Kitekintés

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Gimes Júlia gondozásában
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

DOI: 10.1556/2065.179.2018.7.21
 
Sütőpor-terápia
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A sütőpor, kémiai nevén nátrium-bikarbonát (NaHCO3), akár a gyulladásos autoimmun betegségek, például a reumatoid artritisz kezelésében is segíthet.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az amerikai Augusta University kutatói a magas vérnyomás és a krónikus vesebetegség sajátságait tanulmányozták állatmodelleken. A krónikus vesebaj egyik következménye lehet, hogy a vér rendkívül szigorúan szabályozott pH-ja eltolódik a savas irányba, fokozva ezzel a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a csontritkulás kialakulásának kockázatát.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Paul M. O’Connor és munkatársai kezdetben arra voltak kíváncsiak, vajon sütőporoldat rendszeres fogyasztásával csökkenthető-e a vér savassága. A válasz igen volt, ugyanakkor a kísérleti terápia a vesebetegség előrehaladását is lassította. Nos, a kutatók a továbbiakban erre a jelenségre kerestek magyarázatot.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Felfedezték, hogy a vesebeteg állatok lépében a gyulladáskeltő M1-makrofágok mennyisége csökken, míg a gyulladáscsökkentő M2-makrofágok száma nő. Ezt követően egészséges állatokon, majd egészséges egyetemi hallgatókon is megvizsgálták a nátrium-bikarbonát hatását, és mindkét teszt során a gyulladásos folyamatok csökkenését találták.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kutatók szerint ez a banális vegyület a lép ún. epitél sejtjein keresztül fejti ki hatását, ezek közvetítik az immunrendszer felé az üzenetet: nincs szükség az immunrendszer gyulladásos reakcióira.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

O’Connor szerint a „sütőpor-terápia” ígéretes lehet a gyulladásos autoimmun betegségekben is.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ray, S. C. – Baban, B. – Tucker, M. A. et al.: Oral NaHCO3 Activates a Splenic Anti-Inflammatory Pathway: Evidence That Cholinergic Signals Are Transmitted via Mesothelial Cells. The Journal of Immunology, 15 May 20018, 200, 10, 3568–3586. DOI: 10.4049/jimmunol.1701605
 
Diagnoszta baktériumok
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A neves MIT (Massachusetts Institute of Technology) kutatói olyan parányi megemészthető biológiai érzékelőt fejlesztettek ki, amely képes a gyomorvérzés detektálására. A szenzor lelke egy genetikailag módosított coli baktérium sejtjeiből áll, amelyek a hemoglobin hem csoportjával találkozva fényt bocsátanak ki. Ezt apró fototranzisztorok küldik tovább a mikroprocesszornak, amely vezeték nélküli jelet juttat egy adott számítógépre vagy mobiltelefonra. A kutatók az adatok elemzésére képes androidos alkalmazást is készítettek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az érzékelő egy kb. 3,8 cm hosszúságú henger, amelynek 17 mikrowatt teljesítményre van szüksége. Egy 2,7 voltos elemmel a rendszer kb. másfél hónapig folyamatosan működőképes.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kutatók sertésekben sikeresen tesztelték a rendszert: mindig ki tudták mutatni a jelen lévő vért. Szerintük a szenzor alkalmas lesz egyszeri használatra is, és arra is, hogy néhány napig vagy hétig az emésztőrendszerben maradjon.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mark Mimee és munkatársai két másfajta szenzor kifejlesztésén is dolgoznak. Ezeket még nem tesztelték állatokon. Az egyik olyan baktériumot tartalmaz, amelynek fénykibocsátása egy gyulladásos faktor hatására indul meg, ami alkalmas lehet például a Crohn-betegség detektálására. A másik érzékelő olyan anyagot képes felismerni, amely bakteriális fertőzés jelenlétét valószínűsíti.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szerintük a szenzorként működő coli baktérium megfelelő genetikai átalakításával nagyon sokféle anyag hatására tud a rendszer jelet produkálni. Már csak az a kérdés, hogy a gyomor-bélrendszer egyes betegségeinek diagnosztizálásához milyen anyag érzékelésére érdemes genetikai úton rávenni a colit.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mimee, M. – Nadeau, P. – Hayward, A. et al.: An Ingestible Bacterial-Electronic System to Monitor Gastrointestinal Health. Science, 25 May 2018. 360, 6391, 915–918. DOI: 10.1126/science.aas9315, http://science.sciencemag.org/content/360/6391/915.full
 
Oda folyik, ahol már amúgy is sok van
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Föld édesvízkészletének területi eloszlása egyre egyenlőtlenebb, a száraz területek még szárazabbak, a nedvesek még nedvesebbek lesznek. Ez a fő megállapítása egy, a NASA irányításával végzett kutatásnak, melynek során műholdas megfigyelések adatait elemezték. A most publikált eredményekhez 2002 és 2016 között, tizennégy éven át gyűjtötték az adatokat.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A globális vízátcsoportosulás folyamatának több okát is azonosították. A legfontosabb tényezőnek az emberi vízkezelési gyakorlatot, valamint a természetes, illetve az emberi tevékenységekkel kapcsolatba hozható klímaváltozást találták.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A műholdas megfigyelések újdonságnak számítanak az édesvízkutatásban, a készletekkel kapcsolatos információk mostanáig zömükben földi megfigyelési pontokon végzett méréseken alapultak.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Rodell, M. – Famiglietti, J. – Wiesel, D.: Emerging Trends in Global Freshwater Availabilitying. Nature, 17 May 2018. DOI: 10.1038/s41586-018-0123-1, https://www.nature.com/articles/s41586-018-0123-1
 
Európa szelesebb lesz
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Közel háromszáz szélturbina tizenegy éven keresztül gyűjtött működési adatait egy klímamodellel kombinálva brit kutatók kiszámolták, hogy egy kb. 1,5 °C-os felmelegedés esetén a szélenergia a jelenleginél sokkal fontosabb szerepet tölthet be.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A globális felmelegedés hatására Európában az Egyesült Királyság lesz a legszelesebb. A jelenleg kiépített kapacitásokkal a szélerőművekkel termelt elektromos energia kb. 10 százalékkal növekedhet. A kutatók szerint a Brit-szigeteken kívül a felmelegedés következtében Németország, Lengyelország és Litvánia is huzatosabb hely lesz.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hosking, J. S. – MacLeod, D. – Phillips, T. et al.: Changes in European Wind Energy Generation Potential within a 1,5 °C Warmer World. Environmental Research Letters, 17 May 2018, 13, 054032
 
Ok vagy okozat?
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kognitív képességek időskori hanyatlásának mértékében és ütemében jelentős eltérések tapasztalhatók. A különbségek egyebek között életmódbeli különbségekkel is kapcsolatba hozhatók. Összefüggést találtak már például az iskolázottsággal, a táplálkozással, az alkoholfogyasztással, a dohányzással vagy a testedzéssel is. Noha az időskori szexuális élet és közeli érzelmi viszony javítja a memóriatesztekben mért teljesítményt, a két évvel később megismételt vizsgálatok szerint a szexuális aktivitás a memória romlását nem lassítja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A tesztek az Angliában évek óta zajló, idősek életkörülményeit, egészségi, fizikai és szellemi állapotát, anyagi helyzetét felmérő programok keretében történtek. A kutatás során felhasznált adatok az ötven év feletti angliai lakosság szempontjából reprezentatívak voltak. A program több mint tízezer résztvevővel kezdődött. A két évvel később megismételt felmérésen is részt vevő és a szexuális életére vonatkozó kérdésekre is választ adó 2672 férfi és 3344 nő átlagéletkora hatvanhat év volt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A memóriateszt egyszerű volt: tíz hétköznapi szót kellett hallás után megjegyezni, majd közvetlenül az elhangzás után, illetve némi szünetet és elterelő gyakorlatot követően visszamondani. Az értékelés is egyszerű volt. Minden találat 1 pontot ért, azaz összesen 2 × 10 = 20 pontot lehetett elérni. A szexuális kapcsolatokra és az aktivitásra vonatkozó kérdőívet az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban korábban elvégzett hasonló témájú felmérésekkel összhangban állították össze.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Allen, M. S: Sexual Activity and Cognitive Decline in Older Adults. Archives of Sexual Behavior, 2018. First Online: 16 May 2018. DOI: 10.1007/s10508-018-1193-8, https://www.researchgate.net/publication/325187900_Sexual_Activity_and_Cognitive_Decline_in_Older_Adults
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave