Ullmann Ágnes (1927–2019)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Venetianer Pál

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

az MTA rendes tagja

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

venetpal@brc.hu
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

DOI: 10.1556/2065.180.2019.7.16
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2019. február 25-én, röviddel kilencvenkettedik születésnapja előtt Párizsban elhunyt Ullmann Ágnes, az MTA külső tagja. Személyében az Európában egyik legismertebb, legnagyobb szakmai tekintélyű magyar származású mikrobiológust-molekuláris biológust vesztettük el.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ullmann Ágnes a Romániához tartozó Szatmárnémetiben született, és Kolozsváron kezdte vegyészi tanulmányait, amelyeket áttelepülése (1948) után a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen fejezett be. Kutatói pályáját a Budapesti Orvostudományi Egyetem Straub F. Brunó által vezetett Orvosi Vegytani Intézetében kezdte el, ott dolgozott tanársegédként 1960-ig. Ekkor a Nobel-díjas Jacques Monod – aki egy két évvel korábbi, rövid párizsi ösztöndíjas tanulmányút során ismerte meg őt – egy bonyolult, veszélyes, embercsempészeti akcióval, férjével, Erdős Tamással (Szent-Györgyi egykori munkatársával) együtt kiszöktette Párizsba. Ettől fogva nyugdíjazásáig, sőt, amíg egészségi állapota engedte szinte haláláig, a Pasteur Intézetben dolgozott, előbb Monod-val, majd önálló tudományos igazgatóként. 1966-ban lett francia állampolgár, és 1982-ben lett tagja a Pasteur Intézet igazgatótanácsának. 1983 óta volt tagja az EMBO-nak, a molekuláris biológusok európai akadémiájának. 1995-ben Pasteur-emlékérmet kapott, 1996-ban kapta meg új hazája becsületrendjét, majd 2002-ben elnyerte a mikrobiológiai tudomány legnagyobb nemzetközi kitüntetését, a Robert Koch-emlékérmet.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Sean Carrol Brave Genius című, 2013-ban megjelent, Monod-ról és Camus-ről szóló könyvének harmadik hőse, a címadó zsenik mellett Ullmann Ágnes, az érdeklődő olvasó ebből a könyvből és az Annual Review of Microbiology 2013. évi kötetében megjelent önéletrajzi írásból ismerheti meg életét és munkásságát. Ennek legfontosabb eredményei a következők. Még itthonról publikált Erdős Tamással együtt a Nature-ben két fontos cikket a sztreptomicin hatásmechanizmusáról. A molekuláris biológia egyik alapvető fogalmát, a ’promotert’ az ő első szerzőségével (a két Nobel-díjas, Monod és François Jacob társszerzőségével) megjelent cikk vezette be a tudományba. Nagy érdeme van az ún „katabolit represszió” mechanizmusának megismerésében és a „second messenger” ciklikus AMP (adenozin-monofoszfát) génműködést szabályozó szerepének tisztázásában. Önálló kutatóprofesszorként elsősorban a szamárköhögés kórokozójának, a Bordatella pertussisnak a biológiájáról tett fontos felfedezéseket, erről beszélt az MTA-n tartott székfoglaló előadásában is. Számos kiváló, sikeres pályát befutó tanítványa (például az EMBO-tag Antoine Danchin és Peter Sebo) közül kiemelhető Maxime Schwartz, aki később a Pasteur Intézet igazgatója lett. Nagy érdemei voltak Monod emlékezetének ápolásában és megőrzésében, ő szerkesztette a Monod-ról két kiadásban megjelent emlékkötetet (Origins of Molecular Biology. A Tribute to Jacques Monod).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tudományos érdemei mellett elsősorban vonzó egyéniségének, kiváló ízlésének és nagy kultúrájának köszönhetően meleg baráti viszonyban állt a kor molekuláris biológiájának szinte minden vezető egyéniségével Amerikában és Európában egyaránt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E sorok írója az ő közvetlen munkatársaként-tanítványaként kezdte kutatói pályáját. Mesterként elsősorban páratlan kísérletezői ügyessége és gyorsasága nyűgözött le. Később tanultam meg csodálni azt a szellemi fogékonyságot, amellyel nem biológusi képzettsége ellenére, az akkori liszenkói áltudomány által uralt hazai sivár szellemi állapotból kiemelkedve, nagyszerű molekuláris biológussá vált. Portréjához hozzátartozik annak említése, hogy az Erdős–Ullmann házaspár itthoni legjobb barátai Kulka Frigyes sebészprofesszor és családja voltak, a nagy színész, Kulka János, Ágnes keresztfia. Párizsban viszont a világhírű magyar származású fotóművész, Lucien Hervé és családja voltak a legjobb barátai.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Halála után néhány nappal a Pasteur Intézet úgy döntött, hogy az intézet parkjában lévő szépséges organaligetet Ullmann Ágnesről nevezi el, és novemberben nemzetközi tudományos konferenciát rendeznek az emlékének szentelve.
 
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave