3.5.2. Terminológia: Funkcionális ekvivalens – fordítási ekvivalens

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mielőtt rátérnénk a jogi fordítások vizsgálatára, fontos megvizsgálnunk, milyen elnevezéseket használ a szakirodalom a terminusok fordításakor a honosítás és az idegenítés „végtermékének” leírására. Az alábbiakban ismertetem a szakirodalom vizsgálata alapján feltárt elnevezéseket, támaszkodva a korábban már hivatkozott munkámra (Fischer 2023).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A honosítás stratégiájához kapcsolódó „végtermék” elnevezése (functional equivalent) egységesnek mondható, amelynek hátterében Nida funkcionális ekvivalencia elmélete áll, amely a dinamikus ekvivalencia elméletét fejlesztette tovább (Nida–Taber 1982). De Groot (1990) részletesen ír a jogi fogalmak megfeleltetésének nehézségeiről, és e tanulmányában funktionelles äquivalent-ként írja le azt a megoldást, amikor „a forrásnyelvi szöveg egy fogalmát egy olyan szóval fordítjuk le, amely a célnyelvvel leírt jogrendszerben hasonló funkcióval rendelkezik, mint a lefordítandó fogalom a saját jogrendszerében” (de Groot 1990: 124 – FM fordítása). Rossenbeck (1994) és Šarčević (1997: 236) is hasonló definíciót adnak. A hazai szakirodalom ugyancsak e megnevezés tükörfordítását (funkcionális ekvivalens) követi – és mivel e kötetben hivatkozott hazai szerzők mindegyike ezt a megnevezést használja, így a hivatkozások felsorolásától eltekintek. Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy a functional equivalent (funkcionális ekvivalens) elnevezés beépült mind a nemzetközi, mind a hazai szakirodalomba, és konszenzus van e terminus definícióját illetően.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Más a helyzet az idegenítés stratégiájának megnevezésével. A szakirodalomban a kutatók az idegenítést gyakran nem önállóan, egy stratégiaként tárgyalják, hanem az idegenítés különböző eszközeit (úgymint kölcsönzés, tükörfordítást, körülírás, neologizmus) mint önálló stratégiákat állítják szembe a honosítás stratégiájával. Sőt, gyakran sem az idegenítés stratégiáját, sem annak eredményét nem jelölik explicit módon. Mindemellett hosszú ideje és gyakran előkerül a translation equivalent megnevezés, de abban az értelemben, hogy fennáll-e az ekvivalencia az eredeti és a fordított között – nem csak a terminusok szintjén (vö. Biel 2008; Catford 1965: 21). Pym (2007: 285) tanulmányában részletesen elemzi a fordításelmélet ekvivalenciafelfogásait, és ennek keretében a honosítás és idegenítés dilemmáját. Ő is használja a translation equivalent megnevezést, de csak egyetlen helyen, és inkább megkérdőjelezve – „Is this a kind of translation equivalent”? – az idegenítés eredményét.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A magyar szakirodalomban Fata (2008: 18) nevezte fordítási ekvivalensnek azt az esetet, amikor célnyelvi fogalmi pár, illetve funkcionális ekvivalencia hiányában egy „célnyelvi szokásos megfeleltetéshez”, azaz fordítási ekvivalenshez kell folyamodnunk. Ebbe olyan célnyelvi megnevezéseket is beleért, amelyeket „szokásos célnyelvi megfelelőként” általában a fordítások során használnak, függetlenül attól, hogy azok ugyanazt a forrásnyelvi fogalmat írják-e le vagy sem. Hasonló meghatározást ad Szabó (2008) is, aki a szótári és a fordítási ekvivalencia viszonyát elemző tanulmányában – praktikus összehasonlíthatósági okokból – általában a fordított szövegben megjelenő (a fordító által választott) szavakat, illetve szószerkezeteket tekinti fordítási ekvivalensnek. Összességében megállapíthatjuk, hogy nincs egységes elnevezés az idegenítő stratégia elnevezésére, de általában a fordítással összefüggésben jellemző a fordítási ekvivalens megnevezés használata.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fata Ildikó meghatározására építve doktori disszertációmban magam is a fordítási ekvivalens elnevezés mellett foglaltam állást, de csak azokat a megnevezéseket tekintem fordítási ekvivalensnek, amelyek ugyanarra a forrásnyelvi fogalomra utalnak (Fischer 2010d). Ebbe beletartozhatnak a fordítók által a szakszövegekben használt „szokásos célnyelvi megfelelők” – de csak akkor, ha ezek egyértelműen a forrásnyelvi fogalmat írják le, azaz helyes megoldásokról van szó. A meghatározás hátterében tehát az a cél állt, hogy elkülönítsem a két stratégia végeredményét: honosítás – funkcionális ekvivalens; idegenítés – fordítási ekvivalens. Használatukat egyrészt az indokolta, hogy a nemzetközi szakirodalomban már bevett megnevezésnek számított a funkcionális ekvivalens, a fordítási ekvivalensre pedig ugyancsak volt példa. Másrészt a fordítási ekvivalens jól kifejezte értelmezésemben azt a tényt, hogy nem egyszerű megfeleltetésről (honosításról) van szó, hanem ténylegesen fordításra van szükség.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A magyar szakirodalomban a fordítási ekvivalens mellett találkozhatunk a terminusjelölt elnevezéssel is. Tamás (2019: 13) ezt az elnevezést használja az idegenítés eredményének leírására: „kismértékű egyezés, illetve egyezés hiánya esetén (mert pl. országspecifikus fogalomról van szó) új nyelvi jel alkotására van szükség, amelynek eredményét terminusjelöltnek nevezzük. A terminusjelöltek alatt általában a terminológiai szemléletű „fordítói harmonizáció” munkafolyamatában újonnan kidolgozott, illetve a nyelvi közvetítői gyakorlatban bevett megoldásokat értjük.”

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fontos hangsúlyozni, hogy a terminusjelölt (term candidate/Termkandidat) megnevezés nem új – sem a hazai, sem a nemzetközi szakirodalomban. A megnevezés azonban eredetileg a számítógéppel történő (gépi) terminológiakivonatoláshoz kötődik. Ezt támasztják alá a hazai szakirodalomban megjelenő korábbi meghatározások is: e számítógépes programok által „kimenetül adott listákban nem terminus technicusok, hanem ún. terminusjelöltek jelennek meg, amelyek terminus technicus voltát igazolni vagy cáfolni kell” (Kis 2005: 87). A nagy méretű e-korpuszokból „különböző szövegkörnyezettel kiemelt terminusjelölt-sokaságból kellő szaktárgyi és nyelvészeti ismerettel meghatározhatók a keresett terminus jegyei, és a jelölt fogalom azonosítható” (Fóris 2007: 19). A nemzetközi szakirodalomban a term candidate / Termkandidat megnevezések mögött is ugyanezek a definíciók állnak (vö. Lauer 1996: 126).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fentiek alapján jól látható, hogy ha az idegenítés eredményeként született megnevezéseket terminusjelöltnek nevezzük, akkor ezzel azt közvetítjük, hogy ezek a megnevezések még nem épültek be az adott szakterület terminológiájába, azaz (még) nem tekinthetők terminusnak. Ez igaz lehet a folyamat elején – idővel azonban ezek a terminusjelöltek terminussá válhatnak. Ahogyan Boronkay-Roe (2020: 135) is rámutat, a használat elterjedésével elképzelhető, hogy a „terminusjelöltből terminus lesz”. Gondoljunk csak azokra az európai uniós terminusokra, amelyek idegenítés eredményeként születtek, mint például a flexicurity – rugalmas biztonság, a hotspot – migrációs csomópont. Ezek megalkotásuk idején valóban „csak” terminusjelöltek voltak, de ma már a hivatalos (a IATE adatbázisban is szereplő) európai uniós terminológia terminusai.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindebből következik, hogy e megnevezéseket – amelyek alkotásának hátterében idegenítő stratégia áll – ma már nem nevezhetjük terminusjelölteknek, két szempontból sem. Egyrészt e terminusok szerepelnek az EU hivatalos IATE terminológiai adatbázisában (mint hivatalos magyar megfelelők). Másrészt – éppen ebből adódóan – a fordító nem tekintheti ezeket terminusjelöltnek, hanem uniós kontextusban az angolról magyarra fordítás során ezeket követnie kell. Hasonló példa lehet a magyar intézmények (például bíróságok) angol elnevezése is, amelyek hátterében ugyancsak idegenítés áll – de a fordítónak ezeket kell használnia, azaz terminusnak kell tekintenie.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Összességében a terminusjelölt megnevezés jól tükrözi a terminusalkotás folyamatának dinamikáját, de a fordítás kontextusában, állandó megnevezésként félrevezető lehet az idegenítés eredményének leírására, hiszen a terminusjelöltek idővel beépülhetnek az adott szakterület terminológiájába, azaz terminussá válhatnak. Másképp: a honosítás – idegenítés ténye és eredménye „örök”, nem változik, a terminus – terminusjelölt státusz azonban folyamatosan változhat. Egy olyan megnevezés lenne célszerű, amely a (már meghonosodott) funkcionális ekvivalens ellenpárjaként állandó jelleggel tudja leírni a két stratégia eredménye közötti különbséget – és ideális esetben megtartja az ekvivalens szót. Ebből a szempontból természetesen a fordítási ekvivalens sem feltétlenül jelent tökéletes megoldást, de az egységes terminológiahasználat érdekében a továbbiakban ezzel az elnevezéssel utalok az idegenítés stratégiájának eredményére.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave