Jól válasszuk meg az elitet, amelyhez tartozni akarunk!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Talán a legnagyobb félreértés a Rajk missziójával kapcsolatban az, hogy ez egy elitképző, amely a társadalmi felemelkedés csatornáját jelenti a társadalom aktuális vezető rétegébe. Ahogy a hetvenes években mi sem állt távolabb a szakkollégium szellemiségétől, mint hogy a pártnómenklatúra utánpótlását képezze, úgy ötven év után sem a NER-elitbe bekerülés lebeg a szemük előtt. Sőt mi több: a köztes periódusokban sem a rendszerváltás karrierlovagjainak, esetleg az átmenet politikai kalandorainak másolása/utolérése volt az a cél, ami köré a tevékenységüket szervezték. Ezt azért fontos kimondani, mert mindig van egy csábító, könnyebb, rövid távon talán eredményesebb út is a sikerhez, vagyonhoz, az érvényesüléshez és a hatalomhoz. A Szakkollégium története ezzel szemben mindig reflexíven viszonyult a mindenkori elithez. Nem mindenáron volt kritikus, de nem is volt feltétlenül elfogadó. Általában minőségi sztenderdeket épített magának, amiben hol partner tudott lenni az éppen hivatalban lévő egyetemi/kulturális/politikai vezetés, hol meg nagyon nem. Ha vannak általános elképzeléseink a „jó társadalomról”, a pozitív értelmiségi szerepekről, a hazáról és a haladásról, akkor könnyebb azt is megmondanunk, hogy az aktuális elit konform-e mindezzel, vagy éppenséggel ellene van. Sem mindenáron kritikusnak, sem mindenáron konformnak nem kell lennünk – elég, ha kellően magabiztosak vagyunk a tudásunkat illetően ahhoz, hogy értékeljük és elhelyezzük a tevékenységüket. Ezért aztán a kulcs a tudásszerzés mechanizmusainak intézményesítése.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave