Második kiegészítés az afrikai valóság pontos(abb) ismerete és értése érdekében: afrikai megoldások az afrikai problémákra

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Szent-Iványi Balázs által elemzett nemzetközi fejlesztési civil szervezetek (NGDO-k) viselkedési és tevékenységi rugalmassága, illetve hatékonysága az EU által megalkotott kereteken belül nyerhet értelmet, vagyis ezekről is – például a 2015-ös menekültügyi válság óta – többek között az irreguláris migráció csökkentésének missziójával összhangban szükséges megfontolásokat tenni. Habár a rugalmasság és a gyors reagálóképesség ebben a tekintetben pozitívumként értelmezhető, de ahogyan Szent-Iványi is írja: „A helyi szereplőkkel való konzultációk sokszor túl rövidnek bizonyultak, és a projektek inkább az EU érdekeit tükrözték, mintsem a partnerek szükségleteit.” Mélyen egyetértek ezzel, különösen azért, mert 2015 óta számtalan tévhit erősödött fel Európában, az EU tagállamaiban (is) általában a nemzetközi migráció és kimondottan az Afrika és Európa közötti migrációs események kapcsán.1 Szent-Iványinak teljesen igaza van, amikor arra hívja fel a figyelmet, hogy „a helyi szereplők mellőzése problémás, mert ők ismerik a legjobban a helyi kihívásokat, és leginkább az ő érdekük azok megoldása”. Valóban így van, és erről hosszú évek óta egyre hangosabban és határozottabban beszél az afrikai oldal. A ghánai származású közgazdász, George Ayittey volt talán az első, aki Africa Unchained (2005) című művében világosan és határozottan leszögezi, hogy Afrika problémáit nem oldhatják meg mások (Ayittey, 2005). Nem a külső aktorok újbóli „megmondásaira” van szükség, hanem a helyiek által azonosított vonalak mentén kialakított helyi megoldásokra, amelyekhez természetesen csatlakozhatnak a külső szereplők, hozzájárulhatnak azokhoz. Ez tehát egy szemléletbeli különbség, változás, amely nélkülözhetetlen Afrika problémáinak, kihívásainak megfelelő kezeléséhez. Nem párizsi, brüsszeli vagy éppen budapesti íróasztalok mögül kell az európaiaknak – akik közül sokan még mindig kolonialista attitűdökkel rendelkeznek – tálcán felkínálni az afrikaiaknak a szerintük jó megoldást, hanem legelőször is valamennyi szereplőnek el kell fogadnia, hogy a fogadó oldalon, az afrikaiknál van a „tulajdonjog”. Az európai fél ne ássa alá ezt a tulajdonlást (ownership), ahogyan Szent-Iványi jelzi az EU Afrika Alapjával kapcsolatban, ne zárja ki a helyieket a legmegfelelőbb megoldás megtalálásából, hiszen a helyiek bevonása nélkül „nehéz innovatív megoldásokat találni a migráció kezelésére”.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Vitánkban felmerül továbbá annak a kérdése, hogy lehet-e segélyezéssel csökkenteni a migrációt. Itt Paul Collier oxfordi fejlődésközgazdász professzor sommás kijelentéseire kívánok utalni, amelyeket többek között The Bottom Billion című munkájában közölt (Collier, 2008). Collier is azon a véleményen van, hogy a segélyezés önmagában nem segíti a globális Dél „legalsó milliárdjának” problémáit, köztük a migrációt érintő kihívásokat, a migrációból fakadó megoldandó, igen összetett feladatokat. „Annyira átpolitizálódott mára a kérdéskör, hogy a megtervezett segély diszfunkcionális.” (Collier, 2008: 99) Az akadémiai objektivitást előtérbe helyezve azt is meg kell vizsgálnunk, hogy kik, milyen szereplők a partnerei az EU-s forrásokkal operáló NGDO-knak, illetve a projektmegvalósításban jelen lévő tagállamoknak. A háttérben számos afrikai kormányzati szereplőt találunk, amelyek okán magának az afrikai államnak, az afrikai kormányzásnak a minősége is napirendre kerül – elsősorban funkcionális, működési szempontból. Ezzel pedig a kormányzati és kormányzási hiányosságok, a kormányzati szintek bizonytalanságai, általában az afrikai állami sérülékenységek exponálódnak, amelyek kapcsán Collier megjegyzi, hogy „a segély/ezés [is] ott tudott hatékonyabban működni, ahol a kormányzás és a kapcsolódó (köz)politikák észszerűek és méltányosak voltak” (ibid: 102), illetve, ahol a kormányzás hatékonyabb (sok esetben kevésbé korrupt) volt. „A modern kori történeti tapasztalatok [pedig] azt mutatják – fogalmaz Tálas Péter –, hogy a migráció szinte kizárólag akkor vált biztonsági problémává, amikor annak következményeit az államok vagy államközösségek nem tudták kezelni.” (Tálas, 2019: 68) Glied Viktor szerint a migráció „a kilencvenes-kétezres években egyre inkább biztonságpolitikai kérdéssé alakult. […] Az értelmezési keretek egyre inkább a veszélyforrás és védelem kategóriába sorolják a migrációt (securitisation), amely ezáltal biztonságpolitikai kérdéssé válik.” (Glied, 2020: 60–61) Ehhez a témához kapcsolom harmadik kiegészítésemet.
1 Ezzel kapcsolatban is jelzem a Magyar Tudomány tematikus számának fontosságát.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave