Hivatkozás
Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:Harvard
Chicago
APA
A második fejezetben Csák János a társadalmi jövőképesség normatív koncepcióját írja le. Kiinduló feltételezése az, hogy valamely társadalmi entitás végső célja az, hogy a részét alkotó egyének és a szervezetek elismerésre méltó életet élhessenek, egy olyan életet, melyet érdemes élni. A társadalmi jövőképesség morális, etikai, filozófiai interdiszciplináris megközelítését írja le, a vágyott vagy helyes élet nehezen megfogható, kultúránként és történelmi időszakonként változó, mégis egyértelműen kívánt célját. A fejezet első felében a szerző áttekinti a személy fogalmának holisztikus megközelítését, ezt követően morálfilozófiai alapelvek mentén a legnagyobb közös jó ideájának történetét. A filozófiai koncepcióképzés után a felvázolt eszméket a kutatócsoport által kidolgozott társadalmi jövőképesség index mátrixában értelmezi is. A személy, a társadalmi jövőképesség alanya, az ember, különleges helyet foglal el az érző lények között, egyszerre a természet része, de értelemmel is bír. Hasonló dinamikus kettősség van az egyén értelmezésében is, nem létezhet én mások tudomásulvétele nélkül, az ember egyszerre rész és egész, egy társas lény. Ilyen értelemben az emberiség civilizációs története felfogható a közös emberkép kialakításának igényeként, ahol az egyén szükségletei és a közösség szükségletei egymást kölcsönösen elégítik ki. Az emberi személyt és a társadalmi personát a legnagyobb közös jó köti össze. A szerző röviden, de nagyon szellemesen áttekinti számos nyugati gondolkodó üzeneteit a társadalmi jóról; konszenzusra természetesen nem juthat, de összességében kirajzolódik, hogy a külső és belső kihívásokat sikeresen megválaszoló közösségeket közös értékek, normák és moralitás tartja össze. A Társadalmi Jövőképesség Kutatóközpont folyamatosan dolgozik egy társadalmi jövőképesség index kidolgozásán (Social Futuring Index, SFI). A fejezet második felében a szerző gondolatébresztő módon bemutatja, hogyan lehet az elvontnak tűnő fogalmakat és koncepciót mérhető indikátorokká, objektiválható keretrendszerré formálni. A harmadik fejezetben Ábrahám Zoltán folytatja, kibővíti, elmélyíti az előbbi fejezet szemléletét és logikáját, rendkívül alapos filozófiaitörténeti eszmefuttatással körbejárja, hogy mit jelent, hogyan értelmezhető a személy, a megőrzés és a méltóság fogalma. Eljut odáig, hogy egy olyan közösségnek, melyben élni érdemes, az észnek és a szabadságnak vitathatatlan értékeknek kell számítaniuk, illetve, hogy tisztelnie kell az életet. Ez alapján a szabadság megélését emeli ki, és rendel hozzá vizsgálható dimenziókat.