13.3. Rendezvények, személyes kapcsolatok

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szervezeti életen túl a szakkollégiumi mozgalom nagyon fontos másik lába a szakkollégisták között kialakuló személyes kapcsolatok rendszere, amelyhez a szervezett rendezvények teremtik a hátteret, de önálló életet is élnek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Itt mindenekelőtt a NYATA-sorozatot (Nyári Találkozók) kell megemlíteni. Ezek kalandos története a kezdeti, néhány szakkollégium részvételével rendezett összejövetelektől, a 80-as évek politikai súllyal rendelkező találkozóin át, a válságos érdektelenségen keresztül vezetett el a mai, évenkénti, konszolidált, jól szervezett, sokak által várt találkozókig. Ezekről a találkozókról a szakkollégiumokról szóló irodalomban találhatók elemző és élménybeszámoló írások is. Ma ezek a találkozók mind szellemi tartalmukkal, mind közösségi vonzerejüknél fogva a mozgalom kiemelkedő eseményei, és kardinális szerepet játszanak mind az intézmények, mind az emberek közti kapcsolatok alakulásában. Ki kell emelnünk, hogy különös jelentősége van annak, hogy már négy alkalommal rendeztünk határon túli NYATA-t (Gyalu, Nagyvárad, Kolozsvár, Diószeg) – ez a rajkosok számára is különös jelentőséggel bírt, hiszen a határon túli magyarság kérdése hagyományosan nagy súllyal szerepel a rajkosok politikai és kulturális agendájában.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A NYATA mellett az általában évente megrendezett „tőserdei találkozó” (amelynek lakiteleki Alkotóházunk ad otthont) is komoly szerepet játszik a szakkollégium-közi kapcsolatok személyes jellegűvé válásában. Ezen 5-8 szakkollégium 30-40 tagja vesz részt, s kiváló alkalom egymás megismerésére, a nézetek szembesítésére és a forró viták utáni esti barátkozásokra. Olyan vitákat viszünk le, amelyek nem egy-egy szakma érdeklődését szolgálják ki, hanem a társadalmi érzékenység általános érvényesülését segítik elő. Hallatlan izgalmas viták tudnak itt kibontakozni: el lehet képzelni azt a változatos érvrendszert, amely elhangzott például a halálbüntetés eltörlésével kapcsolatban a közgazdász, a jogász és az egyházi szakkollégiumok képviselői részéről.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Akár történelmi eseménynek is nevezhetjük, hogy 1991 őszén (pár héttel az Alkotóház átadása után) az első Tőserdei Találkozón került sor a Szakkollégiumi Charta kidolgozására. Itt fogalmazták meg és fogadták el az akkor jelentősnek számító hat szakkollégium képviselői a szakkollégium mint intézmény jellemzőit tartalmazó dokumentumot, amely kisebb változtatásokkal ma is érvényben van. Az Interkoll által választott Minősítő Bizottság ezt használja a „Minősített Szakkollégium” cím odaítélésénél.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szervezeti és közösségi rendezvényeken kialakuló kapcsolatok átmennek a személyes szférába is, számos informális esemény segíti magát a szervezeti életet például a diákvezetők között ma már rendszeres egyeztetések formájában.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Delegációink gyakran vesznek részt egymás ünnepségein (bár ez esetileg változik, és nagymértékben függ éppen a személyes kapcsolatoktól). Sajátos hagyomány, hogy minden évben november 7-én (a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” évfordulóján) a TEK-esek átjönnek a Rajkba, munkásmozgalmi dalokat énekelve elfoglalják az épületünk egyes kulcspontjait – ezt a rajkosok (gyakran a széchenyisekkel megerősítve) irredentizmusig elmenő nótákkal viszonozzák, mígnem a dalcsata közös buliba megy át. A Rajk félévente rendezett udvarbáljain a résztvevők tekintélyes része más szakkollégiumokból érkezik. Még sok olyan, egyenként talán nem túl fontos kapcsolódás van (műszaki eszközök kölcsönzése, egymás ügyeiért kiállás, sőt még pénzügyi kisegítés is), amelyek rendszeresen tudatosítják az egyes szakkollégiumokban és szakkollégistákban, hogy nem vagyunk egyedül.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave