8.3. A Diákbizottság (DB)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Diákbizottság működése, szervezeti és közösségi beépülése a Rajk sikeres működésének egyik (jelen írás szerzője szerint a legfontosabb) kulcstényezője, egyúttal iskolapéldája egy demokratikus szervezet alapelveihez illeszkedő vezetési struktúrának. És bár minden egyes DB-nek megvan a maga sajátos arculata, a DB mint intézmény a szellemi és szervezeti folytonosság hordozója is. Ennek alapját a kollégium értékelvűsége adja meg: minden DB működése az alapelveink által meghatározott sávban mozog, s ez az elvek és a gyakorlat szempontjából egyaránt meghatározó.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A DB-nek kettős szerepben kell helytállnia a kollégiumi működés irányvonalának meghatározásában. Egyrészt kezdeményeznie, illetve biztosítania kell a szakmai-intellektuális pezsgést, az új ötletek első kezelését, másrészt koordinálóként meg kell oldania az események mederben tartását, őrző-védő szerepet kell megvalósítania az értékek és hosszú távú célok fenntarthatósága érdekében. Kulcskérdés, hogy ezeknek a feladatoknak a megoldásában hogyan tud együttműködni a Rajk bonyolult szervezeti struktúrájának további szereplőivel, mindenekelőtt az SZMT-vel.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A DB a szorgalmi időszakban minden hétfőn este nyolckor, az ezen kívüli időkben pedig a szükséges gyakorisággal, de rendszeresen ülésezik. Az ülések nyitottak minden jelenlegi és volt szakkollégista számára.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Még a kétezres évek elején történt, hogy egy szokásos heti ülésünkre egyszer csak bejött egy ismeretlen férfi, és csendben leült. A feltámadt érdeklődés gyors kielégítésére üdvözöltem őt, s elmondtam, hogy X. Y.-nak hívják, és voszkos – ő pedig hozzátette, hogy évek óta Németországban él, üzleti ügyben jött haza, s nem volt aznap estére programja. Mivel hétfő este van, DB-ülésnek kell lennie, gondolta, s bejött megnézni, mi is folyik most a Rajkban. Hát ilyen stabilitással lehet a DB-re számítani. Egyébként a bő fél évszázad alatt mintegy 1100-1200 DB-ülést tartottunk, pár éve szimbolikusan megtartottuk a számítások szerinti 1000. ülést.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A DB-t minden februárban választja meg a KGY, egy évre. A választást (főleg a titkári tisztségre pályázók részéről) intenzív kampány és lekérdezéssorozat előzi meg. A leköszönő DB által választott jelölő (lekérdező) bizottság gyakorlatilag minden rajkossal elbeszélget, s ennek alapján állítja össze a kollégiumi gyűlés elé terjesztett jelöltlistát. A helyszínen is lehet jelölni, de ritkán fordul elő, hogy egy helyszíni jelölt befusson. Van törekvés arra, hogy a DB tagjai reprezentálják a kollégiumi közösséget, de erre nincs beépített mechanizmus, nincsenek kvóták.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A DB tagjai a titkár, hat tag, az igazgató és (amikor a poszt be van töltve – ez az SZMSZ szerint nem kötelező) a nevelőtanár. Az ülések állandó résztvevője tanácskozási joggal a Rajk elnöke, s jórészt jelen vannak a társigazgatók is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ősz folyamán a mindenkori újonnan felvettek saját hatáskörben választanak maguk közül két tagot, akik a következő februári választásig teljes jogú résztvevői a DB működésének. 8-11 fő szavazhat tehát az eldöntendő kérdésekben, az esetleges szavazategyenlőség esetén a KGY-hez hasonlóan itt is a DB titkár szavazata dönt. Az ülések látogatottsága alkalmanként és egy-egy ülésen belül is változó, néhány főtől 40-50 rajkosig terjed, a tárgyalt témák függvényében, az átlag 20 és 30 fő közé esik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ülések elvben pontosan 8-kor kezdődnek. Évtizedeken át rendszer volt, hogy aki késik, azt 5 percenként egy sörstrigulájával terheli meg a titkár, ami valamelyik félév végi eseményen, nem reguláris DB-ülésen kerül lehívásra. Az utóbbi időben a rendszer felpuhult, de más kollégiumi eseményekhez képest a kezdés még mindig pontos. Az ülések napirendjét a titkár a tagokkal történő előzetes egyeztetés után állítja össze, és előző nap feltölti a „mindenki” -re. A szokásos napirendi pontok:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Múlt hét. Minden ülés azzal kezdődik, hogy végigtekintjük és elemezzük, értékeljük az előző hét eseményeit, a kollégiumi belső programokat és a Rajkot érintő külső eseményeket egyaránt. Ez a fél órától másfél-két óráig tartó napirendi pont a kollégium tanulási folyamatának egyik legfőbb hordozója. Kritikusan értékeljük a történteket, explicit tanulságokat, következtetéseket vonunk le, bírálatokat és dicséreteket mondunk. Jelentőségüknél fogva minden DB-n ebben a pontban szerepel egy „SZMT-percek” és egy „SZKTP-percek” beszámoló és rövid aktuális értékelés más bizottságok részéről.
  2. Nefelejcs-időpontkérés. Ez mindig a második napirendi pont. A Nefelejcs a rajkos naptár beceneve. Itt jelentik be a tagok a tervezett programokat, a DB az időpontokat, esetenként az események tartalmát koordinálja. Ebben a napirendi pontban nem foglalkozunk az események részleteivel.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Innentől kezdve változatos a DB programja, alkalmanként más pontok jönnek. Főbb típusai:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Nagyobb lélegzetű programok előkészítése (például a nyári és téli tábor, rajkos és SZKTP-felvételi, Neumann-, Simon-, Andorka-díjasok fogadása, szakkollégiumok közti programok stb.)
  2. A kollégiumban bármely indíttatással felmerülő elvi viták (a rajkos értékekről, politikai-társadalmi eseményekhez való hozzáállásról, szervezeti változtatásokról stb.). Ezekhez általában írott vitaindító, szükség szerint prezentáció tartozik. A sűrűbb időszakokban elmaradozhatnak ezek a nagyobb léptékű viták a napirendből, de ilyenkor hamar kritikát kap a DB, hogy túl operatív…
  3. A kollégium helyzetében, működésének folyamatában felmerülő témák. Idetartoznak az egyes bizottságok tevékenységéről, a pénzügyekről, új kezdeményezésekről, a közösségi élet kiemelt mozzanatairól szóló előterjesztések, viták. Ennek során rendszeresen előkerül az együttélés során természetesen előálló konfliktusok, súrlódások kezelése is, de csak akkor, ha nem sikerült informális szinten kezelni azokat.
  4. Külső ügyekhez, eseményekhez, politikai-társadalmi aktualitásokhoz kapcsolódó kérdések, stratégiai döntések, egyetemi ügyek.
  5. Választások, szervezeti kérdések. A DB hatáskörébe tartozik a kollégiumi bizottságok tagjainak, a legtöbb középvezetőnek, alkalmi képviselőinknek a megválasztása. Ebbe rendszerint bevonja a kollégium szélesebb rétegeit, érintettjeit, részben online formában. Megbízatásuk lejártakor, illetve szükség szerint értékeli a bizottságok és a tisztségviselők munkáját.
  6. Jövő hét. Ebben a pontban az éppen soron következő események részletes áttekintése, tervezése folyik. Rendkívül fontos az események zökkenőmentes lebonyolítása szempontjából.
  7. Egyebek, bejelentések. Itt aztán bármi előkerülhet, ennek megfelelően pár perctől akár egy-két óráig is tarthat.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A 2022. évi diákbizottság a „felnőttekkel”
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A DB-ülések időtartama általában 5-6 óra, azaz gyakorlatilag mindig jóval éjfél után érnek véget. Az ülésről online jegyzőkönyv készül, a tagok felváltva írják. A kollégisták a laptopjukról látják, mikor mi folyik, mikor érdemes lejönni az ülésre, a külföldön lévők pedig honvágyuk és információs éhségük csökkentésére egyaránt használhatják. Ezek még akkor is fontos funkciók, ha az online jegyzőkönyvek erősen változó pontosságúak, inkább tájékoztató, mint hiteles dokumentumok. A vitáknak természetes résztvevői a jelen lévő szakkollégisták, de online is lehet hozzászólást tenni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A DB működésének fontos sajátossága, hogy egyszerre funkcionál fórumként és döntéshozó testületként. A fórumjellegből kifolyólag az emberek jönnek- mennek, kiválasztva a személy szerint őket érdeklő pontokat, bárki egyenlő joggal (és korlátlan terjedelemben) hozzászólhat, s a témák között nem ritkán fordul elő olyan, amely szétfolyik a sokféle megközelítéstől. Ugyanakkor a döntéshozó funkció megköveteli, hogy bizonyos pontokon a DB mint testület „összekapja magát”, tagjai határozott álláspontot foglaljanak el, s szavazzanak a sokszor a kollégium életét erősen befolyásoló kérdésekről vagy személyi választásokról. Az ülések végén pedig ott van az „Egyebek” napirendi pont, amelynek keretében bárki bármit felvethet. A DB titkár feladata, hogy az észszerűség és az érzelmi elfogadhatóság egymással gyakran konfrontálódó keretei között mederben tartsa az üléseket. A tagság persze informálisan utólag is véleményt mond folyosói beszélgetések során az ülésen elhangzottakról, olykor heves vitákban.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A DB nyilvánossága nagy és természetes érték a kollégisták számára.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ebéd Ilyés Márton tiszteletére, az igazgatóságtól való búcsúzásakor, valamennyi mellette szolgáló DB titkár jelenlétében, 2019
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Volt egy olyan eset, amikor a DB-ülés elkezdődött, s vagy 10-15 percig nem jött senki a tagokon kívül. Ezen többen felhúzták magukat, s a DB „nevelési célból” kilopózott az épületből, s egy közeli kocsmában szabályszerűen folytattuk a napirendi pontokat, majd jó óra múlva visszamentünk. A terem tele volt minden lehetséges felületen feliratokkal, amelyek között „a patkányok elhagyják a süllyedő hajót” volt a legenyhébb. Ezek nem voltak viccesek: két hétig tartó vita lett abból, van-e joga a DB-nek ahhoz, hogy hétfőn este ne a kollégiumban ülésezzen.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A nyilvánosság mögött persze ott van a DB-tagok komoly háttérmunkája: a döntések előkészítésétől kezdve a kollégisták mindenkori érdeklődésének megfelelő, vitára érett elvi kérdések kiválogatásáig. Az előkészítés személyes megbeszélések mellett egyre inkább online, a DB-levelezőlistán keresztül történik. Gyakorlatilag minden hétvégén van egy rövidebb, egy-két órás on- vagy offline előkészítő ülés a hétfői napirendi pontokról.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Rajk gyakorlatában kezdettől fogva kiemelkedően fontos volt a DB titkár szerepe, s ez az évek során még növekedett is, a kollégium valamennyi lényeges ügyének és fontosabb pletykájának ismeretét, áttekintését igényli. Az első időkben elvárás volt, hogy az igazgatóval együtt minden kollégiumi eseményen részt vegyen. Ma ez – a tevékenység bővülése okán – technikailag is lehetetlen, ellenben a vezetői tevékenység terjedelme oly mértékben megnőtt, hogy szinte teljes munkaidejű elfoglaltság, hiszen itt még nem beszéltünk számos személyes feladatról, a külső kapcsolatok ápolásától a különböző bizottságok napi ügyekben történő koordinálásáig. A titkárral szemben nagyon magasak a követelmények, az empátiától a szervezőkészségen át a politikai tisztánlátásig és az innovációra való hajlamig. Ráadásul elemi elvárás, hogy tevékenységét a legnagyobb lehetséges participáció megvalósításával végezze.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A DB-tagoknál is jó, ha nem terveznek tagságuk idejére nagyobb hajrákat a tanulmányi munkában, a feladataik időben is, figyelemben is sokat követelnek. Ez is az oka annak, hogy bár történetünk elején gyakori volt a DB-tagok újraválasztása, ma ez rendkívül ritka eset. Ugyanakkor az kivételes, hogy olyan DB titkárt válasszunk, aki nem volt előbb (jellemzően egy év) kihagyással DB-tag.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave