekezetnek, hogy a megismerhetetlenről állítson valamit, ami nem lehet több, mint annak a megismerhetősége, azaz minden, amit az ember Istenről megállapíthat, az csakis az ő immanenciáját érintheti.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az istenkép-alakulás története nem lineáris avagy egymásra építkező folyamat, az egyes gondolkodók eltérő rendszerekben értekeznek, és eszerint fogalmazzák meg sajátos isten-percepciójukat, tehát az istenkép-fogalmat más-más perspekítvából, más-más fókusszal közelítik meg. A továbbiakban ezek alapján különítjük el azokat, majd összevetjük a gyermekek és felnőttek istenképének jellemzőit, azok hasonlóságait és különbözőségeit is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Makkai Sándor teológus A vallás az emberiség életében című írásában öt csoportba, és ezek szerint öt fokozatra tagolja az istenkép-fejlődést az emberi történelem során: a legprimitívebb polidémonisztikus szemlélettől halad a politeizmus, majd a henoteizmus felé, „amely több isten létezésének elismerése mellett egynek főképen való tiszteletét jelenti”6, majd az Egyiptomban gyakorolt hősök, halottak tisztelete, végül az egyistenhit irányába: „A henotheismus mindig átutaló fok a monotheismus, az egyistenimádás felé” – mondja Makkai7.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az isten és istenkép fogalmak, illetve az istenkép-történet szorosan összetartoznak, önmagukban értelmezhetetlenek. Hasonlóképpen az emberi lélekről alkotott nézetek is csupán a vonatkozó istenképek függvényében értelmezhetők – C.G. Jung szerint –, miközben a félelmetes (tremendum) és elbűvölő (fascinans) iránti istenhit a világ minden népének sajátja8. Jung egy eredendően meglevő archetipikus istenképet feltételez az emberben, és ez minden, amit Jung szerint az ember pszichológiailag elmondhat Istenről, akire úgy tekint, mint autonóm pszichés tartalomra9.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Különösen hangsúlyossá válik a kérdés a segítő foglalkozású szakemberek munkájában, az ő esetükben elengedhetetlen az istenkép pszichológiai aspektusainak ismerete, ugyanis a kliensek problémáinak gyökere gyakran éppen Isten-kapcsolatukban rejlik10. Az ember istenképének kialakulása érzelmi-spirituális és ismereti-tudatos komponensek eredője, amely folyamat fejlődésében fontos szerepet játszanak a szülők, illetve az ő szerepük, hatásuk, kötődési sémáik és istenképük. Ez a kiküszöbölhetetlen hatás kisgyermekkorban jelentkezik a leghangsúlyosabban, hiszen a gyerekek az istenképet egyfajta szülőkép-projekcióként értelmezik11. Mivel az évek során folyamatosan változó-alakuló istenkép minden ember – még a vallástalan vagy ateista embernek is – sajátja és mivel az elválaszthatatlan a spiritualitás, illetve a bűn fogalmától12, sőt az egyes ember életcél-értelmezésétől, érzelem- és gondolkodásvilágától, motivációs hátterétől, döntéseitől és cselekedeteitől is, ezért kap a kérdés mély nyomatékot nemcsak filozófusok-teológusok-pszichológusok, de a társadalom egészének életében. Ezért oly fontos Krisztus küldetésének az a vonulata, amely az ember mindenféle hiedelmektől, félelmektől eltorzult istenképének helyreállítását célozta, hogy ne terheljék azt téves képzetek, sem túlzott antropomorf vonások.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az istenképek kialakulásának folyamatában Marcus J. Borg újszövetség-kutató teológus két irányt vázol fel: a deista, illetve panteista, azaz a távoli, illetve jelenlevő Isten képzetét13. Az isten-fogalom az ember tudatos gondolkodásának központi, lényegi eleme14, amely azonban különbözhet, sőt gyakran különbözik is az illető istenképétől, amely meghasonlottság szorongást, bűntudatot, illetve haragot kelthet az egyénben15. Az Istenről tanultak és a vele kapcsolatos tapasztalások ugyanis nem szükségszerűen következetesek, azaz az istenkép bizonyos élményekre alapoz, míg az Istenről szóló tan, illetve a hitbeli meggyőződés eltérő istenképet generálhat. A kognitív és érzelmi, tudatos és tudattalan folyamatok közvetlen és közvetett hatással vannak egymásra16. Az istenkép-definíció kérdésében meghatározó Rizzuto értelmezése: „Az istenreprezentáció (…) az istenfogalom és az istenképek együttese”17, eszerint tehát az istenfogalom kognitív, illetve érzelmi összetevők szinkretizmusa az egyénben18. Rizzuto tehát az Isten-kép értelmi-kognitív aspektusát hangsúlyozza, szerinte az Isten-fogalom a teológia, illetve a gondolkodás, a tanulás eredője, a vallás és hit ennek megfelelően többnyire tudatos tevékenység, a születés pillanatával kezdődően alakul, a szülők szerepe és Isten-képe, majd az egyén én-képe is meghatározza: „az istenképek a korai interperszonális tapasztalatok talaján alakulnak ki, az érzelmi komponensek dominálnak bennük, a gyermek belső tapasztalatának termékei s sokszor tudattalanok”19.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Lawrence tanulmányában (1997) ugyancsak megemlíti azt a fogalmi megkülönböztetést, amelyet Rizzuto 1970-ben vezetett be, és amely különbséget tesz az istenfelfogás, istenprezentáció, illetve istenkép fogalma között. Ebben az értelmezésben az istenfelfogás mentális-intellektuális szó-értelmezés, amelyben az Isten fogalma pszichológiai-internális modelljét jelenti az általa elképzelt személynek, akit Istenként határoz meg20. Ez a modell Rizzuto szerint nem egy értelmi, sokkal inkább összetett emlékezeti tevékenység, amely különböző emlékeket Istennel társít, mint amelyek például az anyához és apához kapcsolódnak. Az Isten-emlékek viszont több szempontból is különböznek a többi emlékképtől, ugyanis azok nem közvetlenül Istenre vonatkoznak, hiszen nem is vonatkozhatnak rá – sokkal inkább az első gondviselőkre, elsősorban a szülőkre21.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Frielingsdorf (2007) és Xeravits (2007) az istenkép torzulásait és azok lelki zavarokat, betegségeket okozó szerepét, mechanizmusait vizsgálva megállapítják, hogy egyfajta generációkon át öröklődő családi istenség22, illetve a szülők beállítottsága is szerepet játszik a gyerekek hitfejlődésében. Frielingsdorf négy csoportba sorolja az eltorzult istenkép-típusokat23, miközben megkülönböztet tudatos, illetve tudattalan istenképet ugyanazon személy esetében: „A tudatos és a tudattalan istenképek ugyanabban az emberben egymásnak ellentmondhatnak, miközben ez a tény maga is tudattalan marad”24. A negatív istenképek alapjai lehetnek bizonyos pszichés megbetegedéseknek és kényszerességeknek, felerősíthetik a szorongást, depressziót, hiszen a démonikus istenképek Istene negatív szereplő: könyörtelen büntető démoni bíró, aki szigorú és önkényes, a kiszámíthatatlan halál istene, a mindent figyelő, bűnöket feljegyző könyvelő isten, végül ott a teljesítmény-isten, aki jó cselekedeteket vár a hívőtől. A pozitív istenképek ezek ellentettjei: az irgalmas és szerető Isten, aki egy jó anyához hasonlít, az élet Istene, a gyöngéden vezető Jó Pásztor, végül a termékenység Istene25. Megtörténhet, hogy „a pozitív szülőkép negatív énkép mellett is pozitív istenképet hoz létre, hiszen számos más tapasztalat is segítheti az istenkép kialakulását. A legkevésbé valószínű a pozitív istenkép kialakulása akkor, amikor az énkép és a szülőkép is negatív. Ilyen esetekben igen nagy a hamis istenek keresésének esélye”26.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas írásainak olvasása felidézi bennünk Martin Buber szavait, ugyanis úgy gondoljuk, a két gondolkodó vallásos-belső világa párhuzamba állítható, mindkettőjük Istene és Isten-felfogása végtelenül személyes. Buber egzisztencia-filozófiai gondolkodásának alapja az Isten és ember közötti folyamatosan történő kapcsolat. „Valóban, Isten »az egészen más«, de ő az egészen Ugyanaz is: az egészen jelenvaló. Valóban ő a mysterium tremendum, mely megjelenik és leigáz; de ő a magától értetődő titka is, amely közelebb van hozzám, mint az Én-em”27. Buber és Kokas számára egyaránt ez a személyesség a meghatározó, amely meghitt Isten-kapcsolat által realizálódik: „... az a törvény, hogy az ember, bár bevonja a találkozásba a világot, csak személyként indulhat el Istenhez, és csak így találkozhat vele”28. Buber erre az alapra építi fel Isten-tanát, egész filozófiáját: „Az Istenről szóló intellektuális tudásunk (istenfogalom) nem azonos a vele való kapcsolat tapasztalatában gyökerező istenképpel. Az egyik a »teológusok Istene«, a másik a »misztikusok Istene«. A kettő együttese alkotja Istenről való »tudásunkat«, melyben tudatos és tudattalan, kognitív és érzelmi, tanult és tapasztalati elemek keverednek”29.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az istenkép a személyiségfejlődés folyamatában állandó jelleggel alakuló fogalmi séma, amelynek fejlődési szakaszai, jellemzői vannak30. Deconchy kutatásai nyomán a serdülőkori istenkép-fejlődés három szakaszát különítette el: „11 éves korig a gyermekek még ’attributív’ módon gondolkoznak Istenről, vagyis számukra az istenfogalom bizonyos tulajdonságok összessége. Ezek többsége antropomorf és animista felhanggal bír. (...) 11 és 14 éves kor között már hangsúlyossá válnak a ’perszonalizációk’. (...) Végül, 14 éves kor felett (...) az istenfogalom ’interiorizálódik’, absztrakttá válik”31.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mérvadónak tartjuk Rizzuto kijelentését, amely a személyes istenkép-eredetet boncolgatja: „A vallásos nevelés által közvetített istenfogalomhoz nem lenne semmilyen személyes közünk, ha az nem kapcsolódhatna már meglevő belső lelki képekhez, amelyek isteni funkciókat töltenek be (images of God)”32. A Freud istenkép-elméletét követő pszichológiai kutatások (Winnicott) hasonló következtetésre jutottak: „a [gyermeki] istenkép első csíráit a megszületést követő időszakból eredezteti. (...) Az istenkép fejlődése felfogható a szimbólumfejlődés részeként”33. A gyermeki istenkép-fejlődés tehát az antropomorfnak elképzelt Isten képét követően egyre sajátosabbá válik, amint azt a Kokas-foglalkozások gyermek-szereplőinek narratívái tükrözik, egyre kreatívabban gondolkodnak Istenről, akivel egyre személyesebbé válik a kapcsolatuk.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az istenkép-elméletek és nézetek summázásaként a felsorolt kutatások eredményei alapján az istenképről megállapíthatjuk, hogy az mindenkor az emberi gondolkodás – és a hívők számára a Kijelentés – függvénye, ugyanakkor folyamatosan változó képzet, amelyet személyesség, jelenvalóság34, illetve személytelen távolságtartás jellemezhet35. Az egyén istenképe egyfajta projekció – például a szülőkép kivetítése36, amelynek érzelmi-spirituális, valamint értelmi-kognitív aspektusai vannak37. Emellett az istenkép az önkép által determinált38, amely lehet torz is, ilyenkor megbetegítő istenképről beszélünk39. „Az istenkép tehát ebben az értelemben nem elképzelés vagy meggyőződés arról, hogy miként néz ki Isten, hanem azzal kapcsolatos bevésődés, hogy kicsoda Isten a mi számunkra az aktivitásaink és átéléseink három nagy régiójában: a valóságellenőrzés, az önbecsülés és a társas kapcsolatok területén”40.
 
Vallásosság, avagy spiritualitás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Összetettségénél fogva, és mert a kérdés a személyiség legbensőbb magánszféráját érinti, ugyancsak nehezen definiálható a vallásosság fogalma, hiszen észlelhető megnyilvánulások mellett rejtett, titkolt meggyőződést, kételyt, élményeket, elveket, ismeretet és sok egyéb összetevőt feltételez. „A vallásosság többdimenziós megközelítései szerint a vallásos elköteleződés nem határozható meg csupán különböző gyakorisági mutatókkal, mint például a templomba járás, imádkozás rendszeressége”41. A vallásosságnak e többszempontú összefoglalását adja Pusztai A vallásosság nevelésszociológiája. Kutatások vallásos nevelésről és egyházi oktatásról (2020) című könyve, amely a vallásos nevelést szélesebb értelemben szocializációs folyamatként értelmezi42. Kutatásában Pusztai a nemzetközi kitekintés mellett a hazai (főként fiatalok) vallási szocializációját, a családi és iskolai vallásos nevelés körülményeit, illetve eredményeit vizsgálja, és többek között megállapítja, hogy a vallásosság jelenlétének pozitív hozadéka a kapcsolatok minőségének megváltozása, a biztonságos alapon álló családmodell: „A szülők vallásossága szignifikánsan erősíti a család stabilitásának valószínűségét. A közösségi vallásgyakorlattal bírók kiemelkedően stabil családszerkezetben élnek…”43. Miként Kopp Mária és munkatársai kutatásából kiderül, a vallásosság szignifikánsan pozitív hatással van az egészségi állapotra, a közérzetre, a fizikai-testi jóllétre. „A magyarság romló halálozási mutatói ellenére a vallásgyakorlók egészségesebbek” – mondja44. A vallásosság további nyeresége a személyek önkéntes munkavállalására, a házassági normákra gyakorolt pozitív hatás is45. Pusztai megállapítja, hogy vallásos értékrenddel nevelő családok és az egyházi fenntartású iskolák – sajátos pedagógiai profiljukból adódóan, és mivel gazdag extrakurrikuláris tartalmakat kínálnak, továbbá mert azokban a képességfejlesztés spirituális és közösségépítő tartalmakkal együtt történik46 –, a fiatalok intra- és intergenerációs kapcsolatait erősítik. A vallásos családi-iskolai nevelés elsődleges célja pedig nem a tanulmányi eredményesség, de sokkal inkább a bizalmi kapcsolat kiépítése47.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A változó időben nemcsak a vallásosság megélése és a szekularizáció mértéke változott, de a vallásos dimenzió elemzésének és mérésének a módszere is. Így az ötfokú Tomka-skála (1973) eredményei nem relevánsak, ugyanis nem csupán a vallásosság, de annak észlelése-értelmezése is erősen kultúra- és környezetfüggő48. Glock és Stark (1965) vallásosságmodellje az ideológiai, a rituális, az élmény- és tapasztalati, az intellektuális, valamint a hétköznapi életben megjelenő vallásosság dimenzióit különítette el ma is megbízhatónak bizonyuló modelljében49.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A magyar társadalomra jellemző három nagy vallásosság-típus: a (döntően nagy) egyházakhoz kötődő, a tanokat követő, a szertartásokon résztvevő, hitvalló típus50; a rendszertelenül templomba járók, a lazán, azaz a maguk módján vallásosak, a barkácsolt, a la carte vallásosság, avagy az ún. kultúrvallásosság, illetve kulturális keresztyénség képviselői51, de ide tartoznak az egyházkritikusok is52; végül pedig a vallás nélküliek, a bizonytalanok, illetve a vallásgyakorlattal nem rendelkezők és kifejezetten az ateisták, azaz a nem vallásosak típusa53. A vallási szocializáció kérdésében pedig döntő szerep jut az apai vallásosságnak, mint differenciáló tényezőnek, ugyanakkor fontos a szülők hitének egységessége: „A szülők közötti egyetértés szignifikánsan eredményesebb vallási transzmissziót tesz lehetővé, ellenkező esetben az utódok vallási elköteleződése gyengébbnek mutatkozik, vallási heterogámia esetén pedig az apa hatása erősebbnek tűnik”54.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Freud által került a köztudatba a vallás, mint kényszerneurózis eszméje, de már Freud is tudatában volt annak, hogy a rituális cselekvéssor ismétlését tekintve nem tényt állapított meg, hanem analógiát a neurotikus és a hívő bizonyos cselekvése között55. „Freud egy feltételezett ősi társadalom paradigmáiból kiindulva vezette le nemcsak ösztöneink működését – és azok elfojtását – de az emberben működő vallási képzetek kialakulását is”56. Freudnak a primitív vallásról mondott irreális kritikájával szemben Fromm a vallást olyan eszme- és cselekvésrendszernek tekinti, „amit egy közösség követ, és ami irányt nyújt az egyénnek, hogy eligazodhasson, és tárgyat, hogy tisztelhesse”57. Erikson szerint a vallás az embernek nem csupán transzcendens világképet, morális-ideológiai meggyőződést és viselkedési normákat ad, de közeget is jelent a vallásos tradíciók megélésére a gyülekezeti közösségben. Ugyanakkor felhívja a figyelmet a transzcendens sors-értelmezés egészséges identitásfejlődésben betöltött szerepére58. „Erikson tételeinek kulcsa az volt, hogy a vallás identitásforrás”59.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A keresztyénség Makkai Sándor megfogalmazásában egyetemes világügy, szellem-erkölcsi váltságvallás60, míg Durkheim a vallás fogalmát így foglalja össze: „részekből formált egész; mítoszok, rítusok, szertartások többé-kevésbé komplex rendszere”61. Meghatározásából a vallásnak a következő attribútumokat tulajdoníthatjuk: szentség, moralitás és közösségformáló hatás – tehát a vallás hiedelmek és gyakorlatok összefüggő rendszere, illetve közösségi entitás, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik az egyházhoz62, a vallásosság ugyanakkor örök emberi sajátosság63. Mindezt kiegészíti Spencer véleménye, aki a vallást misztériumként határozza meg, amely természetfölötti, de amely mégsem spekuláció64.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Míg egyik irányzat vallásértelmezését Frazer úgy fogalmazta meg, hogy az csupán egy lehetőség a világ és az ember létének magyarázatára: „A vallás nem más, mint egy a létezésre és a világ egészére vonatkozó magyarázatok közül”65. Az ezzel ellenkezők az istenkeresést emberi egzisztenciánk egyetlen lehetőségének és esélyének tartják: „Ha nem keresi az Istent, az ember sokkal nagyobb kárt okozhat magának, mint összes ellensége okozhat neki”66. Ebstyne-King a Vallás és identitás (2003) című tanulmányában a vallás személyiségfejlődésben és identitásfejlődésben betöltött szerepét hangsúlyozza, amelyre már Erikson is rámutatott, tudniillik, hogy az egyén szocio-történeti, illetve pszicho-szociális mátrixának fontos elemei a vallás és vallásos nevelés, illetve a hitbizonyságok67.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szükséges és fontos elkülönítenünk egymástól a vallásosság és spiritualitás fogalmát, megrajzolva határvonalaikat, ugyanakkor fontos kimondanunk, hogy a kettő valójában elválaszthatatlan egymástól68. „Pargament amerikai valláspszichológus szerint a vallás a rituálékat, szimbólumokat és tradíciókat összefoglaló nagyobb ívű koncepció”, továbbá a spiritualitás a Szent keresése, a megszentelt keresése pedig a vallás lelke69. A vallásosságról és/vagy spiritualitásról való szemlélődés első lépéseként fontos megállapítanunk a kompetenciahatárokat, ugyanis sem a filozófia, sem a szociológia vagy a pszichológia „nem kompetens abban, hogy a vallás lényegéről, eredetéről nyilatkozzon, vagy elméletet alkosson róla. A valláspszichológia a vallásosságnak csak az emberi oldalát tudja kutatni. A vallásossággal/spiritualitással kapcsolatos konstruktumok nem Isten természetéről szólnak, hanem arra fókuszálnak, hogy a transzcendens percepciója hogyan hat az emberek belső életének mintázatára, irányultságára és minőségére”70. Tehát megerősítést nyert korábbi érvelésünk arról, hogy a valódi Isten helyett csupán a transzcendencia immanenciájáról beszélünk. A vallásos megélés és viselkedés értelemben használt vallásfogalom a pszichológia felségterületeire vezeti a kutatókat71, Burkhardt pedig úgy beszél a spiritualitásról, mint amely egy mindenkori és minden emberben meglevő egzisztenciális komponens72, maga az istenkeresés pedig egyénre szabott, és személyiségének jellemzői, adottságai által meghatározott élmény.