Hivatkozás
Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:Harvard
Chicago
APA
Mint köztudott, ezzel a kötettel már kilencedik darabjához érkezett a Pázmány-életmű kritikai kiadása, a nagyívű vállalkozásnak így most újabb darabja csatlakozhat az eddig megjelentekhez. Nem kétséges, hogy a rendkívül terjedelmes szövegkorpusz teljességre törekvő kiadásának történetében mérföldkőnek tekinthető az összes művek kritikai edíciójának programja, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatócsoportja Hargittay Emil vezetésével folytat. A mostani kötetnek már hosszú címe (Alvinci Péternek sok tétovázó kerengésekkel és cégéres gyalázatokkal felhalmozott feleletinek rövid és keresztyéni szelídséggel való megrostálása, Pozsony, 1609) is jelzi, hogy stilisztikai leleményekben bővelkedő, a régi magyar nyelvet, retorikát reprezentáló szövegről van szó ebben az esetben, ami a kommunikációtörténet oldaláról ugyancsak érdeklődésre tarthat számot. Főként talán azért, mert argumentumok feszülnek itt egymásnak, teológiai érvek és ellenérvek csapnak össze a retorikai és logikai szövegszerkesztési elvek érvényesülése mellett, s noha a személyeskedő megjegyzések sem hiányoznak egyes mondatokból, mégsem azok uralják az eszmecserét, az ad personam alakzatok elsősorban dekoratív (többnyire nyelvteremtő erejű) élénkítő alakzatai a fejtegetéseknek. Csupán ízelítőűl néhány ezek közül: Pázmány vitapartnerének „forgószélhez hasonló gyors elméjéről”, „elálmélkodtató eszeskedésiről”, „buborík módgyára felfútt szókkal való nyelveskedéséről”, „foltos nyálaskodásáról”, „istállóhoz illendő poshadt szitkozódásáról” ejt szót, de azt is elismeri, hogy annak szövegében van „ennéhány jó módgyával ejtett magyarismus”. Látható, hogy az anyanyelvi leleményeket még az oly élesen szembenálló vitapartnerek is elismeréssel nyugtázták egymás írásaiban.