Az egyetemek vezetésének és az országnak is fontos, hogy az intézmény jól teljesítsen a nemzetközi rangsorokban. Ezt nem vitatva és ismerve számos kritikáját a rangsor-meghatározás szempontjainak, az elsődleges cél mégsem ez, hanem az intézményi kiválóság javítása, amelynek várható következménye lesz a rangsorokban való előbbre jutás is.

Az egyetemek oktatási intézmények. Ugyanakkor az egyetemi kiválóság egyik legfontosabb ismérve a nemzetközileg is jelentős kutató-fejlesztő munka. Ennek egyik fontos oka, hogy az oktatás nem csupán ismeretátadás. A legtöbb egyetem küldetésnyilatkozata tartalmazza: a képzés célja, hogy a hallgatók egy konkrét ismeretanyag elsajátításán túlmenően képesek legyenek az új feladatok felismerésére és a jövő ma még nem ismert kihívásainak való megfelelésre is.

Ennek az oktatási célnak adja meg a hátterét az egyetemen folyó kutatási és innovációs tevékenység. Erre alapozva olyan tudás gyűlik össze, és olyan gondolkodásmód alakulhat ki, amely az oktatás alapjául és hátteréül szolgálhat. A kutatás-fejlesztés révén az oktatásban a legfrissebb eredményeket adhatjuk át. Ennél sokkal fontosabb, hogy a színvonalas kutatómunka által olyan professzori gárda alakulhat ki, amely az újra való nyitottságot, a dolgok megértésének keresését, a problémamegoldást, az innovatív szemléletet képes átadni. A kutatás teremti meg az önállóan gondolkodó, széles látókörű, innovatív értelmiség képzésének hátterét.

Az egyetem helyes működtetéséhez szakmai ismeretek, pedagógiai tudás és készség, kutatási gyakorlat, innovációs tapasztalat, szervezési, gazdasági, menedzseri ismeretek egyaránt szükségesek. A felsoroltakat együttesen kell figyelembe venni, bármelyik szempont túlhangsúlyozása torzuláshoz vezet. Az egyetem nem egyszerűen oktatási intézmény, nem profitorientált iparvállalat, de nem is elefántcsonttoronyba zárkózó kutatók klubja.

Fontos, hogy a felsőoktatással kapcsolatban meghallgassuk az ipar, a kamarák, a társadalom véleményét, és hogy visszajelezzenek a végzett hallgatók is: mennyire találták hasznosnak az egyetemi oktatást. Ezeket mérlegelve kell az autonóm egyetemeknek kialakítaniuk jövőképüket.

Nem kívánom itt a világban meglévő sokféle egyetemi modellt értékelni – meggyőződésem, hogy a legtöbbet lehet jól és rosszul is adaptálni. Bármelyiket alkalmazzuk is, a fentieknek megfelelően akkor működnek sikeresen, ha a kutatói kiválóságot szolgálják, ami egyben az oktatási kiválóságnak is az alapja.

Az egyetemeknek oktatási feladataikon túlmenően úgy kell működniük, hogy kiváló kutatókat is képezzenek, elismert professzoraikat megtartsák, és képesek legyenek nemzetközileg jelentős kutatókat megszólítani. Ehhez attraktív kutatói műhelyek, világos és vonzó életpályamodell, stabilitás és kiszámíthatóság szükséges.

Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy a professzorok kinevezésében, az egyetemek kutatásért felelős vezetőinek kiválasztásában tudományos grémiumok döntsenek. Ez szavatol(hat)ja a kutatás szabadságát.

Az Alaptörvény szerint „Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát”. A kutatónak teljes szabadsága kell hogy legyen abban, hogy olyan területet kutathasson, amely a nemzeti tudást és értékeinket gyarapítja, nemzetközileg fontos vagy érdekes. E szabadságnak azonban nyilvánvalóan vannak szervezeti és anyagi korlátai is. Minden egyetemi tanszéknek, kutatócsoportnak van kutatási profilja, és a kutatók felvétele, előléptetése akkor lehetséges, ha az illető a csoport kutatási területén (vagy megcélzott új területén) végez magas szintű munkát.

Az egyetemi csoportok eredményességéhez a pályázati sikeresség is hozzátartozik, és a támogatás elnyerésénél a pályázó habitusának megítélése mellett az egyik legfontosabb szempont a kutatás várható hatása (impaktja). Ez a „hatás” azonban igen tágan értelmezhető: lehet tudományos, lehet társadalmi, kulturális, és lehet gazdasági haszon is. A tudományos hatást többé-kevésbé mérik a tudományos művekre adott hivatkozások, a szakmai műhelyek/iskolák elismertsége és a kutatói utánpótlás nevelése, a gazdaságit a tervezett és a nem várt alkalmazások és a szabadalmak. A kutatási pályázatok segítenek abban, hogy a tudományos kutatások olyan területek felé forduljanak, amelyek újszerűek, valamilyen szempont miatt fontosak, s amelyeken jelentős „impakt” várható.

Általánosan elismert igazság, hogy egy egyetem minőségét elsősorban professzorainak kiválósága határozza meg.1 Ma is érvényesek Eötvös Loránd több mint egy évszázada elmondott szavai, amelyeket a bevezető tanulmány is idézett: „az egyetem tudományos tanításának színvonalát egyedül tanárainak egyénisége állapítja meg. Az egyetemi kérdés ezért mindenekelőtt személyi kérdés.”

Az utánpótlás kinevelésében és a kiváló egyetemi oktatók/kutatók megtartásában kulcsszerepet játszik a kiszámítható, stabil életpályamodell.2 Ebben meghatározó kell hogy legyen a kutatás-fejlesztés,3 ami csak akkor lehetséges, ha az oktatónak – a tanársegédtől az egyetemi tanárig – kellő ideje jut a kutatómunkára. (Több, mint az oktatásra.) Megoldandó az oktatók megfelelő bérezése és a kiváló kutatók többlettámogatása. Nyilvánvaló, hogy a kiváló kutatómunkát anyagilag is támogatni kell, aminek útja elsősorban az átláthatóan szabályozott magasabb bér vagy a bérkiegészítés, nem pedig a többszörös alkalmazás. Az előléptetéseknél kulcskérdés, hogy előre ismert feltételrendszer alapján a valóban kiválóak legyenek sikeresek.4 Az egyetemi életpályát minden életszakaszban támogatnia kell a versenyben elnyerhető kutatási pályázatok rendszerének, amelyek elősegítik a kiváló fiatalok önállósodását is. Általában hangsúlyt kell fektetni a diverzitásra, szerencsés, ha egy egyetemi oktató pályája legalább egy részét nem a saját egyetemén tölti, támogatni kell a külföldi (egyes területeken a nem felsőoktatási) tapasztalatszerzést. (A kutatói pálya egy természetes szakasza lehet a külföldön végzett posztdoktori kutatómunka.) Az életpályamodellben segíteni kell – a kiválóságban nem kompromisszumot kötve – a gyermeket nevelő szülőket.5

Az elmondottak a legjobb kutatóegyetemeinkre vonatkoznak, de nem kell, nem is lehet, hogy az ország összes egyeteme nemzetközi mércével mérve a legjobbak között legyen. A kutatóegyetemek megkülönböztetett figyelmet kell hogy kapjanak, de minden egyetemen hangsúlyt kell fektetni a kutatói-fejlesztői háttérre. Akkor is, ha az intézmény nem éri el a világ legjobbjainak színvonalát, a kutatói-fejlesztői háttérből fakadó mélyebb tudás emeli a képzés minőségét, és hazai hátteret biztosít gyakorlati (például mérnöki) feladatok megoldásához és szakpolitikai döntések megalapozásához. Természetesen lényeges különbségek lehetnek az egyes egyetemeken megkövetelt oktatási terhelésben.

A kutatás természetéből adódóan nemzetközi, a legtöbb területen a kutatás a nemzetközi trendekhez illeszkedik, a munka gyakran nemzetközi együttműködésben folyik, a kutató publikációit a nemzetközi tudományos közösség bírálja el. Ennek megfelelően az egyetemeknek is nemzetközileg nyitottnak kell lenniük, ezért (is) lényeges, hogy professzorai lehetőség szerint jelentős nemzetközi oktatási/kutatási tapasztalattal és kapcsolatokkal bírjanak. Természetesen vannak kifejezetten „hungarikumok”, és vannak olyan részei elsősorban a kultúrának és a társadalomtudományoknak, amelyek nemzeti közösségünk számára fontosabbak, mint másoknak; e területek kutatása és ápolása fontos feladat. (De hungarikumok vizsgálata esetén is a nemzetközileg elfogadott kutatási módszertant kell alkalmazni.)

A felsőoktatás és a kutatóegyetemek fejlesztése nemzetstratégiai kérdés. Sok szempontot sorolhatunk ennek alátámasztására: egyetemeink szakembereket képeznek, ápolják és bemutatják nemzeti kultúránkat; a tudományos eredmények és sikerek jelentősen befolyásolhatják a Magyarországról alkotott képet, aminek számos közvetlenül nem mérhető hozadéka van. Ezeknél azonban lényegesebbnek gondolom, hogy az egyetemeken (sokszor kutatóintézetekkel együttműködve) olyan tudományos műhelyek alakulnak ki, amelyek megteremtik a gondolkodó, kreatív értelmiség képzésének a hátterét. E műhelyek létrehozása lassú folyamat, megszűnésük viszont a vezető kutatók kilépésével gyorsan bekövetkezhet.6 A kutatói műhelyek sikeres működése fékezheti, egyes esetekben akár meg is fordíthatja az agyelszívást.