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A spiritualitás tehát tágabb jelentésű fogalom, mint a vallásosság, és magába foglal bármilyen irányultságú törekvést, amely a lelkiség megélését jelenti. „Noha a spiritualitás és a vallás fogalma szorosan összekapcsolódik, nem tekinthetjük őket szinonimáknak. Ahogy Doug Oman (2013) írja, a spiritualitást évszázadokon keresztül a vallás részeként (összetevőjeként) értelmezték. Az 1960-as évek óta a spiritualitásra tekintünk úgy, mint tágabb fogalomra”73. „Piedmont (1999) szerint a spiritualitás a Big Five (Costa, McCrae 1992) mellett a hatodik önálló személyiségdimenzió”74.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Piedmont tehát elengedhetetlennek tartja az ember meghatározásánál azt a hiedelemvilágot, tehát azt a vallásos, avagy vallástalan spiritualitást, ami a mindenkori ember sajátja, ami nélkül nem határozható meg az ember, hiszen az ő egész személyiségét, pszichés működését, viselkedését, attitűdjeit, kapcsolatait, világnézetét, sőt az énfunkciókat, a kognitív folyamatokat, illetve nyelvi kifejezéseket is meghatározza75. A spiritualitás tehát humánspecifikus valóság76. „A spiritualitásnak jelentős szerepe van a megküzdésben, a szenvedés feldolgozásában, a halálhoz fűződő viszony alakításában, az egészség fenntartásában és a gyógyulásban egyaránt, emellett fontos meghatározója lehet az egyének életvitelének is”77. Ez ugyanakkor ünnepnapok által meghatározója az időbeosztásnak, áhítatot, tiszteletet, reménykedést, elcsendesedést, lélekápolást, befele fordulást, szeretetszolgálatot, erényességet, irgalmasságot, a túlvilági életbe vetett hitet, azaz lelki-érzelmi-morális többletet és erőforrást jelent.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Richards és Bergin (2002) a spiritualitás két formáját különbözteti meg: teisztikus, amely vallásos és Isten-központú, valamint természetes, azaz nem vallásos spiritualitást. Ez utóbbi megnyilvánulhat a maslowi csúcsélményben, a szexualitás extázisában, művészi ihletettségben, pszichedelikumok hatásaként, humanisztikus spiritualitásban stb.78 A vallásosság alapja tehát az Istennel való kapcsolat, a rítusok, az ünnepek, az ima, a megszentelődés utáni vágy, illetve a közösségi jelleg, míg a spiritualitás fogalmának az én, az ön-transzcendencia79, az önmegvalósítás, a személyiség kibontakozása. Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a vallás lényege, magva a spiritualitás, a spiritualitás megnyilvánulási formája pedig elsősorban a vallásosság80.
1 Benkő, 1979; 2017; Buber, 1923/1994; 2017; Davies, 1982/1999; Durkheim, 1912/2002; Ebstyne-King, 2003; Frielingsdorf, 2007; Horváth-Szabó et al., 2009; Jáki et al., 2016; Kierkegaard, 1850/1998; Kormos, 2001; Makkai, 1923; Nelson, 2009; Pargament, 1997/2007; Perczel, 1999; Pusztai, 2011; Robu, 2007; 2013; Sárik, 2016; Szenes, 2008; Tomcsányi, 2010; Turay, 1990, Xeravits, 2007 stb.
2 Idézőjelet használtunk, mivel az Isten kifejezésen istent, istenséget, isteni princípiumot, felsőbbrendű lényt stb. értenek a különböző kultúrájú és vallású népek, egyének. Éppen ez a sokszínűség adja a fogalomtisztázás létjogosultságát – a továbbiakban az isten-fogalom különböző felfogásaira, értelmezéseire ezzel a szóval utalunk: isten, amikor nevet jelöl, akkor Isten.
