Bevezetés

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A nemzetközi kapcsolatok új, konfrontatív szakaszát rendszerint Vlagyimir Putyinnak a müncheni biztonságpolitikai konferencián elmondott, eredetiben és fordításban, nyomtatva és online is elérhető beszédéhez kötik. A TASZSZ orosz hírügynökség február 10-én, vagyis két héttel Ukrajna lerohanása előtt emlékeztetett a tizenöt évvel korábban megfogalmazottakra, ami számos más – sokszor elemzett – megnyilatkozás mellett világosan értésére adta a hitetlenkedő közönségnek, hogy a cári birodalmi gondolat visszatért. A magát az ikertornyok elleni támadás kapcsán még nyugati államként meghatározó nukleáris hatalom (Csaba, 2004) visszatért a hagyományaihoz.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szavakat tettek követték. 2008. augusztus 1–22. között megtörtént Dél-Oszétia és Abházia megszállása, illetve a két elszakított terület „önállóságának” elismerése. Ez egyértelműen a második világháborút követő nemzetközi rendet felborító, egyoldalú, erőszakra épülő lépés volt, amelyre a nyugati hatalmak csak szóban válaszoltak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A második lépés az arab tavaszhoz köthető. Szíriában 2011 márciusában – szaúdi, angol és amerikai segítséggel – felkelés kezdődött az Asszad-diktatúra ellen. Igaz, az orosz haderő formálisan és nyíltan csak 2015-től, formálisan csak fél évre vált hadviselő féllé, de ez a lépés azt mutatta, hogy elfelejtették az 1989-es afganisztáni vereség tanulságait. A teheráni és jaltai megállapodásokon egyszerűen átlépve Oroszország – immár a nemzetközi rendszerbe ágyazott, civilizált hatalomként – formálisan is hadviselő féllé vált egy Kelet-Európán kívüli konfliktusban, és immár nemcsak szakértőket küldött, mint egykor az afrikai, ázsiai és latin-amerikai szövetségesekhez. A hadakozás a 2020. márciusi idlibi tűzszünettel elvileg véget ért, az orosz katonai jelenlét azonban – a törökökkel kialakuló rendszeres feszültségek ellenére – korántsem fejeződött be.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Végül harmadikként említhetjük Ukrajna szervezett, tartós és célzott destabilizálását, az 1990 után létrejött írott és íratlan szabályrend durva megsértésével, a fedett műveleteket éveken át letagadva. (Ennek hatását az internet, a műholdak és a mobiltelefonok világában mindenki meg tudja ítélni.) A méltóság forradalmának is nevezett oroszellenes fordulatot, 2014 februárját követően Oroszország megszállta és 2014. március 18-án egy fiktív népszavazást követően elcsatolta a Krím félszigetet. Ugyanakkor előbb destabilizálta, majd kisebb részben katonailag megszállta a Donyeci-medencét és Luhanszkot, bábkormányokat felállítva. Technikai értelemben ezeken a keleti területeken és a Krím környékén azóta sosem volt béke.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2022. február 24-én az orosz hadsereg – mintegy ötszörös számbeli fölényére építve – átkaroló hadműveletet indított Ukrajna ellen. Úgy tűnik, a Kreml hitelt adott saját propagandájának, amely szerint az amerikai évszázadnak vége, Kína veszi át a helyét a nemzetközi rendszerben.1 Ha ez így van, akkor az „amerikai szempontok” – mint például szuverenitás, emberi jogok – leértékelődnek, megsértésük lehetséges, sőt orosz szempontból szükségszerű is. Az erre a vízióra alapozott villámháborús terv azonban alig néhány hét alatt összeomlott, az orosz erőket Kijev és Harkov mellől vissza kellett vonni. Három kisebb jelentőségű város kivételével nem sikerült területet foglalni, az atomerőművek – Csernobil és Zaporozsje – környéki lövöldözést pedig a hozzáértő orosz hadvezetés korlátozta. Mai ismereteink szerint a fegyveres konfliktus még hosszú hónapokig tarthat, miközben a pénzügyi sajtó időről időre az orosz fizetésképtelenségről cikkezik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ebben a kontextusban merül fel a gazdasági szankciók kérdése. A gazdasági szankciók a katonai összecsapást megelőző és helyettesítő intézkedéseknek tekinthetők, amelyeket nem szokás üzleti költség–haszon alapon mérlegelni. A szankcióknak kiterjedt és alapos irodalmuk van (van Bergeijk, 2021; Asada, 2021), és hazai szerzők is behatóan vizsgálták az alkalmazás feltételeit (Dunay et al., 2019; Deák, 2021). Egyetértés van abban, hogy a szankciók sikerességét – mértékegység hiányában – lényegében nem lehet meghatározni. Az egyik pólus az lenne, hogy a siker mércéje a megtámadott rendszer összeomlása. A másik pólus pedig az, hogy ha – mondjuk – nem lehet luxuscikkeket kapni, és emiatt a felső rétegben morgolódnak, az már siker.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szankciók története arra utal, hogy külső erővel nemigen lehetett megdönteni egyetlen kiépült rendszert se. Legyen szó sikeres váltásról, mint Zimbabwe és Dél-Afrika esetében, vagy sikertelen próbálkozásról, mint Észak-Korea vagy Kuba esetében: sosem a szankciók a döntőek, hanem a belső erőviszonyok.2 Ebből azonban nem következik, hogy egy diktatúrával szemben a megengedő magatartás a helyes. A németek – akik évtizedeken át hangoztatták a „változás az üzlet révén” téves elvét – ma már egységesen elhatárolódnak ettől a naiv gondolattól, beleértve azokat is, akik ezt kormányon képviselték. A következőkben néhány vitaindító tézist fogalmazunk meg a fentiek alapján.
1 E felfogás összetevőit kritikailag elemzi a háború előtt közétett cikkében Győrffy, 2021.
2 A közép- és kelet-európai régióra ezt egy korábbi monográfiában igazoltam (Csaba, 1994).
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave