15.2. A mindennapi együttélés

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Rajkban kezdettől fogva jelentős arányt képviseltek a budapesti lakhellyel rendelkező hallgatók, az alapító huszonöt tagból kilencen voltak. Ez a keveredés a kollégium nevelési modelljének szerves része, a tagság sokrétűségének egyik igen fontos hordozója. Az alakulás időszakában, s még nagyon sokáig, az érvényes rendelkezések szerint budapesti hallgató nem lakhatott kollégiumban. Ezért, meg a szűkösség okán, sokáig csak rövid időre, mintegy kísérletileg költöztek be közülük néhányan.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kilátás a B épület 5. emeletéről
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ma más a helyzet. A kollégium tagságának hosszú távon mintegy harmadát-negyedét kitevő budapestiek éppúgy bent lakhatnak, mint a vidékiek, s erős az ösztönzés arra, hogy így tegyenek. Az ösztönzés elsősorban tartalmi: a kollégium természetes életrendje szerint az események általában este, sőt késő este vannak, s aki nem lakik benn, annak ez legalábbis nehézséget okoz – de tekintettel arra, hogy sok a spontán esemény is, aki nincs benn, ténylegesen ki is marad ezek jó részéből. Ugyanakkor érthetően a személyes kapcsolatok alakításában is sokkal jobb lehetőségeket jelent a bentlakás. Erős továbbá a közösségi ösztönzés is: ugyan hangsúlyosan hirdetjük, hogy nem kötelező beköltözni, azért az a közösségi számonkérés része szokott lenni, hogy valaki „ritkán alszik bent”. Fontos visszaidézni: az évente, a nyári táborban lebonyolított szobaelosztásnál mindenki számára lehetővé tesszük a bentlakást, mindenkinek van saját ágya.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave