2.2.3. Hiteles nyelvek – hivatalos és munkanyelvek

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A belső többnyelvűség szabályozásának alapjait az elsődleges jogban, azaz az alapító szerződésekben és azok módosításaiban (a továbbiakban: Szerződésekben) találjuk. A legutóbbi módosítás, azaz a Lisszaboni Szerződés eredményeként ez ma két szerződést foglal magában: az Európai Unióról szóló szerződést (EUSz) és az Európai Unió működéséről szóló szerződést (EUMSz). Az EUSz és az EUMSz – más nemzetközi szerződésekhez hasonlóan – két rendelkezést is tartalmaz a belső többnyelvűség szabályozására vonatkozóan. Egyrészt nevesítik azokat a nyelveket, amelyeken a Szerződések hitelesek, másrészt azt az intézményt, amely jogosult dönteni a nyelvhasználat további szabályozásáról.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az EUSz 55. cikk (1) bekezdése sorolja fel azokat a nyelveket, amelyeken a Szerződés hiteles. A Lisszaboni Szerződés eredményeként egy fontos kiegészítés is bekerült e rendelkezésbe. Az 55. cikk (2) bekezdése szerint ugyanis a tagállam lefordíttathatja a Szerződést további olyan nyelvre is, amely alkotmányos rendjének megfelelően a tagállam területének egészén vagy egy részén hivatalos nyelv.1 Somssich (2011: 37) ugyanakkor hangsúlyozza, hogy e nyelvek nem kapnak az (1) bekezdés szerinti hiteles státuszt, az e nyelveken készült fordítások mindössze letétbe helyezhetőek a Tanács irattárában. Az EUMSz 358. cikke szerint e szerződésben is az EUSz 55. cikk rendelkezéseit kell alkalmazni, így a két szerződésnek azonosak a hiteles nyelvei.2 Bár találkozhatunk a szerződésnyelv elnevezéssel is, a jogirodalomban a hiteles nyelvek elnevezés terjedt el (Király 2007: 35).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az alapszerződések a fentiek szerint csak a hiteles nyelveknek a körét nevesítik. A nyelvhasználat további szabályozását – az Európai Bíróság nyelvhasználatának szabályait kivéve – az EUMSz 342. cikke az EU Tanácsának hatáskörébe utalja. E szabályokról az EU Tanácsa 1958/1/EGK rendeletében (a továbbiakban: Rendelet) döntött, meghatározva azon nyelvek körét, amelyek hivatalos és munkanyelv státuszt kapnak. A Rendelet száma jól mutatja, hogy a nyelv volt az első olyan kérdés, amelyben a Tanács döntést hozott, bevezetve a hivatalos nyelvek és munkanyelvek fogalmát. A 342. cikk szerint a Tanács e döntést egyhangúlag hozza meg. A cikk ugyan nem tartalmaz további iránymutatást a követendő elvekre vonatkozóan, de az egyhangú döntéshozatal (azaz a tagállamok vétójoga) biztosítja, hogy ne szülessen olyan döntés, amely valamely tagállam számára elfogadhatatlan a nyelvhasználatot illetően.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fentiekből jó látható, hogy különbséget kell tennünk a hiteles nyelvek, valamint a hivatalos és munkanyelvek fogalma között. Míg a hiteles nyelvekről az elsődleges jog, addig a hivatalos és munkanyelvekről a másodlagos jog rendelkezik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a hiteles nyelvek csak szerződésmódosítással módosíthatók, míg a hivatalos nyelvek köre a Rendelet tanácsi módosításával (Láncos 2014). A hiteles, valamint a hivatalos és munkanyelvek közötti megkülönböztetésnek 2007 előtt volt igazán jelentősége. Ekkor ugyanis az ír nyelv – bár hiteles nyelv volt – nem élvezett hivatalos és munkanyelv státuszt. Ez 2007. január 1-től módosult, hiszen az ír nyelv – a bolgárral és a románnal együtt – az Európai Unió hivatalos és munkanyelvévé vált.3 Azóta a nyelvek mindegyike rendelkezik mind hiteles, mind hivatalos és munkanyelv státusszal.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Rendeletet az új tagállamok csatlakozásakor értelemszerűen módosítják. Az alábbi táblázatból jól látható, hogy a bővítések eredményeként az EU hivatalos és munkanyelveinek száma a kezdeti négyről huszonnégyre emelkedett. A csatlakozás időpontja a nyelvek uniós „fejlődésére” is hatással van, és a csatlakozástól függően különböző fejlődési szakaszok különíthetőek el. Értelemszerűen a „legérettebb” nyelvek az alapító nyelvek. Ez azt jelenti, hogy ezeken a nyelveken több idő állt rendelkezésre az uniós terminológia kialakítására, és az uniós nyelvváltozat a csatlakozástól kezdődően fejlődhetett.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

3. táblázat. A hivatalos és munkanyelvek bővülése a tagállami csatlakozások eredményeként
Tagállam
Csatlakozás éve
Hivatalos és munkanyelvek
Németországi Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia, Luxemburg
1958
német, francia, olasz, holland
Dánia, Írország, Egyesült Királyság
1973
angol*, dán
Görögország
1981
görög
Portugália, Spanyolország
1986
portugál, spanyol
Finnország, Svédország
1995
finn, svéd
Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia, Szlovénia
2004
cseh, észt, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, szlovák, szlovén
Bulgária, Románia
2007
bolgár, ír**, román
Horvátország
2013
horvát
*Az Egyesült Királyság kilépését követően is hivatalos és munkanyelv
**2007-ig csak hiteles nyelv, 2007-től hivatalos és munkanyelv
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fentiekkel kapcsolatban további két gondolatot fontos felvetni (Fischer 2010d). Először is hivatalos uniós nyelvek azok a nyelvek lehetnek, amelyek tagállami szinten is hivatalos státuszt élveznek. Ez azokra a tagállamokra is igaz, ahol a többségi nemzeti nyelv ugyan a gyakorlatban hivatalos státuszt élvez, e státuszt de jure azonban nem rögzíti jogszabály (Szarka 2003). Az adott nyelv tehát ennek hiányában is kaphat uniós hivatalos státuszt. Annál is inkább, mert ahogyan Marí i Mayans (idézi Cosmai és Best 2014: 35) rámutat, az 1958-as rendelet nem rögzíti explicit módon semelyik rendelkezésben, hogy csak azok az nyelvek kaphatnak uniós hivatalos státuszt, amelyek az adott tagállam(ok)ban is hivatalosan elismertek. Ez például a katalán esetében egy jogos felvetés, amelyet több millióan beszélnek, mégsem elismert uniós hivatalos nyelv. A Rendelet 8. cikke szerint a tagállam kérheti a nyelv hivatalos uniós státuszát, tehát a katalán esetében ez Spanyolországon múlik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nem véletlen, hogy beszélhetünk egyfajta „félhivatalos nyelvek” kategóriájáról is, amely ma uniós kontextusban a katalán, a baszk, a gall, a walesi és a skót nyelvet jelenti (Climent-Ferrando 2016). Az EU Tanácsának 2005. június 13-i következtetései ugyanis lehetőséget adnak a Rendeleten kívül további olyan nyelvek használatára, amelyek jogállását a tagállam területének egészén vagy egy részén elismeri, vagy amelyek nemzeti nyelvként való használata engedélyezett.4 A tagállam igazgatási megállapodást köthet az intézményekkel, amelyben kérheti, hogy e nyelveken is tegyék közzé az Európai Parlament és a Tanács által elfogadott aktusokat, e nyelveken is felszólalhassanak a Tanács és más uniós intézmények ülésén (passzív tolmácsolás), és állampolgáruk e nyelveken is tarthassa a kapcsolatot az uniós intézményekkel és szervekkel.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fordítási kötelezettség és a felmerülő költségek azonban minden esetben a tagállamot terhelik.5 Mindezt kizárólag a tagállam kezdeményezheti, így az „egyes nyelvi csoportok uniós szintű emancipációja a tagállam intézkedésétől függ” (Láncos 2014: 106).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A másik gondolat, amelyet fontos hangsúlyozunk, hogy a tagállami hivatalos státusz nem jelent automatikusan uniós hivatalos és munkanyelv státuszt. A Rendelet 8. cikke ugyanis tartalmaz rendelkezést arra az esetre, ha egy tagállam több hivatalos nyelvet ismer el. Ekkor a tagállam jogának általános szabályai szerint dönthet az uniós szinten alkalmazandó nyelv(ek)ről. Erre példa Luxemburg, ahol 1984-ben a luxemburgi (lëtzebuergesch) ugyan a nemzeti nyelv rangjára emelkedett, és (a német és francia mellett) a közigazgatás nyelve is lett, de Luxemburg lemondott a nyelv uniós szintű használatáról. Írország hasonlóan járt el 1973-as csatlakozásakor, ezt a döntését azonban 2004-ben felülírta. A Tanács a 920/2005/EK rendelettel módosította az 1958-as Rendeletét, és az ír nyelvnek is hivatalos és munkanyelv státuszt adott. E rendelet 2007. január 1-jén lépett hatályba, így az ír nyelv azóta – 34 évvel Írország csatlakozását követően – a hivatalos és munkanyelvek egyike. Somssich (2011: 37) szerint e döntések mögött az a hallgatólagos megállapodás is meghúzódott, hogy ha a tagállam több hivatalos nyelvvel is rendelkezik, akkor csak egy kap közülük hivatalos uniós státuszt. Málta csatlakozásával azonban a máltai is hivatalos státuszra emelkedett – miközben az országban az angol nyelv is hivatalos –, így Írország valószínűleg Málta hatására döntött úgy, hogy a máltaihoz hasonló helyzetben lévő ír nyelvet is elismerteti uniós hivatalos nyelvként (erről lásd még Harwood 2021). A luxemburgi mellett a török még az a nyelv, amely ugyan egy tagállam (Ciprus) egyik hivatalos nyelve (a görög mellett), de nem rendelkezik uniós hivatalos státusszal.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Rendelet az intézmények és a tagállamok (és azok polgárai) közötti kommunikációra és a dokumentumok szövegezésére is tartalmaz iránymutatást. A 2. cikk szerint a tagállam vagy annak polgára írásban bármely hivatalos és munkanyelven fordulhat az uniós intézményekhez, és az intézménynek is ezen a nyelven kell a választ megfogalmaznia. Ha pedig az intézmény fordul a tagállam vagy annak polgára felé, akkor a 3. cikk szerint a választ az adott állam nyelvén kell megszövegezni. A Maastrichti Szerződéssel 1992-ben ez a rendelkezés az elsődleges jogba is bekerült. Így ma az Európai Unió működéséről szóló szerződés 24. cikke szerint az uniós polgárok a hiteles nyelvek bármelyikén írásban fordulhatnak az intézményekhez, és e nyelven is kell választ kapniuk.6 Látható, hogy e rendelkezés szerint a hiteles nyelveken (és nem a Rendelet szerinti hivatalos és munkanyelveken) lehet fordulni az intézményekhez, az eltérésnek azonban ma már nincs jelentősége, hiszen e nyelvek 2007 óta megegyeznek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szövegezésről a Rendelet 4. és 5. cikke rendelkezik, amelyek szerint a hivatalos és munkanyelveken kell szövegezni a rendeleteket, az egyéb általánosan alkalmazandó dokumentumokat, továbbá közzétenni a Hivatalos Lapot is. A 6. cikk szerint az intézmények saját eljárási szabályzataikban kiköthetik, hogy meghatározott esetekben melyik nyelvet fogják használni, a 7. cikk szerint pedig a Bíróság külön megállapíthatja, hogy mely nyelvet alkalmazza eljárásai során. Ezek a rendelkezések már előrevetítik, hogy a többnyelvűség a gyakorlatban más-más formában – néhol csak részlegesen – tud megvalósulni, a hivatalos és munkanyelvek fogalma pedig a gyakorlatban szétválik, és de facto munkanyelvekről is beszélhetünk. A szakirodalom e jelenséget az abszolút többnyelvűség és relatív többnyelvűség elnevezéssel írja le, így a továbbiakban ezzel foglalkozom részletesebben.
 
1 E szerződés a tagállamok által meghatározott bármely további olyan nyelvre lefordítható, amely egy adott tagállam területének egészén vagy egy részén a tagállam alkotmányos rendjének megfelelően hivatalos nyelv... EUSz 55. cikk (2). (Kiemelés a szerzőtől.)
2 A többnyelvűség iránti elkötelezettség az Európai Unió történetének legkorábbi, 1951-ben aláírt, majd 1952-ben hatályba lépett szerződésében, az Európai Szén- és Acélközösségről szóló szerződésben még nem jelent meg – e szerződés csak egy nyelven, francia nyelven volt hiteles. Ezt követően, a Bíróság felállítása kapcsán kialakult nyelvi vita eredményeként lett az 1957-ben aláírt, majd 1958-ban hatályba lépett Európai Gazdasági Közösség a hiteles (és hivatalos) nyelvek számát tekintve is többnyelvű – a hat alapító tagállam négy hivatalos nyelvével.
3 Ehhez ún. derogáció is kapcsolódott, amely szerint nem minden dokumentumot kellett ír nyelvre lefordítani. E derogáció 2022. január 1-jén ért véget, azaz az ír nyelv ettől az időponttól tekinthető a többivel teljesen megegyező hivatalos és munkanyelvnek.
4 Tanácsi következtetések (2005. június 13.) további nyelveknek a Tanácson és esetleg más uniós intézményeken és szerveken belüli hivatalos használatáról. https://op.europa.eu/en/publication-detail/-/publication/25971232-0eac-4e6b-a048-0c51ddf222d2 (Letöltve: 2023. április 2.)
5 E lehetőséggel először Spanyolország élt 2005-ben (a baszk, a katalán és a galíciai nyelv vonatkozásában), majd az Egyesült Királyság is kötött megállapodást erre vonatkozólag 2008-ban (a skót gael nyelv vonatkozásában). Láncos és Sayers (2017: 47) ugyanakkor e lehetőség korlátaira is felhívják a figyelmet – a bevándorlók nyelvei ugyanis nem kaphatnak ilyen félhivatalos státuszt sem (hiszen tagállami szinten sem elismertek).
6 Minden uniós polgárnak lehetősége van arra, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 55. cikkének (1) bekezdésében említett nyelvek valamelyikén írásban forduljon az e cikkben vagy a szóban forgó szerződés 13. cikkében említett bármely intézményhez vagy szervhez, és ugyanazon a nyelven kapjon választ. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 24. cikk (az EKSz. korábbi 21. cikke) (Kiemelés a szerzőtől.)
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave