A tudósnak mint a tudást hordozó és tisztelettel övezett embernek a mítoszát számos kultúra létrehozta. Európában az ógörög kultúrát követően a felvilágosodás kora volt az, amikortól nagyszámú, egymással is részben kapcsolatot tartó és a világ megismeréséért hol vállvetve, hol versenytársként dolgozó tudós válhatott ismertté. A „tudós” mint kifejezés mára azonban világszerte kiveszőfélben van a mindennapi nyelvhasználatból. Helyét felváltotta a kutató, utalva az ismeret megszerzéséért folytatott tevékenységre, de egyúttal félredobva a tudás mint érték hangsúlyozását. Hogy a kifejezés népszerűségének változását motiválja-e az, hogy a tudás birtoklását az információk szinte azonnali és korlátlan elérési lehetőségei mellett egyre kevésbé tekintik a modern társadalmak értéknek, nem tudom megmondani. Azt azonban érzékelem, hogy a tudósi lét önvezérelt jellegét a „kutató” kifejezés már nem tükrözi, ehelyett sokkal inkább egy beosztott munkát végző alkalmazottra asszociálhatunk. Szembehelyezkedve a „modern” nyelvhasználattal, hadd hívjam tanult kollégáimat legalább e rövid írás erejéig tudósnak, megbecsülve ezzel ismereteiket, és tisztelegve mindazon erőfeszítés előtt, amivel tudásukat megszerezték.