3 Ebstyne-King, 2003.
4 Lerner, 1996. In Ebstyne-King, 2003.
5 Buber, 1953/2017.
6 Makkai, 1923. 43.
7 U.o. 44.
8 Benkő, 1979.
9 Buber, 1953/2017.
10 Az istenképek pszichológiai feltérképezését ld. Robu, 2007.
11 Ld. Freud, Jung, Erikson, Rizzuto, Birky és Ball, Godin és M. Hallez, Hoffman stb. kutatásait.
12 Sávai, 2007a.
13 Ld. Pángyánszky, 2015.
14 The God Concept is the more dominant factor in conscious thoughtHoffman, 2005. 4.
15 Hoffman, 2005.
16 U.o.
17 Robu & Martos. In. Pángyánszky, 2015. 111.
18 U.o.
19 Robu, 2013. 10.
20 Lawrence, 1997.
21 Ld. Rizzuto, 1979. A szülők szerepének megoszlásáról tehát ütköznek a vélemények. Freud is vizsgálta a kérdést, és már őt megelőzően is tudott volt, hogy az egyén szüleiről, illetve Istenről alkotott pszichikai képe erős összefüggéseket mutat – Benkő, 1979. Freud szerint leghangsúlyosabb a gyermeki apakép az istenkép-alakulás során, Jung pedig elsőként vizsgálta az apakép mellett az anyakép hatását az gyermek istenkép-fejlődésére – Xeravits, 2007. Rizzuto, valamint Sávai (2007b) mindkét szülő hatását mérvadónak látja, azaz mindketten megegyeznek abban, hogy „mindkét istenkép beolvad a gyermek istenképébe” – bár ennek mértékét és hogyanját nem tudjuk kimutatni – Sávai, 2007b. 225. Nelson, majd Godin (1964) kimutatták, hogy férfiak esetében az anyakép, nők esetében az apakép a meghatározó az istenkép alakulásában – Benkő, 1979. A kérdés lehető legpontosabb megválaszolása érdekében Birky és Ball (1988) tovább kutattak és azt állapították meg, hogy a legerősebb korreláció a szülőkép és Isten-reprezentáció között van, „de a két szülő belső képe közül az áll közelebb az istenképhez, amelyiket az adott személy jobban idealizálta gyermekkorában”Robu, 2007. 310. Tehát a legkiegyensúlyozottabb istenkép kialakulásának a harmonikus család a közege – Xeravits, 2007.
22 Xeravits, 2007.
23 Frielingsdorf, 2007; Xeravits, 2007.
24 Frielingsdorf, 2007. 20.
25 U.o.
26 Szabó & Horváth. In Sárik, 2016. 81.
27 Buber, 1923/1994. 95.
28 U.o. 139.
29 Robu, 2007. 308.
30 A gyermeklélektan, illetve fejlődéslélektan művelőinek kutatási eredményei (pl. Ernest Harms – 1940-es évek, Anton A. Bucher, Helmut Hanisch – 1990-es évek. In Németh, 2016) kimutatták, hogy a gyermekek istenképe kezdetben (3-6 éves korban) a mesehősök képéhez hasonlóan „fantáziadús, eredeti és érzelmekben gazdag” – Németh, 2016. 145. Schweitzer erre az életkori szakaszra jellemző isten-képzetet szülői jellegű istenképként határozza meg – ld. Schweitzer, F.: Lebensgeschichte und Religion, 1999. In Németh, 2016. Később (6-11 éveseknél) az istenkép egyre realisztikusabbá, konkrétabbá, illetve antropomorf tulajdonságokkal felruházottá válik – ez az istenkép és szülőkép megkülönböztetésének ideje Schweitzer szerint. A serdülőkorra pedig individualisztikus, egyéni tapasztalatokból építkező istenkép a jellemző. Schweitzernél ez a belsővé váló, személyes és absztrakt istenkép-fázis, amelybe valamelyest beépülnek az Istenről alkotott képzetek, illetve a környezeti hatások is – Németh, 2016. További kutatások (Fowler, J.W.; Oser, F.; Gmünder, P. In Németh, 2016) kimutatták a gyermeki hitfejlődés fázisainak különböző stádiumait és azok aspektusait: kisgyermekek (3-9 évesek) képzeletében a mindenre képes Isten mintegy közbeavatkozó, aktív hatalom (deus ex machina), majd (7-15 éves kor körül) Isten az igazság, a jogosság őre, a jutalmazó-büntető Isten (do ut des), 12 éves kortól „Isten távoli, valóban transzcendens valóságnak tűnik (ha egyáltalán elfogadja létezését), aki nem avatkozik be a világ dolgaiba (deizmus)”Németh, 2016. 148. Az istenkép-fejlődés következő szintjén (36-45 éveseknél, majd újra 66 éves kor felett) az istenkép hasonlít a második fejlődési szakasz szemléletére. Végül (46 éves kor felett) Isten szimbolikusan manifesztálódik, aki a dolgok lehetőségalapjaNémeth, 2016. 148.
31 Németh, 2016. 151.
32 Rizzuto, 1979. In Németh, 2016. 156.
33 Szabóné, 2015. 145-146.
34 Ld. Buber, Kokas perszonalizmusát.
35 Ld. Borg panteista-deista modelljét.
36 Ld. Jung, Freud, Erikson, Rizzuto, Lawrence.
37 Ld. Rizzuto; Hoffman.
38 Ld. Lawrence, Benson & Spilka, Jolley, Saussy, Grom.
39 Ld. Frielingsdorf, 2007; Robu, 2007; Xeravits, 2007.
40 Németh, 2016. 145.
41 Földvári & Rosta, 1998. In Pusztai & Demeter-Karászi, 2019. 84.
42 Pusztai, 2020.
43 U.o. A kutatás a 2016. évi Magyar Ifjúság Kutatás adataira épít.
44 Kopp, 2004. In Pusztai, 2020. 232.
45 Ld. a 2008. évi Európai Érték Vizsgálat; Rosta & Tomka, 2010; Marks, 2005; Bartal, 2010; Török et al. 2010; Fényes & Pusztai, 2014Pusztai, 2020.
46 Pusztai, 2020. Mint amilyen a zene és sport.
47 Pusztai, 2020. 23.
48 U.o.
49 Ld. Pusztai & Demeter-Karászi, 2019.
50 Tomka, 1977; Földvári & Rosta, 1998.
51 Földvári & Rosta, 1998.
52 Gereben, 1997.
53 Pusztai, 2020. 16.
54 Hoge–Petrillo, 1978. In Pusztai & Demeter-Karászi, 2019. 82.
55 Benkő, 1979.
56 Sárik, 2016. 32.
57 Benkő, 1979. 81.
58 Ebstyne-King, 2003.
59 Sárik, 2016. 32.
60 Makkai, 1923.
61 Durkheim, 1912/2002. 19.
62 Ld. U.o.
63 Benkő, 1979.
64 Ld. Spencer. In Durkheim, 1912/2002.
65 Sárik, 2016. 25.
66 Kempis. In Reisinger, 2009. 49.
67 Ebstyne-King, 2003.
68 Ld. Merwe & Habron, 2015; Nelson, 2009.
69 Tomcsányi et al., 2010; Nelson, 2009.
70 Jáki et al., 2016. 291. Tomcsányi és munkatársai kutatásukban az ASPIRES mérőskálán a vallásosság két komponensét különböztetik meg, amely kettő a vallásos érzület és a spirituális transzcendencia. A vallásos érzület komponens tovább bontható: a vallásosság faktor azt mutatja meg, hogy az illető milyen aktívan vesz részt vallásos rituálékban és tevékenységekben, és ez mennyire fontos neki, a vallásos krízis faktor, amely az Istennel kapcsolatos személyes kríziseket, problémákat, konfliktusokat figyeli. A spirituális transzcendencia komponens részei: az ima, illetve meditáció által érzett beteljesülés, az egyetemesség, illetve univerzalitás, valamint a kapcsolat, illetve összekötöttség érzése – Tomcsányi et al., 2010.
71 Tomcsányi et al., 2010.
72 U.o.
73 Jáki et al., 2016. 192.
74

Jáki et al., 2016. 192. Piedmont a spiritualitást a vallásosságtól részben elkülönülő, részben azzal szorosan összefüggő alapvető személyiségi dimenzióként fogalmazza meg – Piedmont, 2014; Tomcsányi et al., 2010. Vergote a keresztyén vallást összesen két antropológiai ösztönző impulzus eredőjeként értelmezi: az Isten jelenléte utáni vágyakozás, mint miszticizmus, és a tökéletesség utáni erkölcsi-profetikus vágy – Tomcsányi, 2010. Eszerint a kognitív fejlődés mellett a vallás másik fontos alapját képezi az ún. pszichodinamikus-interperszonális dimenzió (én-én közti kapcsolatrendszer), a kapcsolati-interperszonális dimenzió (az én és mások közötti személyes kapcsolatok), az interpretatív-hermeneutikus dimenzió (az én és a tradíciók közötti kapcsolatok), valamint az élet-világ dimenzió (azaz az én és a társadalom közötti kapcsolatok dinamizmusa) – Tomcsányi, 2010.

A személyiség összetevőinek nevezett változókat, mint személyiségdimenziókat Galton már 1884-ben kutatta. A modell hosszú utat bejárva alakult és vált általánosan elfogadottá a pszichológusok körében – ld. Allport, G.; McDougall; Cattell, R.; Tupes, E.; Christal, R. elméleteit. Időközben pedig a dimenziók száma folyamatosan változott. A szakma végül Warren Norman nyomán Lewis Goldberg Big Five elnevezésű faktoranalitikus személyiségmodelljét fogadta el, amely alapján a személyiség öt fő jellemzői az extraverzió, a barátságosság, a lelkiismeretesség, az érzelmi stabilitás, illetve a kultúra/intellektus – Barrick & Mount, 1991; Ackerman, 2017.

75 Pruyser szerint – ld. Jáki et al., 2016.
76 Jáki et al. kifejezése, 2016.
77 Pargament, 1999. In Horváth-Szabó et al., 2009. 192.
78 Horváth-Szabó et al., 2009.
79 Az egyén azon képessége, amely képessé teszi önmaga meghaladására – U.o.
80 Horváth-Szabó et al., 2009.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave